A nyári idény első CAC kiállításán a Füredi Ebtenyésztők Egyesületének jóvoltából vehetünk részt 2015. Június 07.-én. A CAC nemzeti kutyakiállítás Tiszafüreden, csodás természeti környezetben, a Kemény Kastély parkjában kerül megrendezésre.

A MEOE volt Tiszafüredi Egyesülete 1990-ben alakult, majd az elkövetkezendő években gyors fejlődésnek indult. Ennek köszönhetően 2007-ben illetve 2011-ben is CAC kutyakiállítás rendezésére kaptak lehetőséget az anyaegyesülettől.

2014-ben az Egyesület jelentősen átalakult és immár megfiatalodva, az idei évben újult erővel dolgoznak egy sikeres CAC kutyakiállítás megszervezésén.

Programok

A Szervezők a kiállításra már reggel 07.00 órától várják a kiállítókat és a látogatókat.
A kiállítás megnyitása 9 óra 30 perckor kezdődik.
A fajták bírálatai 10.00 órakor kezdődnek a ringekben.
A kiállításra kilátogatók 12.00 órai kezdettel egy nagyszerű kutyás bemutatóban gyönyörködhetnek.

Érdekes programnak ígérkezik a 13.00 órától kezdődő hobby kutya szépségverseny is, melyen a törzskönyv nélküli fajtatiszta kutyák és a keverék kutyák vehetnek részt és melyre a helyszínen lehet nevezni 12.00 óráig.

Nevezési díj: 2000.- Ft

A Best In Show 14.00 órától veszi kezdetét, amin a győztes kutyák vonulnak fel és közülük választják ki a kiállítás legszebb kutyáját.

Látogatói információk:

A belépőjegyek árai:
A 14 év alattiaknak ingyenes.
14 év felett egységesen 500.- Ft/fő.

A 2015. évi CAC kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük:

Információk kiállítóknak:

Bírói lista

Vezető bíró: Erdős László

FCI I. fajtacsoport
Összes fajta Szabó Sándor
FCI II. fajtacsoport
Dobermann, Német Boxer, Rottweiler, Német Dog, Bordói Dog, Bullmasztiff, Cane Corso, Argentín Dog, Bulldog Hartman György
Fel nem sorolt fajták P. Szabó Béla
FCI III. fajtacsoport
Összes fajta Korózs Gábor
FCI IV. fajtacsoport
Összes fajta Korózs Gábor
FCI V. fajtacsoport
Összes fajta Erdős László
FCI VI. fajtacsoport
Összes fajta Erdős László
FCI VII. fajtacsoport
Összes fajta Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna
FCI VIII. fajtacsoport
Összes fajta Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna
FCI IX. fajtacsoport
Összes fajta Sárközy Gyula
FCI X. fajtacsoport
Összes fajta Erdős László

Nevezési határidő: 2015. Május 08.

Nevezési díjak:

CAC Kiállítás Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére
Első kutya 4000 Ft 8000 Ft
Második kutyától 3500 Ft 7000 Ft
Veterán, Minor Puppy, Kölyök 2500 Ft 5000 Ft
Átsorolás az utolsó nevezési határidőig 2000 Ft/kutya 4000 Ft/kutya
CAC kiállítás helyszínen nevezhető
Fiatal felvezetők 2000 Ft 4000 Ft
Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport 2000 Ft 4000 Ft

Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Regisztráció, majd a személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2015. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a Füredi Ebtenyésztők Egyesületének számlaszáma:
Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet Tiszafüred – 70100011 – 11100427.
Nevezési díjat kizárólag a fenti bankszámlaszámra való utalással fogadnak el!
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a nevezési lapon szereplő e-mail címet, valamint a befizetett összeget – ez alapján fogják tudni beazonosítani a nevezett kutyát.

Nevezési cím postai feladás esetén:
H&K 2005 Kft.
Ózd
Mogyorós völgy 4.
3600

További információk a Füredi Ebtenyésztők Egyesületének hivatalos weboldalán>>.

A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi email címen:
feetiszafured@hotmail.com

Illetve az alábbi telefonszámon:
+36 30 938 2145.

A CAC kutyakiállítás városa Tiszafüred, mely a Hortobágy szélén, az Észak-alföldi régió szívében fekvő Tisza-parti város. Tiszafüred a Tisza-tavi régió legnagyobb települése és egyben idegenforgalmi központja is, ebből kifolyólag gyakran használják a „Tisza-tó fővárosa” megnevezést is a városra.

Tiszafüred története a korabeli régészeti leletek tanúsága szerint i.e. 4500-ig nyúlik vissza. Az első leletek is erről tanúskodnak. A későbbiek folyamán a régészek a Tiszafüred külső részén folytatott ásatások során az államalapítás idejéből is találták értékes leleteket, egy települést és egy hozzá tartozó temetőt az Árpád korból.
A település Tiszafüredként 1273-ben került először említésre. Az 1500-as és 1700-as évek között a város ötször vált lakatlanná. A XVIII. század végétől több mint egy évszázadig jelentős mezővárosi szerepet töltött be. 1833-tól jelentős fejlődésnek indult, híd épült a Tiszán és a közúthálózat is kezdett kiépülni. 1849-ben Tiszafüred egy rövid időre a Heves és Külső-Szolnok vármegyék székhelyévé vált. A rohamos fejlődésnek a I. Világháború vetett véget, a város ekkor mezővárosai rangját is elvesztette. A szocialista iparosítás jótékony hatással volt a lendületét vesztett település számára, hajó- és darugyár, valamint alumíniumgyár és gyógyszercsomagoló létesült Tiszafüreden. A duzzadó népesség és területi növekedés miatt 1984-ben várossá nyilvánították. A 2000-es évek elejére a gyárak bezárása után a település gazdasága összeomlott. A mai időkben Tiszafüred fokozatosan alakul át az egykori ipari városból idegenforgalmi-szolgáltató központtá. Turisztikai vonzerejét gazdag programkínálata mellett az ország első ártéri kalandparkja is növeli.

Tiszafüred látnivalói közül meg kell említenünk az 1877-ben alapított Kiss Pál Múzeumot, mely gazdag helytörténeti és naprajzi gyűjteménnyel rendelkezik, és amely a klasszicista stílusú Lipcsey kúriában kapott helyet és itt üzemel 1953 óta.
A város másik műemléke a XIX. század második felében épült Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház, ahol a népművészet iránt érdeklődők megismerkedhetnek a sok éve híres füredi fazekassággal is. A Tájház Múzeumként is funkcionál, állandó kiállítása Nyúzó Gáspár fazekas mester klasszicista stílusú lakóházában eredeti berendezési tárgyai és alkotásai segítségével mutatja be a fazekasok munka és életkörülményeit.
A városban két templom található. A református templom műemlék jellegű barokk épület, tornya 6 szintes, galériás. A templom mellett egy klasszicista stílusú paplak is található. Az 1819 és 1827 között szintén klasszicista stílusban épült római katolikus templomot Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel, melynek néhány oltárképe a XIX. század közepén készült.

Tiszafüred szép látnivalói közé tartozik az 1920-ban, neobarokk stílusban épült Kemény-kastély, amelyet korabeli bútorokkal rendeztek be, és amely a Hortobágyi Nemzeti Park tulajdonaként a Tiszafüredi Kastélypark területén található. A kastély ma vendégházként üzemel és a nagyközönség számára nem látogatható. Az 1980 óta védett kastélypark esztétikai értékét a kastélyhoz vezető utat szegélyező jegenyék, juharfák, borókák és tuják növelik. E csodás kastélypark szolgál konkrét helyszínéül a CAC kutyakiállításnak is évről évre.

Természeti látnivalói közül meg kell említenünk a Tisza-tavi Madárrezervátumot, mely a vándormadarak fészkelő és költőhelye és a Hortobágyi Nemzeti Park része. A rezervátum egyik legértékesebb élőhelye a gémtelep. A fűzes és nyárfás ligeterdeiben héja és fekete gólya is fészkel, valamint rendszeresen átvonul a területen a daru, a halászsas és a bütykös hattyú is. A Tisza-tavi Madárrezervátum szigorúan védett természeti érték, melyet felvettek a nemzetközileg elismert vízimadár élőhelyek sorába. Az ezernyi szépséggel váró Tisza-tó rejtett kincseit azok számára tárja fel a legszívesebben, akik valamilyen vízi járműről szeretnének vele megismerkedni.

A Tisza-tónak a tiszafüredi vidéke a Hortobágyi Nemzeti Park megalakítása óta védett, és a mintegy 7000 hektárnyi terület több mint fele az ökoturizmus céljait szolgálja. A város és környéke a csendes természeti környezetre vágyó vendégek kedvelt helye. Az idelátogatóknak lehetőségük van lovaglásra, lovas túrákon és a Tisza mentén kerékpáros túrán való részvételre. Aki megcsodálja ezt a tájat, bizton beleszeret és évről-évre visszatér.

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a Füredi Ebtenyésztők Egyesülete június első nyári hétvégéjén egy jól szervezett CAC kutyakiállítással.

Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni a kiállításra kilátogatni szándékozó vendégeket, családokat a parkolási és belépési díjak mértékével kapcsolatosan:
A parkolási és a belépési díj mértékét minden esetben az adott kutyakiállítást rendező Ebtenyésztő Egyesület szabja meg, tehát annak számokban meghatározható értékét mi pontosan előre jelezni nem tudjuk, csak egy becsült összeget.
A parkolási díj mértéke 1000.- Ft illetve akár 4000.- Ft között alakulhat (attól függően, hogy mely városban kerül megrendezésre a kiállítás).
A belépési díj mértéke változó, 500.- Ft-tól 2000.- Ft-ig is terjedhet fejenként, de a legtöbb esetben a gyerekek és a nyugdíjasok vagy egyáltalán nem fizetnek, vagy nagyobb kedvezményt élveznek.