Május hónap első CAC nemzeti kutyakiállítása 2016. Május 01.-én kerül megrendezésre a Gyulai Kutyás Klub rendezésében. A C.A.C kiállítás helyszíne Gyulán a Thermal Camping és Motel területe.
A korábbi nevén Gyulai Kutyás Klub Közhasznú Egyesülete első alkalommal 2009-ben nyerte el a jogot az anyaegyesülettől a 2010-es évi CAC kutyakiállítás megrendezésére. A kiállítás annyira sikeresnek bizonyult, hogy az Egyesület a 2012-ben és 2014-ben szintén megrendezhetett egy-egy CAC kiállítást.
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének volt Gyulai Szervezete 27 éve alakult, mely a MEOE tagegyesületként a 2011-es évig működött. Ekkor jelentős átalakuláson ment keresztül (mint a többi tagegyesület is, akik vállalták az önálló jogúvá válást). A Szervezet a következő évtől kezdődően, mint Gyulai Kutyás Klub Közhasznú Egyesület néven folytatta tovább a megkezdett munkát. Az önállósodás nem indult zökkenőmentesen, ugyanis a Klub pénzügyileg nulláról indult, vagyonát mindössze a befolyt tagdíjak jelentették. Azóta az Egyesület anyagilag megerősödött és az idei évben immár negyedik alkalommal szervezhet CAC Nemzeti kutyakiállítást, melynek rendezési jogát a tavalyi évben nyerte el a MEOE Szövetségtől.
A 2016. évi CAC kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük!
Információk kiállítóknak:
Figyelem! Tenyésszemle!
A Hungária Toy Molosser Kutyások Egyesülete által gondozott fajtáknak:
- Francia Bulldog
- Mopsz
- Boston Terrier
Ideiglenesen elismert:
- Brüsszeli Griffon
- Brabanti Griffon
- Belga Griffon.
valamint a Chihuahua és Törpespániel Tartók Kynológiai Egyesülete által gondozott fajtáknak:
- Chihuahua
- Cavalier King Charles Spániel
- Papillon
- Phaléne.
Ideiglenesen elismert:
- King Charles Spániel
Bírál: Gröschl Ferenc (HU)
A részvételi szándékot az alábbi email címre előre jelezni szíveskedjenek:
Nevezési felhívás:
Bírói lista:
Vezető bíró: Korózs András | |
| FCI I. fajtacsoport | |
| Magyar Pásztorkutyák | Korózs András (HU) |
| Fel nem sorolt kutyafajták | Szabó Sándor (HU) |
| FCI II. fajtacsoport | |
| Rottweiler, Dobermann, Boxer, Schnauzerek, Pinscherek | Csépai István (HU) |
| Angol Bulldog, Shar-Pei, Pireneusi Hegyikutya, Német Dog, Argentin Dog, Cane Corso, Bullmasztiff, Masztiff, Tosa Inu, Mastino Napoletano, Bordói Dog, Fila Braselieiro, Dogo Canario | Gröschl Ferenc (HU) |
| Fel nem sorolt kutyafajták | Dr. Sipos Márta (SRB) |
| FCI III. fajtacsoport | |
| Rövid lábú Terrierek, Hosszú lábú Terrierek | Szabó Sándor (HU) |
| Bull típusú Terrierek | Dr. Sipos Márta (SRB) |
| FCI IV. fajtacsoport | |
| Összes fajta | Korózs András (HU) |
| FCI V. fajtacsoport | |
| Összes fajta | Csépai István (HU) |
| FCI VI. fajtacsoport | |
| Összes fajta | Kardos Vilmos (HU) |
| FCI VII. fajtacsoport | |
| Összes fajta | Kardos Vilmos (HU) |
| FCI VIII. fajtacsoport | |
| Golden Retrieverek | Kardos Vilmos (HU) |
| Fel nem sorolt kutyafajták | Sinisa Pavlovic (SRB) |
| FCI IX. fajtacsoport | |
| Összes fajta | Karlo Bala (SRB) |
| FCI X. fajtacsoport | |
| Összes fajta | Sinisa Pavlovic (SRB) |
Nevezési határidő: 2016. Április 03.
Nevezési díjak
| CAC Kiállítás | Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére | Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére |
|---|---|---|
| Első kutya | 4000 Ft | 8000 Ft |
| Második kutyától | 3500 Ft | 7000 Ft |
| Veterán, Minor Puppy, Kölyök | 2500 Ft | 5000 Ft |
| Átsorolás az utolsó nevezési határidőig | 2000 Ft/kutya | 4000 Ft/kutya |
| CAC kiállítás helyszínen nevezhető | ||
| Fiatal felvezetők | 2000 Ft | 4000 Ft |
| Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport | 2000 Ft | 4000 Ft |
Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.
Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Regisztráció, majd a személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!
Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munkavizsga bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2016. évi szövetségi tagkártya másolatát.
Banki átutalás esetén a MEOESZ Gyulai Kutyás Klub bankszámlaszáma:
11733027 – 20049447.
A nevezés mindig a kutya tulajdonosának neve alatt történjen.
A nevezési díjat postai befizetés esetén a következő címre kell feladni:
Gyulai Kutyás Klub
Gyula
Vásár utca 24.
5700
Nevezési cím postai feladás esetén:
Hód Dog Kutyabarát Egyesület
Hódmezővásárhely
Pf.: 1.
6801
A kiállítással és a nevezéssel kapcsolatos további információk megtekinthetők a Hód Dog Kutyabarát Egyesület oldalán>>.
A Gyulai Kutyás Klub által megrendezésre kerülő C.A.C nemzeti kutyakiállítás városa Gyula, mely Békés megye jelentős turisztikai központja, egyben az ország egyik legkedveltebb üdülővárosa. Ez a békés kisváros, a „Vizek városa”, Magyarország legmélyebben fekvő területén, az Alföld dél-keleti részén, a Fehér-Kőrös bal partján fekszik.
Gyulát nem véletlenül nevezik a „Vizek városának”, mivel a kisvárost több helyen hangulatos csatornák szelik át, melyeken csónakázni és vízi biciklizni is lehet. A város az elmúlt években a „Vizek városa” szimbolizálására nagy fejlesztésekbe kezdett, az Öreg-Kőrösön szökőkutak sora szórja a vízsugarakat, a város főterén szintén szökőkutakat és csobogókat építettek, melyeket nemrégiben fény- és hangjátékokkal bővítettek ki, így ezzel még lenyűgözőbb látványt nyújtanak az esti kivilágításban.
A 19 gyógyvizes medencét tartalmazó gyulai Várfürdő az Almásy-kastély 8 és fél hektáros természetvédelmi területén található. A Várfürdőben minden korosztály megtalálja a maga szórakozását. Az egész család számára élményt nyújthat a strandfürdő, a gyógyulni vágyó idősebb korosztálynak pedig a gyógyfürdői részleg. Az európai színvonalú gyógyfürdő termálkútjaiból 72 C° gyógyvíz tör fel, mely kiválóan alkalmas mozgásszervi megbetegedések orvoslására, balesetek utáni rehabilitációs gyógykezelésre.
A város egyik fő nevezetessége a XV. században épült gótikus stílusú Gyulai Vár, mely Közép-Európában egyedülálló ép, síkvidéki téglavár. A Vár a mai időkben a Vármúzeumnak ad helyet, mely a Vár középkori világát mutatja be 24 kiállító terem segítségével. A Vár falai között működik a Gyulai Várszínház, mely egész nyáron változatos programokkal várja a városba látogató vendégeket. Ezen felül a Várkert is sok kulturális és szabadtéri rendezvény helyszíne.
A város híres szülötte Erkel Ferenc, magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész és híres sakknagymester, a Magyar Himnusz megzenésítője és a nemzeti opera megteremtője. Szülőháza ma Múzeumként funkcionál, bronz mellszobra a Százéves cukrászda előtt, az Erkel-téren található.
A Százéves cukrászda, hazánk második legrégebbi cukrászdája, 1840 óta működik, a 150 éves, felújított, biedermaier berendezésével a múlt század hangulatát idézi meg. A régi cukrászműhelyből múzeumot alakítottak ki, ahol megtekinthetjük a korabeli cukrászműhelyek készítményeit. A városnéző sétánk alkalmával érdemes ide betérni és hagyni, hogy megérintsen bennünket a régi korok hangulata.
A város figyelmet fordít a közterek, parkok szépítésére, virágosítására is. Ennek következtében, a 2007-es évben Gyula városa I. helyezést ért el a „2007. évi Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyen. Így Magyarországot Gyula képviselte a 2008. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében, ahol ezüstminősítést szerzett.
Gyula az ország egyik legkedveltebb, fürdő- és fesztivál városa parkjaival, műemlékeivel, hangulatos utcáival fogadja az ide látogató vendégeket, turistákat. A kultúra szerelmeseinek, a kikapcsolódni vágyóknak olyan változatos programok sokaságát kínálja, mint a Gyulai Napok és a Végvári Esték rendezvénysorozata, a Tűzoltó zenekari és Mazsorett Fesztivál, a Végvári Pünkösd és a Minden Magyarok Táncfesztiválja.
A C.A.C kiállítás pontos helyszíne Gyulán a Thermal Camping és Motel területén található. A Thermal Camping Gyula városának üdülőövezetében, 3.2 hektáros, parkkal és erdősávval övezett területen fekszik, csendes és barátságos környezetben. Kiváló helyszínként szolgál különböző nagy létszámú rendezvények lebonyolítására, így a kutyakiállításoknak is már hagyományosan e Camping ad otthont. A szervezők az idei évben is várják a kutyásokat és a vendégeket a Camping területére.
Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a Gyulai Kutyás Klub Május 01.-én egy színvonalas CAC kutyakiállítással!
Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!







