Az ezerszínű ősz beköszöntével a „Hírös” Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesületének (MEOE volt Kecskeméti Szervezete) szervezésében CAC nemzeti kiállítás részesei lehetünk 2015. Szeptember 27.-én Kecskeméten. A kiállítás tényleges helyszíne a Benkó Zoltán Szabadidő Központ zöldövezeti területe. 2015. Augusztus 26.-án, szombaton sor kerül az II. id. Fekete László Memorial Rottweiler Showra is.

A 2000-es évek elejétől áttekintve a kecskeméti Ebtenyésztő Egyesület életében a kutyakiállítások rendezése már hagyományosnak tekinthető. Az Egyesület sok éven át rendezett dupla CACIB kiállítást. Pár év kihagyás után már, mint CAC kiállítás került megrendezésre ez a show, így a 2008-as, 2010-es és 2013-as évben is. A tavalyi évben 2 x 1 napos nemzetközi kutyakiállítás formájában tért vissza a hagyományosan szeptember elején megrendezésre kerülő Show. Az idén pedig CAC kiállítás rendezésére nyerte el a jogot a MEOE Szövetségtől a „Hírös” Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesülete.

A 2015. CAC nemzeti kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük:

Információk kiállítóknak:

Bírói lista:

Vezető bíró: Erdős László

FCI I. fajtacsoport
Német Juhászkutya Szabó Sándor (HU)
Angol pásztorok, Ausztrál Juhász Erdős László (HU)
Magyar pásztorkutyák Szabó Sándor (HU)
Belga, Francia pásztor- és juhászkutyák Gröschl Ferenc (HU)
FCI II. fajtacsoport
Bordói Dog, Bullmasztiff, Rottweiler Hajas István (HU)
Angol Bulldog, Dobermann, Német Dog, Német Boxer, Schnauzerek, Orosz fajták, Sarplaninac Oskar Kelemen (SRB)
Fel nem sorolt fajták Dusko Pejovic (SRB)
FCI III. fajtacsoport
Amerikai Staffordshire Terrier Dr. Otto Schimpf (A)
Australian Silky Terrier, Dandy Dinmont Terrier, Cairn Terrier, Cesky Terrier, Jack Russel Terrier, Japán Terrier, Norfolk Terrier, Norwich Terrier, Skót Terrier, Sealyham Terrier, Skye Terrier, West Highland White Terrier Márkus Anita (HU)
Fel nem sorolt fajták Szabó Sándor (HU)
FCI IV. fajtacsoport
Összes fajta Juhász Csilla (HU)
FCI V. fajtacsoport
Összes fajta Dr. Miklós Levente (HU)
FCI VI. fajtacsoport
Összes fajta Dr. Otto Schimpf (A)
FCI VII. fajtacsoport
Összes fajta Dr. Otto Schimpf (A)
FCI VIII. fajtacsoport
Angol Cocker Spániel, Amerikai Cocker Spániel, Welsh Springer Spániel, Clumber Spániel, Golden Retviever, Labrador Retviever, Flat Coated Retviever Márkus Anita (HU)
Fel nem sorolt fajták Dr. Miklós Levente (HU)
FCI IX. fajtacsoport
Uszkárok, Bichonok, Cavalier King Charles Spániel, Tibeti Spániel, Tibeti Terrier Gröschl Ferenc (HU)
Fel nem sorolt fajták Halmi Mónika (HU)
FCI X. fajtacsoport
Összes fajta Juhász Csilla (HU)

Nevezési határidő: 2015. Augusztus 27.

Nevezési díjak:

CAC Kiállítás Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére
Első kutya 4000 Ft 8000 Ft
Második kutyától 3500 Ft 7000 Ft
Veterán, Minor Puppy, Kölyök 2500 Ft 5000 Ft
Átsorolás az utolsó nevezési határidőig 2000 Ft/kutya 4000 Ft/kutya
CAC kiállítás helyszínen nevezhető
Fiatal felvezetők 2000 Ft 4000 Ft
Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport 2000 Ft 4000 Ft

Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Regisztráció, majd a személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, a 2015. évi szövetségi tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát és a 2015. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a „Hírös” Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesületének számlaszáma:
OTP Bank – 11732002 – 20423063
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a kutya nevét, fajtáját valamint a tulajdonos nevét.

A nevezési díjat postai befizetés esetén az alábbi címre kell befizetni:
„Hírös” Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesülete
Kecskemét
Pf.: 342.
6001

Nevezési cím postai feladás esetén:
Hód Dog Kutyabarát Egyesület
Hódmezővásárhely
Pf.: 01.
6801.

További információk a „Hírös” Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesületének hivatalos weboldalán>>.

A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi telefonszámon:
+36 20 956 7978; +36 70 772 1173.

Illetve az alábbi e-mail címen:
hirosdogshow@gmail.com

 

A CAC nemzeti kutyakiállítás városa Kecskemét, mely Bács-Kiskun megye székhelye és Magyarország nyolcadik legnagyobb városa is egyben. A „hírös város” egyesíti magában a történelmi hagyományokat a modern törekvésekkel. Gyönyörű középületei a régmúlt korokról mesélnek, múzeumai, galériái jelentős kulturális értékkel bírnak.

Az ország egyik legszebb városközpontja Kecskeméten látható, hol nevezetes épületek sora fogadja a látogatót. Elsőként a szecessziós stílusban épült majolikadíszekkel dekorált Városháza épülete, melynek homlokzatán található harangok Kodály Bécsi harangjátékát játsszák és melynek dísztermét Székely Bertalan falfestményei díszítik. A színes virágdíszekkel ékesített és a magyar népmesék világát idéző Cifrapalota épületének díszterme a szecesszió kedvelt motívumait ötvözi látványos egységbe. Az épület ma a város képtára, melyben a XIX. és XX. századi magyar festészet értékes gyűjteménye található.

A Főtér meghatározó épülete a Nagytemplom, mely az Alföld legnagyobb copf stílusban épült székesegyháza. A Városházával szemben Kecskemét legrégibb építészeti emléke, a Ferences Templom áll. A Templomhoz kapcsolódó kolostort a ferencesek építették, mely ma a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetnek ad otthon és melynek földszintjén a híres zeneszerző életútját bemutató állandó kiállítás látható. Kodály Zoltán neve egybeforrt a városéval. A Kodály Zoltán ének-zenei iskolában a világhírű Kodály módszer ismérvei alapján tanítják a növendékeket.
Kecskemét híres szülöttei közül Kodály Zoltán mellett meg kell említenünk Katona József drámaírónkat, nevét a Katona József Színház őrzi és Petőfi Sándor költőt, aki 1828 és 1830 között élt és alkotott e városban.

A város további szecessziós történelmi épületei közé tartozik még az Öregtemplom, más néven Nagytemplom, mely hosszú időn keresztül az alföldi templomok mintaképe volt. Az Evangélikus templom, melyet Ybl Miklós tervezett és romantikus stílusban épült. A városkép szerves része a több stílusjegyet is magán viselő Református templom, továbbá a mór stílusú egykori zsinagóga is a hagymakupolás toronnyal.

Látnivalói közül ki kell emelnünk a Kecskeméti Vadaskertet, mely területileg az ország legkisebb állatkertje. 1971-ben jött létre, elsősorban hazai vadak és őshonos magyar háziállatok bemutatására. A korábbi fajösszetétel mára már jelentősen kibővült és így 110 faj 400 példányának csodálatos egyedeivel a világ összes kontinense képviselteti magát A Kecskeméti Vadaskert célkitűzése a már meglévő természeti értékek megóvása és gyarapítása.

A város természeti látnivalói közül kiemelkedik a csodálatos természeti szépségekben bővelkedő Kecskeméti Arborétum. A gyűjteményes kert 62 hektáros területén több mint 900 különböző növényfaj illetve annak változatai találhatók meg. Az Arborétum jelentős növényállományával Kecskemét zöldterületének kiemelkedő eleme. A fiatal növénygyűjteményben ma már többek között tulipánfák, liliomfák, mamutfenyők, tölgyek és gumifák árnyékában pihenhetünk meg. Az arborétum legfiatalabb része a tölgygyűjtemény, amely 16 hektáron a magyarországi, illetve egyes külföldi, száraz viszonyokat elviselő tölgytípusokat mutat be. Az arborétum, a tanösvények mellett, fajátszótérrel, kilátóval, esőbeállókkal és pergolával várja a látogatókat.

A nemzeti kutyakiállítás Kecskeméten a Benkó Zoltán Szabadidő Központ területén kerül megrendezésre, mely az Arborétum mellett a város zöldövezeti területének szerves részét képezi. Az összterület felén mesterséges tavat alakítottak ki, a kitermelt földből pedig 40 méter magas dombot építettek. A további földterületeken fás és ligetes parkot alakítottak ki.

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár Kecskemétre, a Benkó Zoltán Szabadidőközpont zöldövezetébe, az őszköszöntő CAC nemzeti kutyakiállításra a „Hírös” Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesülete!

 

Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!