Az European Dog Show, magyarra fordítva Európa Kutyakiállítás minden évben az egyik legnagyobb és legrangosabb kiállítás, amely mára már 34 éves hagyománnyal rendelkezik. A kiállítás megrendezésére már évekkel előbb pályázni kell és az FCI Elnöksége szavazás útján dönti el, melyik évben mely ország, nemzet rendezheti az Európa kiállítást.

Euro Dog Show történelem

Az első European Dog Showt 1982-ben Brüsszelben rendezték, a másodikat pedig a következő évben, Zürichben. 1982 óta az FCI (Federation Cynologique Internationale), a legtekintélyesebb kutyás világszervezet évente ítéli oda a rendezési jogot pályázat útján valamely országnak. Az első kettő után a további Európa Kiállításokat a következő városokban rendezték meg: Verona, Lyon, Luxemburg, Tulln, Maastrich, Verona, Helsinki, Koppenhága , Genova, Tulln, Poznan, Tel-Aviv, Párizs, Pozsony, Barcelona, Tulln, Helsinki, Zágráb, Budapest, Dublin, Celje, Leeuwarden, Bukarest érintésével az idén Genfbe érkezett meg a látványos, kutyás Show.

Az eddig megrendezett Európa kiállítások sorában a nevezési létszámot tekintve a harmadik helyet a Párizsban megrendezett kiállítás kapta tizenegy ezer nevezett kutyával.

A 2008-as budapesti Európa kiállítás ezt a rekordot döntötte meg a tizenöt ezres létszámmal. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének szervezésében és rendezésében a budapesti Euro Dog Show áll a második helyen a nevezési számokat tekintve. Az Európa Kiállításra öt kontinens 61 országából érkeztek a „kutyások”. A legmagasabb nevezési számmal Magyarország képviseltette magát, másodikként Oroszországból, harmadikként pedig Olaszországból nevezték a legtöbb kutyát a rendezvényre. A legnagyobb nevezési létszámmal az alábbi fajtákat regisztrálták:

  1. Amerikai Staffordshire Terrier 327
  2. Labrador Retviever 265
  3. Cane Corso 232
  4. Bulldog 226
  5. Szibériai Husky 221

Az első helyre a Leeuwardenben megrendezett Centenáriumi Európa Kutyakiállítás került a tizenhat ezres nevezéssel. A „Raad van Beheer” Holland Kennel Club szervezésében és rendezésében, az FCI megalakulásának 100 éves jubileumi évében. Hollandia (a „Raad van Beheer” Holland Kennel Club) az FCI egyik alapítója tagja, az 5 alapító ország egyike. A Kennel Club 1902-ben alakult meg, hivatalos neve: „Raad van Beheer” op Kynologisch Gebied a Nederland, ez Hollandia fő Kynológiai Szervezete. Székhelye Amszterdamban található. Az országban körülbelül 2 100 000 kutya él, e kutyák közül 700 000 rendelkezik FCI törzskönyvvel (35 %) és mintegy 330 fajta elismert az országban. A Kennel Clubnak körülbelül 120 000 tagja van, 70 területi Szervezete és 155 különböző Fajtaklubja.



Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!



Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, ajánlom figyelmedbe a szerző hivatalos honlapját, ahol az elmúlt évek kutyakiállítási naptárjai, a 2020. évi hivatalos MEOESZ kutyakiállítási naptár és  az összes 2020. évi MEOESZ kutyakiállítás magyar és angol nyelvű ajánlója a már megszokott formában lesz elérhető!

Keresd Vámosi Ildikó kutyás cikkíró, szerző hivatalos honlapját:
Http://ildikovamosi.hu/

🙂 Köszönöm, ha megtisztelsz a látogatásoddal! 🙂



 

Chat Toggle
Kutya Szagértő
Kutya Szagértő
Send
Powered by AI24