A nyár legforróbb hónapjának közepén, 2015. Július 18.-án és 19.-én a Kelet-Magyarországi Ebtenyésztők Egyesületének szervezésében és rendezésében részt vehetünk a 2 x CACIB nemzetközi kutyakiállításokon Debrecenben. Az elmúlt évek hagyományihoz híven a helyszín az idén is a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának területe.
Az Egyesület az 1960-as években alakult meg, akkor még MEOE Debreceni Szervezete néven. Konkrétan 1967-ben jöttek létre a vadász, terelő, örző-védő, munka szakosztályok, majd az Egyesület keretein belül e képzések valamint a vakvezető kutyák képzése is megindult.1990-ben az Egyesület Önálló Jogúvá vált, a mostani időkben pedig már a legnagyobb taglétszámú Egyesületként tartják számon. A két nagy kiállítás (2 x CACIB és az éjszakai CACIB) megrendezése mellett az Egyesület évente két-három munkavizsgát, tenyészvizsgát is rendez, valamint folyamatos képzések folynak az örző-védő, a vadász és az agility szakosztályokban.
A Kelet-Magyarországi Ebtenyésztők Egyesülete által rendezett nyári CACIB nemzetközi kutyakiállítások nagy hagyománnyal rendelkeznek. Az Egyesület a 2000-as évektől kezdődően szinte minden évben megrendezi ezt a nagyszabású, kétnapos kutyakiállítást, mely kedves hangulatával elvarázsolja a kiállítókat (az éjszakai CACIB kutyakiállítással egyetemben, amely a sejtelmes világítás fényében még varázslatosabb).
Kedvcsinálóként látogatóink megtekinthetik az Ebugatta TV által az elmúlt évek egyik debreceni nemzetközi kutyakiállításán készített kedves videó felvételt:
A 2015. évi 2 x CACIB nemzetközi kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük:
Információk kiállítóknak:
Nevezési felhívás
Bírói listák
Fajta |
2015. 07. 18. Szombat |
2015. 07. 19. Vasárnap |
FCI – I. Fajtacsoport | ||
Australian Kelpie, Groenendeal, Malinois, Tervueren, Laekenois, Schipperke, Német Juhászkutya rövid- és hosszú szőrű, Berger de Beauce, Berger de Picardie, Briard, Nederlandse Schapendoes, Polski Owcazrek Nizinny, Polski Owcarek Podhalanski, Slovensky Cuvac, Dél-Orosz Juhászkutya, Svájci Fehér Juhászkutya, Australian Shepherd, Australian Cattle Dog, Bouvier des Flandres, Kárpátiai Juhászkutya, Cseh Farkaskutya | Christian Stefanescu (RO) | Harsányi Péter (HU) |
Cane de pastore Bergamasco, Cane de pastore Marremmano-Abruzzese, Komondor, Kuvasz, Mudi, Pumi, Puli fekete, fakó és fehér | Gabriela Ridarcíkova (SK) | Harsányi Péter (HU) |
Bearded Collie, Border Collie, Bobtail, Collie hosszú- és rövid szőrű, Shetland Sheepdog, Welsh Corgi Cardigan, Welsh Corgi Pembroke, | Gabriela Ridarcíkova (SK) | Orcsik István (HU) |
FCI – II. Fajtacsoport | ||
Dobermann fekete-vörös és barna-vörös, Német Pinscher, Német Törpe Pinscher, Affenpinscher | Lokodi Csaba Zsolt (RO) | Orcsik István (SRB) |
Bulldog, Shar-Pei, Német Dog sárga, fekete, kék és foltos, Argentin Dog | Papp László (RO) | Gröschl Ferenc (HU) |
Óriás Schnauzer fekete és só-bors, Közép Schnauzer fekete és só-bors, Törpe Schnauzer fekete, fekete-ezüst, só-bors és fehér, Fila Brasileiro, Boxer sárga és csíkos, Rottweiler | Papp László (RO) | Gabriela Ridarcíkova (SK) |
Perro Dogo Mallorquin, Dogo Canario, Bordói Dog, Bullmasztiff, Masztiff, Mastino Napoletano, Cane Corso, Tosa Inu | Orcsik István (SRB) | Gröschl Ferenc (HU) |
Újfoundlandi, Hovawart, Leonbergi, Landseer, Spanyol Masztiff, Pireneusi Masztiff, Pireneusi Hegyi Kutya, Sarplaninac, Bernáthegyi hosszú- és rövid szőrű | Lokodi Csaba Zsolt (RO) | Papp László (RO) |
Kaukázusi Juhászkutya, Közép-Ázsiai Juhászkutya, Moszkvai Őrkutya, Orosz Fekete Terrier, Tibeti Masztiff, Berni Pásztorkutya, Nagy Svájci Havasi Kutya, Appenzeller, Entlebucher | Lokodi Csaba Zsolt (RO) | Gabriela Ridarcíkova (SK) |
FCI – III. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Viva Maria Soleckyj Szpunar (PL) | Lokodi Csaba Zsolt (RO) |
FCI – IV. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Christian Stefanescu (RO) | Orcsik István (SRB) |
FCI – V. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Harsányi Péter (HU) | Christian Stefanescu (RO) |
FCI – VI. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Harsányi Péter (HU) | Gabriela Ridarcíkova (SK) |
FCI – VII. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Carol Wright (AUS) | Sinisa Pavlovic (SRB) |
FCI – VIII. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Sinisa Pavlovic (SRB) | Carol Wright (AUS) |
FCI – IX. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Gröschl Ferenc (HU) | Viva Maria Soleckyj Szpunar (PL) |
FCI – X. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Sinisa Pavlovic (SRB) | Christian Stefanescu (RO) |
Nevezési határidők és nevezési díjak
Első nevezési határidő 2015. 05. 19. |
Második nevezési határidő 2015. 06. 21. |
|
---|---|---|
Első kutya | 6000 Ft | 8000 Ft |
További kutyák | 5000 Ft | 7000 Ft |
Bébi, Kölyök, Veterán | 4000 Ft | 5000 Ft |
Tenyészcsoportok | 3000 Ft | 3000 Ft |
Kutyapárok | 3000 Ft | 3000 Ft |
Fiatal Felvezetők | 2000 Ft | 2000 Ft |
Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.
Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Regisztráció, majd a személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!
Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát és a 2015. évi szövetségi tagkártya másolatát.
Banki átutalás esetén a Kelet-Magyarországi Ebtenyésztők Egyesületének számlaszáma:
OTP Bank – 11738008 – 20328102.
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a nevezési lapon szereplő e-mail címet, valamint a befizetett összeget – ez alapján fogják tudni beazonosítani a nevezett kutyát.
Nevezési cím postai feladás esetén:
Kelet-Magyarországi Ebtenyésztők Egyesülete
Debrecen
Pf.: 103.
4001
További információkat a Kelet-Magyarországi Ebtenyésztők Egyesületének hivatalos weboldalán>>.
Valamint az Egyesület hivatalos Facebook oldalán találhatunk.>>
A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi telefonszámon:
+36 52 443 565.
Illetve az alábbi e-mail címen:
debrecenmeoe@gmail.com
Nevezéshez használható e-mail:
debrecendogshow@gmail.com
A MEOE Debreceni Önálló Jogú Szervezetének nemzetközi kutyakiállításáról az Ebugatta TV által készített videó felvétele megtekinthető:
A 2010. évi Debrecen CACIB kutyakiállítások Ebugatta TV felvétele megtekinthető:
A 2008. évi Debrecen CACIB kutyakiállítások Ebugatta TV felvételének 1. része megtekinthető:
A 2008. évi Debrecen CACIB kutyakiállítások Ebugatta TV felvételének 2. része megtekinthető:
A 2008. évi Debrecen CACIB kutyakiállítások Ebugatta TV felvételének 3. része megtekinthető:
A 2 x CACIB nemzetközi kutyakiállítás helyszíne Debrecen, mely Magyarország második legnagyobb és legnépesebb városa, Kelet-Magyarország kulturális, gazdasági, idegenforgalmi és közlekedési központja is egyben. A mai időkben hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő városaként tartják számon.
Debrecen városát gyakran emlegetik kálvinista Róma-ként vagy civisváros-ként is, mely az 1300-as években mezővárosi, majd az 1600-as években királyi városi rangot szerzett és kétszer is volt már az ország fővárosa. Történelme évszázadokon át összefonódott a reformációval, erről üzen számos történelmi emléke is, a Kossuth tér, az Emlékpark és a Nagyerdei Szoborpark is.
Látnivalói közül kiemelkedik a város jelképe, az 1800-as évekbeli klasszicista stílusú Református Nagytemplom, mely az ország legnagyobb református temploma és melyben ereklyeként őrzik Kossuth Lajos karosszékét. Az épület a város szívében, a Kossuth téren található, mögötte helyezkedik el az 1500-as évektől működő Református Kollégium, melynek tekintélyét híres tanárai és diákjai alapozták meg. A Kollégium nagykönyvtára, félmilliós állományával – melyben könyvritkaságok is megtalálhatók – a Magyarországi Református Egyház legnagyobb gyűjteményeként van nyilvántartva.
A Kollégium mellett a neobarokk stílusban épült Déri Múzeum épületét találjuk. Leghíresebb részében, a Munkácsy teremben látható Munkácsy Mihály világhírű Krisztus-trilógiájának két alkotása.
A városközpont másik nevezetessége a patinás Aranybika Szálló, mely az ország legrégebbi és még ma is működő szállodája, a Főtér, melynek közepén díszburkolatba foglalva megtalálható a város üvegmozaikból kirakott címere, valamint a Városháza klasszicista stílusú épülete, mely a legszebbek közé tartozik.
A város bőséges kulturális kínálatából kiemelkedik az augusztus 20.-i színpompás és csodálatos Virágkarnevál, a Jazz Napok, a Költészeti Fesztivál és a Nyári Egyetem rendezvényei.
A város legnépszerűbb turisztikai rendezvénye az Európában egyedülálló Virágkarnevál. Az államalapító Szent-István megkoronázásához és az új kenyér ünnepéhez kapcsolódó látványosságra több százezren érkeznek a városba. Az egyhetes rendezvénysorozat fő eseménye, a Virágkarnevál évről évre látványosabb, a résztvevők meseszép virágkompozíciókat láthatnak, melyek fenséges illata sem elhanyagolható. Ezen kívül színvonalas, szórakoztató programok, koncertek, táncelőadások, gyerekprogramok, valamint a nap megkoronázásaként tűzijáték várja a Virágkarneválra kilátogató családokat, vendégeket.
A családok számára igazi kikapcsolódást jelenthet az Állatkert, mely 1958 óta fogadja a látogatókat. Az eltelt közel 60 év alatt az Állatkert területe folyamatosan nőtt és mára már elmondható, hogy az uniós normáknak megfelelő parkot hoztak létre, ahol 5 földrész 165 fajának mintegy 1500 példányát tekinthetik meg az ide látogató családok, vendégek.
Az itt élő fajok számára a körülmények a korábbinál lényegesen nagyobb jólétet és jobb közérzetet biztosítanak. A terület az itt megtalálható 341 növényfajával együtt 1994 óta természetvédelmi oltalom alatt áll.
Debrecen természeti látnivalói közül kiemelkedik a Nagyerdő, mely az 1939-es évtől kezdődően Magyarország első természetvédelmi területe kibővítve állatkerttel, vidámparkkal, valamint botanikus kerttel, melynek eredeti növényvilága azonos a Nagyerdőével. Az arborétumban mintegy 8000 növényfaj között láthatunk bőven trópusi ritkaságokat is, továbbá az európai hírű, 2000 fajt és 10 000 növényt képviselő kaktuszgyűjtemény is itt található.
A kutyakiállítások tényleges helyszíne, a debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának területe is a Nagyerdőben található, ahová minden látogatót, vendéget, kiállítót a kutyáikkal sok szeretettel és két színes és hangulatos kutyakiállítással vár nyár közepén a Kelet-Magyarországi Ebtenyésztők Egyesülete.