2015-ben a FeHoVa (Fegyver, Horgászat és Vadászat) nemzetközi kiállítás – a térség legjelentősebb rendezvényeként jegyzik – keretein belül immár IV. alkalommal kerül megrendezésre a Winter Dog Show Nemzetközi kutyakiállítás sorozat a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) szervezésében és rendezésében.

A FeHoVa Winter Dog Show, egy négy napon át tartó Nemzetközi kutyakiállítás sorozat, ami 2015. február 12 és 15 között kerül megrendezésre és naponta egy CACIB kiállítást foglal magába. 4 napon keresztül részt vehetünk 4 CACIB Nemzetközi kutyakiállításon, Budapesten, a Hungexpo Kiállítási és Rendezvényközpont „B” és „D” pavilonjaiban.

Programok a kiállítás ideje alatt:

A kiállításra a kutyásokat és a vendégeket is már reggel 7.00 órától várják az Ebtenyésztők. A ringekben a bírálatok 10.00 órakor kezdődnek.
15.00 órától veszi kezdetét a BIS program, melyben gyermek-kutya pár, fiatal felvezetők versenye két korcsoportban, tenyészcsoportok és kutyapárok legszebbjeinek kiválasztása, valamint Baby, Kölyök, Veterán BIS és a fajtacsoportok legszebbjeinek felvonulása várható. A kiállítás fénypontja pedig mindennap a Junior és a felnőtt győztesek 3 legszebbjének kiválasztásával zárul.
A 4 napos rendezvényt számos speciál és klub kiállítás kíséri, melyekre mindig a CACIB bírálatok után kerül sor.
Ebben az évben a 4 napos CACIB kiállítás ideje alatt nincs lehetőség Champion címet szerezni.

Kísérő programként 2015. Február 14.-én, szombaton és 2015. Február 15.-én, vasárnap 11.45 perces kezdéssel az érdeklődők megtekinthetik a Cerberos Kutyaiskola, majd 12.15 perces kezdéssel a Millennium-telepi Kutyakiképző Iskola bemutatóit. A rendezvény ideje alatt a kiállítókat és a látogatókat kisállat felszerelés és vásár várja.

2015-ben is megrendezésre kerül a Grooming Team Hungary Kft. szervezésében és a MEOESZ támogatásával a „Kutyakozmetikus verseny az árva kutyák megsegítésére” címmel meghirdetett kutyakozmetikus verseny. A verseny célja, a menhelyről kihozott árva kutyák megszépítése, ezáltal nagyobb esélyük van arra, hogy szerető családokra találjanak. A kutyakozmetikusok az így megszépített kutyákat mindennap a BIS kezdése előtt felvezetik, a nagyközönség pedig kiválaszthatja a családjuk számára tetsző kutyust, akit a helyszínen azonnal örökbe is fogadhatnak.

A 2015. évi 4 x CACIB FeHoVa Winter Dog Show nemzetközi kutyakiállítás sorozat fontosabb információit a következőkben ismertetjük:

Információk kiállítóknak:

Ringbeosztás

Csütörtök

ring_beosztas_csutortok

Péntek

ring_beosztas_pentek

Szombat

ring_beosztas_szombat

Vasárnap

ring_beosztas_vasarnap

Tenyésszemle

A FeHoVa 4 x CACIB Winter Dog Show mind a 4 kiállítási napja alatt a MEOE Szövetségnek a NÉBIH-től kapott megbízásába tartozó fajták vonatkozásában a MEOESZ tenyésszemlét tart a Hungexpo “B” pavilonjában.
További információkért keresd Tibay Norbertet az alábbi telefonszámon:
+36 70 457 2763.
Vagy kérhetsz információt az alábbi email címen is:
tibay.norbert@kennelclub.hu.

Bírói listák

Fajta
2015. 02. 12. Csütörtök
2015. 02. 13. Péntek

FCI – I. Fajtacsoport

Magyar PásztorkutyaUdvardiné Lukács IlonaSzabóné Iványi Katalin
Angol Pásztorkutya, Ausztrál JuhászkutyaMarija Kavcic (SLO)Muzslai Ildikó
Fel nem sorolt fajtákMarija Kavcic (SLO)Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna

FCI – II. Fajtacsoport

Schnauzer, Pinscher, Dobermann, BullmasztiffBlaz Kavcic (SLO)Marija Kavcic(SLO)
Szent-Bernáthegyi, Újfundlandi, Landseer, Leonbergi, Hovawart, Shar-Pei, Svájci KutyafajtákAndrzej Kazmierski (PL)Blaz Kavcic (SLO)
Cane Corso, Argentin Dog, Dogo Canario, Bulldog, Boxer, Nápolyi Masztiff, Bordói DogHarsányi PéterLokodi Csaba Zsolt (RO)
Orosz Kutyafajták, Német DogLászló IstvánSzabó Sándor
Fel nem sorolt fajtákBlaz Kavcic (SLO)Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna
FCI – III. Fajtacsoport
TerrierekDr. Roberto Schill (RO)Dorota Witkowska (PL)
FCI – IV. Fajtacsoport
TacskókDorota Witkowska (PL)Korózs Gábor
FCI – V. Fajtacsoport
Spitzek és ősi típusú kutyákErdős LászlóCzeglédi Attila
FCI – VI. Fajtacsoport
Kopók és rokon fajtákDorota Witkowska (PL)Czeglédi Attila
FCI – VII. Fajtacsoport
Vizslák és SzetterekKardos VilmosErdős László
FCI – VIII. Fajtacsoport
Komplett fajtacsoportCzeglédi AttilaKardos Vilmos
FCI – IX. Fajtacsoport
Francia Bulldog, Mopsz, Boston Terrier, Chihuahua, Griffonok, Pekingi Palotakutya, Tibeti Terrier, Tibet SpánielLokodi Csaba Zsolt (RO)Dr. Roberto Schill (RO)
Uszkárok, Bichonok, fel nem sorolt fajtákDr. Váczi-Balogh ZsuzsannaAndrzej Kazmierski (PL)
FCI – X. Fajtacsoport
AgarakErdős LászlóLászló István
FCI által el nem ismert fajták
László IstvánSzabó Sándor

Fajta
2015. 02. 14. Szombat
2015. 02. 15. Vasárnap

FCI – I. Fajtacsoport

Magyar PásztorkutyaKorózs GáborAntal Ferenc
Angol Pásztorkutya, Ausztrál JuhászkutyaKotlár RóbertLokodi Csaba Zsolt (RO)
Fel nem sorolt fajtákiSzabó SándorLokodi Csaba Zsolt (RO)

FCI – II. Fajtacsoport

Schnauzer, Pinscher, Dobermann, BullmasztiffAndrzej Kazmierski (PL)Czeglédi Attila
Szent-Bernáthegyi, Újfundlandi, Landseer, Leonbergi, Hovawart, Shar-Pei, Svájci KutyafajtákCzeglédi AttilaHarsányi Péter
Cane Corso, Argentin Dog, Dogo Canario, Bulldog, Boxer, Nápolyi Masztiff, Bordói DogBlaz Kavcic (SLO)Dr. Roberto Schill (RO)
Orosz Kutyafajták, Német DogDr. Roberto Schill (RO)Korózs András
Fel nem sorolt fajtákDr. Roberto Schill (RO)Erdős László
FCI – III. Fajtacsoport
TerrierekMarija Kavcic (SLO)Andrzej Kazmierski (PL)
FCI – IV. Fajtacsoport
TacskókSzabó SándorDr. Váczi-Balogh Zsuzsanna
FCI – V. Fajtacsoport
Spitzek és ősi típusú kutyákHarsányi PéterBlaz Kavcic (SLO)
FCI – VI. Fajtacsoport
Kopók és rokon fajtákErdős LászlóDr. Váczi-Balogh Zsuzsanna
FCI – VII. Fajtacsoport
Vizslák és SzetterekDorota Witkowska (PL)Szabó Sándor
FCI – VIII. Fajtacsoport
Komplett fajtacsoportLokodi Csaba Zsolt (RO)Dorota Witkowska (PL)
FCI – IX. Fajtacsoport
Francia Bulldog, Mopsz, Boston Terrier, Chihuahua, Griffonok, Pekingi Palotakutya, Tibeti Terrier, Tibet SpánielDr. Váczi-Balogh ZsuzsannaKardos Vilmos
Uszkárok, Bichonok, fel nem sorolt fajtákKardos VilmosMarija Kavcic (SLO)
FCI – X. Fajtacsoport
AgarakHarsányi PéterBlaz Kavcic (SLO)
FCI által el nem ismert fajták
Harsányi PéterKorózs András

Best In Show program

bis

Nevezési határidők és nevezési díjak:

Első nevezési határidő
2014. 12. 15.
Második nevezési határidő
2015. 01. 15.
Első kutya6000 Ft8000 Ft
További kutyák5000 Ft7000 Ft
Bébi, Kölyök, Veterán4000 Ft5000 Ft
Tenyészcsoportok3000 Ft3000 Ft
Kutyapárok3000 Ft3000 Ft
Fiatal Felvezetők2000 Ft2000 Ft

Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.
Nevezett kutya osztályok közötti átsorolása kizárólag az utolsó határidőig lehetséges, ennek díja pedig 3.000.- Ft/átsorolása.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Online nevezés esetén bankkártyával lehetséges a nevezés díját fizetni. A nevezés megtörténte után azonnal átirányítják a nevezőt az OTP Bank online felületére, ahol az internetes fizetésre alkalmas bankkártyán keresztül tudjuk rendezni a nevezési díjat. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

nevezesi_lap FEHOVA

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát (ha van) és a szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a MEOESZ bankszámlaszáma:
Budapest Bank Nyrt. Budapest -10102086-09723300-01000009
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a nevezési lapon szereplő e-mail címet, valamint a befizetett összeget – ez alapján fogják tudni beazonosítani a nevezett kutyát.

Nevezési cím postai feladás esetén:
MEOESZ
Budapest, XIX. kerület
Hofherr Albert u. 38-40.
1194

További információk a FeHoVa Winter Dog Show hivatalos oldalán>>.

Illetve a FeHoVa Winter Dog Show facebook oldalán találhatók>>.

A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi email címeken:
kiallitas@kennelclub.hu vagy tibay.norbert@kennelclub.hu

Illetve az alábbi információs telefonszámon:
+36 70 457 2763

A FeHoVa Winter Dog Show helyszíne a Hungexpo Kiállítási és Vásárközpont „B” és „D” pavilonjai, a helyszín pontos térképe megtekinthető>>.

Kedvcsinálóként látogatóink megtekinthetik az Ebugatta TV által a 2013. évi FeHoVa 4 x CACIB Winter Dog Shown készített videó felvételt:

Illetve a FeHoVa 4 x CACIB kutyakiállításon rendezett “Kutyakozmetikus verseny az árva kutyákért” programról az Ebugatta TV beszámolóját:

Ez a nemzetközi kutyakiállítás sorozat lesz az évadnyitó kiállítás a 2015-ös évben. A FeHoVa Winter Dog Show minden évben sok kiállítót vonz, külföldieket és magyarokat egyaránt! Remélhetőleg 2015-ben is így lesz ez!
A fegyver, horgászat és vadászat kiállításra kilátogató vendégek is előszeretettel nézik meg a legszebb kutyák vetélkedését a „B” és „D” pavilonok ringjeiben. A 4 napos kiállítás folyamán érdekes kutyás programokat is láthatunk, mint például terelőkutya bemutató, őrző-védő kutyák bemutatója, agility programok, valamint a Junior handlerek versenye!

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár 2015. Február 12 és 15 között a MEOESZ a FeHoVa CACIB nemzetközi kutyakiállításaira és a kisállat felszerelési vásárára!