2 x CACIB Nemzetközi Kutyakiállítás – Hódmezővásárhely – 2019. Szeptember 07 - 08. - Kutya Portál 2 x CACIB Nemzetközi Kutyakiállítás – Hódmezővásárhely – 2019. Szeptember 07 - 08. - Kutya Portál

2 x CACIB Nemzetközi Kutyakiállítás – Hódmezővásárhely – 2019. Szeptember 07 – 08.

2 x CACIB Nemzetközi Kutyakiállítás – Hódmezővásárhely – 2019. Szeptember 07 - 08.

A Hód Dog Kutyabarát Egyesület 2 x CACIB Nemzetközi kutyakiállítást hirdet Hódmezővásárhely városába 2019. Szeptember 07-ére és 08-ára. Az egyesület a kiállítás tényleges helyszínéül, mint minden alkalommal immár hagyományosan, az idei évben is a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumát választotta.

A kiállítást rendező Egyesület, a Hód Dog Kutyabarát Egyesület

A Hód Dog Kutyabarát Egyesület vezetősége tenyésztőkből és munkakutyásokból áll és így együtt azért is dolgoznak, hogy megismertessék a kutyabarátokkal a kulturált kutyatartás fogalmát. A Szervezet kutyaiskolája az egyik legjobb forrása ennek, ahol a kutyát szerető családok, emberek és gyerekek is találkoznak, és együtt tanulnak a kutyáikkal.

A Hód Dog Center kutyaiskola 2006-ban alakult, akkor még mindössze néhány kutyaszerető taggal, de nem kellett hozzá sok idő és a város legnagyobb létszámú kutyaiskolájává vált. A kutyaiskola az óta is töretlen lelkesedéssel várja a tanulni vágyó kutyákat és gazdáikat. A kutyaiskolában a gazdik elsajátíthatják a kutyával való helyes bánásmódot, megtanulhatják, hogyan tehetik könnyebbé a kutya elfogadását, példádul egy lakóközösségben, ebben a kutyaiskola viselkedési és szocializációs valamint engedelmességi tréninggel segíti a kutyatartókat. Ezen felül működik az őrző-védő kiképzés, a munkavizsgára és kiállításra való felkészítés is. A népszerű kutyás sport, az agility is sok érdeklődőt vonz. Másodlagos célként az iskola munkakutyák képzésével is foglalkozik. A foglalkozások csoportosan és egyénileg is igénybe vehetők, már bébi kortól kezdődően várnak minden kutyát és gazdáikat a szombat délutáni foglalkozásaikra.

A kiállítások rendezése terén nagy gyakorlattal rendelkező Hód Dog Kutyabarát Egyesület a 2000-es éveket átlépve szinte kétévente rendezett kutyakiállítást. Az elmúlt 9 évre visszatekintve, a 2010-es évben CAC kiállításra rendezésére kapták meg a jogot az anyaegyesülettől, a 2011-es évben pedig már dupla CACIB kiállítást rendezhettek, ami megismétlődött 2 év múlva is, majd 2015-ben és 2017-ben is. A Szervezet az idei évben újból megkapta a lehetőséget a 2 x CACIB nemzetközi kutyakiállítás megrendezésére.

Az idei év aktualitásaként, amely kutya mindkét napon CACIB címet szerez, megkapja a „Hód Dog Show Double Day Winner 2019” címet.

A kiállítás mindkét napján hobbikutya szépségverseny! Nevezési díj 3000.-Ft/nap! Bővebb információk a későbbiekben!

Információk kiállítóknak

A kiállítók nyomtatott katalógust kapnak!

Bírói lista

Vezetőbíró: Korózs András

Fajta
2019. 09. 07.
Szombat
2019. 09. 08.
Vasárnap

FCI – I. Fajtacsoport

Puli, Pumi, Mudi, Kuvasz, Komondor Csigai Gabriella (HU) Korózs Gábor (HU)
Angol és Ausztrál Pásztorkutyák Tibor Bosnjak (SRB) Kardos Vilmos (HU)
Német Juhászkutya
I. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták
Vojislav Al-Daghistani (SRB) Szabó Sándor (HU)

FCI – II. Fajtacsoport

Dobermann, Rottweiler, Cane Corso, Argentin Dog, Dogo Canario Carsten Birk (DK) Tzegas Savvas (GR)
Boxer Carsten Birk (DK) Vojislav Al-Daghistani (SRB)
Angol Bulldog, Német Dog Carsten Birk (DK) Szabó Sándor (HU)
Bullmasztiff Korózs András (HU) Tzegas Savvas (GR)
Kaukázusi Juhászkutya, Közép-Ázsiai Juhászkutya, Orosz Fekete Terrier Vojislav Al-Daghistani (SRB) Szabó Sándor (HU)
Schnauzerek, Pinscherek, Berni Pásztorkutya, egyéb svájci kutyafajták, Leonbergi, Újfoundlandi, Landseer, Hovawart Hans Almgren (S) Vojislav Al-Daghistani (SRB)
II. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Korózs András (HU) Karsten Birk (DK)
FCI – III. Fajtacsoport
Hosszú lábú Terrierek, Rövid lábú Terrierek Szabó Sándor (HU) Borsfai Csaba (HU)
Angol Bull Terrier, Bull típusú Terrierek Korózs Gábor (HU) Borsfai Csaba (HU)
Amerikai Staffordshire Terrier Korózs Gábor (HU) Tzegas Savvas (GR)
FCI – IV. Fajtacsoport
Összes fajta Juhász Csilla (HU) Roxana Liliana Opris (RO)
FCI – V. Fajtacsoport
Összes fajta Korózs András (HU) Juhász Csilla (HU)
FCI – VI. Fajtacsoport
Összes fajta Borsfai Csaba (HU) Csigai Gabriella (HU)
FCI – VII. Fajtacsoport
Magyar Vizslák Szabó Sándor (HU) Kardos Vilmos (HU)
VII. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Kardos Vilmos (HU) Roxana Liliana Opris (RO)
FCI – VIII. Fajtacsoport
Retrieverek Roxana Liliana Opris (RO) Tibor Bosnjak (SRB)
FCI – IX. Fajtacsoport
Francia Bulldog, Mopsz, Boston Terrier, Griffonok Tibor Bosnjak (SRB) Eva Liljekvist–Borg (S)
Uszkárok
IX. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták
Kardos Vilmos (HU) Eva Liljekvist-Borg (S)
FCI – X. Fajtacsoport
Összes fajta Eva Liljekvist-Borg (S) Hans Almgren (S)
FCI által el nem ismert fajták
Borsfai Csaba (HU) Kardos Vilmos (HU)

Figyelem!
2019. Február 01-től a kiállítások utolsó nevezési határideje
a kiállítást megelőző 15. nap!

Nevezési határidők és nevezési díjak:

Első nevezési határidő
2019. 07. 07.
Második nevezési határidő
2019. 08. 04.
Első kutya 6000 Ft 8000 Ft
További kutyák 5000 Ft 7000 Ft
Bébi, Kölyök, Veterán 4000 Ft 5000 Ft
Tenyészcsoportok 3000 Ft 3000 Ft
Kutyapárok 3000 Ft 3000 Ft
Fiatal Felvezetők 2000 Ft 2000 Ft

A MEOESZ tagsággal nem rendelkezőknek a fenti nevezési díjak dupláját kell fizetniük!

Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.
Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
A nevezési díj már a nevezés elindítása előtt ugyanezen oldalon befizethető bankkártyáról vagy átutalással. Ha átutalással küldjük, célravezetőbb előbb a nevezési díjat befizetni, majd a nevezésnél a banktól kapott e-mailt, mint a nevezési díj befizetését szolgáló igazolást feltölteni.
A személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munkavizsga bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2019. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a Hód Dog Kutyabarát Egyesület számlaszáma:
10700158 – 67770580 – 51100005
A befizetés és a nevezés mindig a tulajdonos neve alatt történjen!

Nevezési cím postai feladás esetén:
Hód Dog Kutyabarát Egyesület
Hódmezővásárhely
Pf.: 1.
6801

További információk a Hód Dog Kutyabarát Egyesület hivatalos weboldalán>>.

A Hód-Dog Center Kutyaiskola képzéseivel kapcsolatosan is mindennemű információt megtalálhatunk a kutyaiskola hivatalos weboldalán>>.

Illetve a kutyaiskola hivatalos facebook oldalán>>.

Bemutatjuk a kutyakiállítás városát, Hódmezővásárhelyet

A 2 x CACIB nemzetközi kutyakiállítás városa Hódmezővásárhely, mely az Alföld egyik legfontosabb gazdasági és kulturális központja, valamint Magyarország második legnagyobb területű városa.

A terület már az őskor óta lakott volt. Az első írásos emlékek a Hód és Vásárhely települések történelmét a 13. század elejétől örökítik meg. A 15. században e két település összeolvadásából jön létre Hódmezővásárhely, mely főképp mezővárosként funkcionált. A lakosság fő megélhetését a földművelés, a piacok és az állatvásárok biztosították. A török uralmat e város is megszenvedte, az 1550-es években rombolták le először, majd az 1600-as évek végén újból. Az elpusztított város 1700-ban épült újjá. A város népességének újratelepítéséhez évtizedekre volt szükség. Az 1848-49 harcok idején a város ifjai részt vettek a délvidéki harcokban. Az 1870-es évektől kezdődően indult igazán fejlődésnek a város és 1890-ben már az ország negyedik legnépesebb városa volt. Az I. Világháborút követően a város előbb francia majd román megszállás alá került, melyek alatt nagy károkat szenvedett el. A II. világháborúig a város mezőgazdasági jellegű maradt, utána azonban az ipar is egyre jelentősebb szerepet kapott. A 19. század végétől jelentős volt a művészeti élet a városban, az alföldi táj, a Tisza közelsége, a puszta nyugalma és szépsége ide vonzotta az alkotókat. A népművészet hagyományaira épülve a 20. század elejétől pezsgő kulturális élet alakult ki a városban. A rendszerváltás óta egyenletes fejlődés jellemzi Hódmezővásárhely életét. 1997-ben Európa Díjjal ismerték el Hódmezővásárhely munkásságát az infrastrukturális fejlesztések és a szociális hálózat bővítésének területén. 2009-ben Hódmezővásárhely az Év Települése lett, majd 2010-ben Magyar Örökség díjat kapott.

A városban folyamatos a fejlődés, az ide látogatók felfedezhetik a nagy múltú mezőváros számtalan értékét, a szecessziós épületek gyűrűjébe foglalt belvárost, megismerkedhetnek a város gyógyfürdőjével, a modern sportuszodával, valamint a tiszai holtág festői környezetével. A város központjában és az innen induló régi városrészekben szép számmal találunk műemlék épületeket, villákat és népies téglaépületeket. A város bővelkedik szobrokban, szabadtéri képzőművészeti alkotásokban, melyek azt bizonyítják, hogy egy alföldi művészvárosban járunk. A város főtere, a Kossuth tér teljes egészében parkosított, s így kedvenc pihenőhelye az itt lakóknak.

Hódmezővásárhely épített örökségei közül kiemelkednek a Károlyi család uralma alatt épült épületek, például a Református Ótemplom, az Alföldi Galéria klasszicista épülete, a város legrégebbi épített öröksége a román és gótikus stílusú Árpád-kori Csomorkányi templomrom, a 13-14. századból. További kiemelkedő épület a Városháza eklektikus stílusú épülete, valamint az Alföld egyik legnagyobb oszlopok nélküli bálterme, a Fekete Sas Rendezvényház, mely bálok és kulturális rendezvények színhelye, a Görögkeleti Templom, a Tornyai János Múzeum, melyben sokféle időszaki kiállítás megtekinthető. A város főutcáján, egy kis park közepén áll a Belvárosi Római Katolikus Templom, melynek középső és két oldalsó hajója Ybl Miklós tervei alapján épült fel az 1800-as évek közepén. Mint olvasható, a város bővelkedik vallási tárgyú épületekben, az Alföld legnagyobb barokk református temploma, az Újtemplom is itt található, valamint az izraelita templom eklektikus épülete, a Zsinagóga, melynek jellegzetes szecessziós díszítésű épületét a város a Holokauszt. 60. évfordulójára korhűen felújította. A Szent István téren áll Szent István lovas szobra, mögötte az 1936-ban épült Szent István Római Katolikus Templom.

A város Tájházában a látogatók megismerkedhetnek a vásárhelyi hímzés és kerámia történetével. A Paraszti Eszközök Pincemúzeuma pedig magángyűjteményként ad helyet a paraszti élet bemutatásának. A felújított Papi-féle szélmalom és molnárház is egyre több programnak biztosít helyszínt.

A vásárhelyi fürdőélet több mint félévszázados hagyományra tekint vissza. A strand mellett épült nemzetközi szintű sportversenyek megrendezésére is alkalmas, korszerű Városi Sportuszoda is folyamatosan várja a sportolni vágyókat.

A természet kedvelői is megtalálják itt szórakozásukat, a Kardoskúti Fehértó Hódmezővásárhely természeti értéke. A Kardoskúti Fehértó egy részén a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság magyar szürke szarvasmarha, racka- és cigályajuh állománya található. Ezek az őshonosságuk miatt védett állatfajták, felbecsülhetetlen értékeket hordoznak, értékes géntartalékként tartják őket nyilván. A terület kultúrtörténeti értékekben gazdag. A védett terület közvetlen közelében, Pusztaközpontban található a Kardoskúti múzeum. A kiállítás összefoglalja és bemutatja a terület történetét, természeti értékeit. Figyelemmel lehet követni a táj változásait, növény- és állatvilágát régi térképekkel, rajzokkal, fotókkal illusztrálva. A védett területen tájékoztató táblák segítik az eligazodást.

Gyere és látogass el Te is, a szervezők szeretettel várnak!

A kutyakiállítás az idei évben is a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában kerül megrendezésre, ahová minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a 2 x CACIB nemzetközi kutyakiállításra a Hód Dog Kutyabarát Egyesület!



Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést, hogy minél több kutyakiállítóhoz és érdeklődőhöz eljuthasson! Köszönjük! 🙂



.



Kutya Portál, egy értékes weboldal a kutyák szerelmeseinek



Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, az alábbi cikkek is hasznosak lehetnek számodra:

Ajánljuk figyelmedbe a 2019. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárunkat, melyből minden kiállítási ajánlónk elérhető illetve elérhető lesz!

World Dog Show és Euro Dog Show kiállítási naptár, az elmúlt és az elkövetkezendő évek Világkiállításainak és Európa Kutyakiállításainak dátumaival, helyszíneivel, a hivatalos honlapok, az eredmények, néhány színes videó linkjeivel és portálunk ajánlóival!

Portálunkon elérhetőek az előző évek kutyakiállítási naptárjai, a 2018. évi MEOESZ kutyakiállítási naptár, a 2017. évi MEOESZ kutyakiállítási naptár, a 2016. évi MEOESZ kiállítási naptár, a 2015. évi kiállítási naptár, és a 2014. évi kutyakiállítási naptár, melyekből minden kiállítási ajánlónk visszanézhető!

Ajánljuk figyelmedbe további hasznos cikkeinket is:

Örökbe fogadni egy kutyát nagyszerű érzés! Kutyával élni csodálatos érzés! Az örökbe fogadásról és a kutyás élet pozitív hatásairól olvashattok a “10 ok, amiért érdemes örökbe fogadnod egy kutyát” című cikkünkben.”

Figyelem! 10 tünet, amit soha ne hagyj figyelmen kívül a kutyádnál! Fontos felismerni a megváltozott viselkedést, hogy minél előbb meg tudjuk tenni a szükséges lépéseket kutyánk egészségének helyreállítása érdekében.

Tudjátok-e mi a módja az emberi évek”kutyaévekre” való lefordításának? “A kutyaévek mitológiája” című cikkünkben erről is olvashatsz, melyben egy évszámító kalkulátort is találsz, így 3 másodperc alatt magad is ki tudod számolni, kutya években mérve hány éves a kutyád.

“A kutyák és az őszi veszélyek” című cikkünkben az őszi időszakhoz köthető veszélyekre és egészségügyi problémákra hívjuk fel Olvasóink figyelmét.

A chow-chow egy különleges családi kedvenc. Megjelenésében oroszlánszerűen fenséges, jellemében szenvedélyesen hűséges, mégis más, mint a többi kutyafajta. De vajon miben különbözik? „Egy ősi kutyafajta, a kéknyelvű Chow-Chow” című cikkünkből megkapod a választ. A cikkben érdekes és hasznos információkat, tényeket olvashatsz a fajtáról a jellem, a vérmérséklet, a viselkedés, a nevelés, a tanítás, a szőrzetápolás, az egészségügyi problémák és még sok más tekintetében!

A Kutya Portál sok hasznos és értékes cikkben bővelkedik, melyekből összeállítottuk a 2018-as év legolvasottabb és legnépszerűbb cikkeinek TOP 10-es listáját! Fogadjátok tőlünk szeretettel!🙂😊 Az idén is azért dolgozunk, hogy sok hasznos információt és értékes gondolatot, jó tanácsot és érdeklődésre számot tartó cikket osszunk meg Veletek az ember legjobb barátairól, a kutyákról.🙂

Jó böngészést cikkeink között és kellemes időtöltést oldalunkon!🙂



Kutya Portál, a felelősségteljes kutyaszeretők weboldala!

🙂 Várunk vissza portálunkra! 🙂

Kövess minket a facebookon is!



 



A szerző Minden bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Vámosi Ildikó

Vámosi Ildikó vagyok, tenyésztő. Szeretem az állatokat, legfőképpen a kutyákat. A családom mellett a chow-chowk töltik ki az életem. Már lassan 23 éve, hogy imádom őket és 20 éve tenyésztem is őket. Az eltelt évek alatt a kutyáinkkal megéltünk sok jót és rosszat is, viszont, amit cserébe kaptunk tőlük, az pénzzel megfizethetetlen, a tiszta szeretetet!
A Kutya Portál olvasóit szeretném érdekes témákkal segítve eligazodni a kutyák világában.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: