A Vasi Kynológiai Egyesület jóvoltából 2019. Június 08.-án 2 x CAC nemzeti kutyakiállításon vehetünk részt. A kiállítás helyszíne Szombathelyen a Petőfitelepi Sportpálya (Halastó u.22).

A kiállítást rendező Egyesület, a Vasi Kynológiai Egyesület

A Vasi Kynológiai Egyesület (régi nevén MEOE Szombathelyi Szervezete) 1968-ban rendezte az első kutyakiállítását, melyet az évek folyamán még sok kiállítás követett. Kutyakiképző Iskolájuk is ugyanezen évben kezdte meg működését. A Szervezet ez időben lelkes törzsgárdával az „Együtt – Egymásért” elvet megvalósítva dolgozott. A Vasi Kynológiai Egyesület jól működő kutyaiskolájában kutyák és gazdáik együtt tanulnak a különböző tanfolyamokon, mint például az engedelmességi és az őrző-védő. Munkavizsgára való felkészítő tanfolyamokra várják a munkakutyásokat, a 3 és 8 hónap közötti kutyákat pedig a kutyaoviba.

A kutyakiképzésnek és a kutyasportnak adózva 2013 őszén új kutyasport központ kezdte meg működését a városban. A sportközpontban a már hagyományosnak számító képzések mellett bevezetésre kerültek olyan csapatsportok is, mint a flyball és az agility, mely az ügyességre, valamint a kutya és a gazdája közötti harmonikus kapcsolatra épül.

Az Egyesület vezetősége 2012-ben megújult és a jövőbeni céljaik között szerepel a kutyás társadalom összefogásának előmozdítása. Mint olvashatók az Egyesület Elnökének szavai – „Mutassunk példát együtt gondolkodásból, együttérzésből, önzetlen, érdek nélküli állatszeretetből.” E gondolatok fényében minden kutyaszerető tulajdonost és kiállítót szeretettel várnak a 2 x CAC kutyakiállításra!

Figyelem! Hobbi kutya szépségverseny a kiállítás ideje alatt! Nevezés a helyszínen!

Információk kiállítóknak

A kiállítók nyomtatott katalógust, és leíró bírálatot kapnak!

Bírói listák

Vezetőbíró: Radvánszky Katalin

Fajta
2019. 06. 08.
Délelőtt
2019. 06. 08.
Délután
FCI – I. Fajtacsoport
Összes fajtaHomonnai Erika (A) & Szabó Sándor (HU)Dr. Balogh Zsuzsanna (HU) & Dr. Kelemen Attila (RO)
FCI – II. Fajtacsoport
Összes fajtaPapp László (RO) & Dr. Kelemen Attila (RO)Szabó Sándor (HU) & Papp László (RO)
FCI – III. Fajtacsoport
Összes fajtaRadvánszky Katalin (HU)Homonnai Erika (A)
FCI – IV. Fajtacsoport
Összes fajtaBorsfai Csaba (HU)Papp László (RO)
FCI – V. Fajtacsoport
Összes fajtaDr. Balogh Zsuzsanna (HU)Dr. Kelemen Attila (RO)
FCI – VI. Fajtacsoport
Összes fajtaBorsfai Csaba (HU)Kardos Vilmos (HU)
FCI – VII. Fajtacsoport
Összes fajtaSzabó Sándor (HU)Kardos Vilmos (HU)
FCI – VIII. Fajtacsoport
Összes fajtaDr. Balogh Zsuzsanna (HU)Szabó Sándor (HU)
FCI – IX. Fajtacsoport
Összes fajtaKardos Vilmos (HU)Radvánszky Katalin (HU)
FCI – X. Fajtacsoport
Összes fajtaDr. Kelemen Attila (RO)Dr. Balogh Zsuzsanna (HU)
FCI által el nem ismert fajták

Figyelem! 2019. Február 01-től a kiállítások utolsó nevezési határideje a kiállítást megelőző 15. nap!

A MEOESZ 2/2019.(01.21.) sz. Elnökségi határozata alapján, a II. nevezési határidő után nem fogadnak el több nevezést!

Nevezési határidők és nevezési díjak
érvényes MEOESZ tagsággal rendelkezők számára

Első nevezési határidő
2019. 05. 10.
Második nevezési határidő
2019. 05. 26.
Első kutya4000 Ft6000 Ft
További kutyák3500 Ft5000 Ft
Bébi, Kölyök, Veterán2500 Ft4000 Ft
Tenyészcsoportok2000 Ft2000 Ft
Kutyapárok2000 Ft2000 Ft
Fiatal Felvezetők2000 Ft2000 Ft

Nevezési határidők és nevezési díjak
s
zövetségi tagkártyával nem rendelkezők számára

Első nevezési határidő
2019. 05. 10.
Második nevezési határidő
2019. 05. 26.
Első kutya8000 Ft12 000 Ft
További kutyák7000 Ft10 000 Ft
Bébi, Kölyök, Veterán5000 Ft8000 Ft
Tenyészcsoportok4000 Ft4000 Ft
Kutyapárok4000 Ft4000 Ft
Fiatal Felvezetők4000 Ft4000 Ft

Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
A nevezési díj már a nevezés elindítása előtt ugyanezen oldalon befizethető bankkártyáról vagy átutalással. Ha átutalással küldjük, célravezetőbb előbb a nevezési díjat befizetni, majd a nevezésnél a banktól kapott e-mailt, mint a nevezési díj befizetését szolgáló igazolást feltölteni.
A személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munkavizsga bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2019. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a Vasi Kynológiai Egyesület bankszámlaszáma:
OTP Bank – 11747006 – 20220451
A nevezés mindig a tulajdonos neve alatt történjen.

Nevezési cím postai feladás esetén:
Hód Dog Kutyabarát Egyesület
Hódmezővásárhely
Pf.: 1.
6801

Nevezés faxon:
+36 62 222 485.

A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi telefonszámon:
+36 30 502 5058.

Illetve az alábbi email címen is:
titkarsag@vasikynologiaiegyesulet.hu

Bemutatjuk a kutyakiállítás városát, Szombathelyt

A 2 napos CACIB & az esti CAC kutyakiállítás helyszíne Szombathely (latin nevén Savaria, más elnevezésben a „Nyugat királynője”), mely Magyarország legrégibb alapítású városa. Lakosainak száma több mint 80 000 fő.

Szombathely utcáin végigsétálva átélhetjük a római kor és a mai modern élet összefonódását, a több évezredes hangulatot árasztó világból átléphetünk a mába.
A történelmi és kulturális hagyományokban rendkívül gazdag várost a dinamikusan fejlődő idegenforgalom, valamint a városban rendezendő fesztiválok sokasága, mint például a Savaria táncverseny, Nemzetközi Bartók Fesztivál, Savaria karnevál, továbbá a nemzetközi vásárok sokasága jellemzi.

Szombathely gazdag látnivalói és a színes programlehetőségein kívül a környék természeti adottságai és nevezetességei is kiváló célpontok a kirándulók számára. A város parkjai, a Történelmi Témapark, a Csónakázótó, a Tófürdő, a Vasi Múzeumfalu, a Kámoni Arborétum is mind kedvelt kirándulóhelyek.

Természeti látnivalói közül meg kell említenünk a Gyöngyös-patak partján fekvő Kámoni Arborétumot, mely az ország legnagyobb, 27 hektáros botanikus kertje, melyben megtalálhatók a mérsékelt és hideg égöv fa- és cserjefajai.

A Kámoni Arborétumban, több mint 1000 fenyőfaj mellett 2000 lomblevelű fafaj is él. A kert büszkesége minden évben, az 50 fajtát felvonultató csodás Rhododendron bokrok, melyek a májusi virágzásuk alkalmával teszik legteljesebbé a kertet.

A régi korok paraszti életformáját, valamint a népi építészeti kultúrát mutatja be a Vasi Múzeumfalu. A Múzeumfalu 1973-ban nyitotta meg kapuit, 27 településről 43 építményt sikerült újból felépíteni a területén. Az őshonos magyar háziállatok betelepítése és a rendszeres hagyományőrző programok teszik teljessé a Múzeumfalu életét.

Gyere és látogass el Te is, a szervezők szeretettel várnak!

A Vasi Kynológiai Egyesület minden érdeklődőt, vendéget, kiállítót és kutyáikat szeretettel vár 2 színes és színvonalas kutyakiállítással!



Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést, hogy minél több kutyakiállítóhoz és érdeklődőhöz eljuthasson! Köszönjük! 🙂



.



Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, ajánlom figyelmedbe az ajánló szerzőjének hivatalos honlapját, ahol a 2020. évi MEOESZ kutyakiállítási naptár, és  az összes 2020. évi MEOESZ kutyakiállítás magyar és angol nyelvű ajánlója a már megszokott formában olvasható, továbbá az elmúlt évek MEOESZ kutyakiállítási naptárjai is visszanézhetőek.

Keresd Vámosi Ildikó kutyás cikkíró, szerző hivatalos honlapját:
Http://ildikovamosi.hu/

🙂 Várlak szeretettel és sok értékes cikkel! 🙂

🙂 Köszönöm, ha megtisztelsz a látogatásoddal! 🙂