A MEOE Szövetségének valamint a Magyar Kutyafajták Szakbizottságának szervezésében Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kiállítására kerül sor 2017. Január 07.-én délelőtt 09.00 órától kezdődően. A kiállítás helyszíne Budapesten a Hungexpo Rendezvény és Szabadidő Központ „G” pavilonja.

A Magyar Kutyafajták Szakbizottsága az 1999-es évtől kezdődően az ország különböző pontján évenként megrendezi a Nemzeti CAC Speciál kiállítást, a Magyar Kutyafajták tenyésztőinek/kiállítóinak országos találkozóját.

A 9 Magyar Kutyafajtánk, melyeket az Országgyűlés a 2004. április 19.-i határozatában a nemzeti állatfajtáinkkal együtt nemzeti kinccsé nyilvánított.

Pásztorkutyáink:

Komondor
A Komondor „Az egyik legősibb magyar pásztorkutyafajta, mely megjelenésében és viselkedésében megőrizte évezredes tulajdonságait. Ősi változata a vándorló, pásztorkodó ősmagyarokkal került a Kárpát-medencébe. Nagy teste, ereje és bátorsága alkalmassá tette, hogy felvegye a harcot a hasonló vagy nagyobb testű ellenségeivel a rábízott értékek védelmében. Ma már egyre inkább a ház, a tanya, a gazdasági udvarok védelmére szolgál.”

Kuvasz
A Kuvasz„Pontos eredetét homály fedi, feltételezhető, hogy már a népvándorlás idején a mai kuvaszhoz nagyon hasonló kutyák szolgálták őseinket. A nyájat, a ménest és a gulyát folyamatosan védelmezni kellett a ragadozók és a tolvajok ellen. Megjelenése, mérete miatt impozáns, szikár, ellenálló kutyafajta. A törődést kamatostól meghálálja. Amit egyszer megtanult, soha nem felejti el.”

Puli
A Puli„Szerte a világon a legismertebb terelő magyar pásztorkutya, számos országban tartják, tenyésztik. A puli egy kecses, aprózó léptű, közepes testű kutya, amelynek dús, fürtös bundájából csak bájos fekete orrtükre látszik ki.”

Pumik
A Pumi„Hatalmas ésszel megáldott, vérbeli bohóc. A XVII. – XVIII. században a merinói juhokat hazánkba kísérő francia eredetű terrier jellegű terelő kutyafajták a pulival kereszteződtek, így jött létre a pulinál rövidebb szőrt viselő, bohókás, a felső harmadától bicsakló pom-pom fülű eb. A puli utolérhetetlen intelligenciájából egy jó adag ötvöződött benne a terrierek nyughatatlan, izgő-mozgó természetével.”

Mudi
A Mudi„Még Magyarországon sem ismerik túl sokan ezt az egészséges, értelmes, tetszetős küllemű terelőkutyát. Álló fülű, hullámos vagy göndörödő bundájú, pofáján és lábai első oldalán rövid, sima szőrt hordó terelőkutya. A mudi megőrizte kiváló terelő ösztönét, ezért hivatásos juhászok illetve a terelő sport iránt érdeklődők számára is ideális kutya. Sok egyéb sport kedvelői sem csalódnak, ha mudit választanak maguknak.”

Vadászkutyáink:

Rövid szőrű Magyar Vizsla
A Rövidszőrű Magyar Vizsla „Kedves, meleg barna szemmel és huncut kópésággal néz a világba, mohó figyelemmel és vágyakozással a vad után. Lustán elnyújtózik otthon a forró kályha mellett vagy a kanapén, vég nélkül áhítozva a simogatásért, de egy pillanat alatt robbanó energia, végtelen vágtatás a mezőn a tűző napsütésben vagy a ropogó hóban. Ebből következik két alapvető tulajdonsága, alkalmazkodóképessége és könnyű taníthatósága. Ezeknek köszönhető, hogy egyre több híve van a világban.”

drotszoru-magyar-vizsla
A Drótszőrű Magyar Vizsla„A Drótszőrű Magyar Vizsla története 70 éve kezdődött. A fajtát a Rövidszőrű Magyar Vizsla és a Drótszőrű Német Vizsla kereszteződéséből hozták létre szigorú szelekció mellett. Szőrének köszönhetően igen ellenálló, rendkívül magas az intelligenciája, könnyen tanítható és fegyelmezhető, de a durva bánásmódot, keménykezű tanítást nem viseli el.”

erdelyi-kopo
Az Erdélyi Kopó„A magyar királyi és az erdélyi fejedelmi udvar nélkülözhetetlen, jól megszokott lakója volt. Története az évszázadok során szorosan összefonódott a magyar történelemmel, ezen belül, különösen a magyar nemesség sorsával, mindennapjaival. Az Erdélyi Kopón jól láthatók a kopó jellegre utaló lógó fülek, sarló alakú farka és a jellemzően téglalapba foglalható test.”

magyar-agar
A Magyar Agár„Az agarak a legősibb kutyafajták, legrégebbi társai az embernek. Ők segítették az embereket a mindennapi megélhetést nyújtó vadászatban és gondoskodtak a család védelméről. A Magyar Agár története a honfoglalás korára vezethető vissza. Mint életrevaló fajta, az agarak könnyen és jól alkalmazkodtak a mai, modern világ megváltozott körülményeihez.”

Egy örök érvényű idézet a mai és a jövő kutyás nemzedékét megszólítva:

„Csak annak a nemzetnek van jövője, mely megbecsüli önmagát,
Csak az a nemzet becsüli meg önmagát, mely megbecsüli értékeit,
Szeressük és becsüljük meg a Magyar Kutyát.”

A 9 Magyar Kutyafajtát leíró jellemzéseket és a fenti szöveget is Ebugatta televízió által 2009-ben a Magyar Kutyafajtákról készített videójából idéztük.

Az Ebugatta Televízió által készített videóból további hasznos és érdekes információkat is megtudhatunk a 9 Magyar Kutyafajtáról:

Programok
2017. 01. 07. – szombat

07.00 és 09.00 óra között: Belépés a kiállítás területére
09.30 perctől: A kiállítás megnyitása
09.45 perctől:
A magyar nemzeti kutyafajták speciál kiállítás bírálatának megkezdése
13.30 perctől:
A magyar nemzeti kutyafajtáink speciál kiállítás Best in Show programja
14.30 perctől:
A Champion of Champion kiállítás bírálatának megkezdése

16.30 perctől: A MEOE Szövetség zenés díjkiosztó gálaműsora:
1. 2016. évi legeredményesebb magyar kutyafajta pontverseny eredményhirdetése.
2. Kihirdetésre kerül a 2016. évi legeredményesebb junior handlere korosztályonként.
3. Korózs András , a  MEOE Szövetség elnöke kitüntetéseket ad át.

17.30 perctől: A Champion of Champion kiállítás Best in Show programja.

Látogatói információk:

Belépés: Gyalogosan a III. kapun keresztül, parkolás ingyenes az Albertirsai út teljes hosszában.
Belépés: Autóval a IV-es kapun keresztül, zsetonos parkoló, parkolási díj 2000 Ft/nap, Hungexpo – nak fizetendő.

Kapunyitás:
Szombaton: 07.00 órától
Vasárnap: 08.00 órától

Belépőjegy és parkolás:
Szombaton: A belépés ingyenes!
Parkolás az Albertirsai úton ingyenes, a P5 parkolóban 2000 Ft/autó.

 

Kiállítók figyelmébe! A 2017. évi Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kiállításának nevezési információit a következőkben ismertetjük. Kérlek, kattints az „Információk kiállítóknak” szavakra vagy a „+” jelre és nyisd le a dobozt, melyben megtalálod a nevezéshez szükséges információkat!

[mks_accordion]
[mks_accordion_item title=”Információk kiállítóknak „]

Információk kiállítóknak:

Bírói lista:

Komondor – Harsányi Péter

Kuvasz – Juhász József

Puli – Antal Ferenc

Pumi – Szabóné Iványi Katalin

Mudi – Korózs Gábor

Rövid szőrű Magyar Vizsla – Nagy István

Drótszőrű Magyar Vizsla – Szabó Sándor

Erdélyi Kopó, Magyar Agár – Dr. Jakkel Tamás

Nevezési határidő: 2016. December 07.

Nevezési díjak

CAC Kiállítás Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére
Első kutya 1000 Ft 2000 Ft
Második kutyától 1000 Ft 2000 Ft
Veterán, Minor Puppy, Kölyök 1000 Ft 1000 Ft
CAC kiállítás helyszínen nevezhető
Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport 0 Ft 0 Ft

Nevezni csak online, postai úton, kiemelt kiállításokon és személyesen a MEOE Szövetség központjában van lehetőség! A nevezési díjat távollét esetén is be kell fizetni.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
A nevezésről a rendszerben rögzített email címre automatikus igazolás érkezik, mely a nevezés adatait tartalmazza. Ennek véglegesítését követően megerősítő e-mail kerül kiküldésre, mely a nevezés végleges formáját tartalmazza. Online nevezés esetén bankkártyával lehetséges a nevezés díját fizetni. A nevezés megtörténte után azonnal átirányítják a nevezőt az OTP Bank online felületére, ahol az internetes fizetésre alkalmas bankkártyán keresztül tudjuk rendezni a nevezési díjat.  Az online rendszerben csak azok a nevezések maradnak benn, melyeket a nevező az online nevezési rendszerben bankkártyával kifizet, amennyiben ez nem történik meg, vagy a nevező bármely más úton fizeti meg a nevezési díjat, a rendszer a nevezést automatikusan törli. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Nevezési lap

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2016. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége számlaszáma:
Budapest Bank Nyrt. – 10102086 – 09723300 – 01000009.
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a nevezési lapon szereplő e-mail címet, valamint a befizetett összeget – ez alapján fogják tudni beazonosítani a nevezett kutyát.

Nevezési cím postai feladás esetén:
MEOE Szövetség
Budapest XIX. Kerület
Hofherr Albert u. 38 – 40.
1194

További információk a kiállítás hivatalos weboldalán tekinthetők meg.

Ha kérdésed van, hívd az alábbi telefonszámot:
+36 70 616 3312.

[/mks_accordion_item]
[/mks_accordion]

A továbbiakban egy kis ízelítőt tekinthettek meg videók formájában az elmúlt években rendezett Magyar Kutyafajta kiállításokból!

A 2010-es évben Nyíregyházán rendezett Magyar Kutyafajták CAC Speciál kiállításának Ebugatta Televízió által készített videója megtekinthető:

A 2010. évi Komárom CACIB kutyakiállításon az Ebugatta Televízió által készített videó felvétele, a kiállításon előtérbe helyezve a 9 Magyar Kutyafajta:

A Magyar Kutyafajtáinkról + a 2009. évi Magyar Kutyafajták CAC kiállításáról az Ebugatta Televízió által készített videó megtekintése:

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a MEOE Szövetség és a Magyar Kutyafajták Szakbizottsága január hónap 7. napján Budapestre, a Hungexpo Rendezvényközpontba a Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kutyakiállítására!



Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!



.



Kutya Portál, egy értékes weboldal a kutyák szerelmeseinek!



Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, az alábbi cikkek is hasznosak lehetnek számodra:

A Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kutyakiállításával egy napon és ugyanazon helyszínen kerül megrendezésre a Champion of Champion Dog Show, melynek ajánlója már olvasható portálunkon.

Egy különleges kutyakiállítás, a „President”s Cup” CACIB Show 2017. Január 08.-án, vasárnap kerül megrendezésre, ajánljuk figyelmedbe a kiállítás ajánlóját portálunk oldalán.

Ajánljuk figyelmedbe a 2017. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárunkat, melyből minden kiállítási ajánlónk elérhető!

World Dog Show
és Euro Dog Show kiállítási naptár, az elmúlt és az elkövetkezendő évek Világkiállításainak és Európa Kutyakiállításainak dátumaival, helyszíneivel, a hivatalos honlapok, az eredmények, néhány színes videó linkjeivel és portálunk ajánlóival!

Portálunkon elérhető a 2016. évi MEOESZ kiállítási naptár, melyből minden kiállítási ajánlónk visszanézhető.

Ajánljuk figyelmedbe további hasznos cikkeinket is:

Útmutató, hogyan tarthatod melegen a kutyád odakint a téli hónapokban. Hasznos téli jó tanácsok minden kutyatulajdonos számára, hogy biztonságosan tölthessétek a telet.

A kutyák teljesen egyértelműen kommunikálnak velünk emberekkel, csak mi nem mindig tudjuk megfelelően értelmezni a kapott jeleket. Hogy biztosan felismerd, ha fél vagy szorong a kutyád, feltétlen olvasd el az “Így mutatják ki a kutyák, ha félnek vagy szorongnak” című cikkünkben található infografikán az erre vonatkozó képes információkat.

Jó böngészést hasznos cikkeink között és kellemes időtöltést oldalunkon!



Kutya Portál, a felelősségteljes kutyaszeretők weboldala!

Várunk vissza portálunkra!