2016-ban a FeHoVa (a 23. Fegyver, Horgászat és Vadászat) nemzetközi kiállítás – a térség legjelentősebb rendezvényeként jegyzik már évek óta, amely 50 – 60 ezres látogatottságú – keretein belül immár V. alkalommal kerül megrendezésre a Winter Dog Show Nemzetközi kutyakiállítás sorozat a MEOE Szövetség szervezésében és rendezésében.
A FeHoVa Winter Dog Show, egy négy napon át tartó nemzetközi kutyakiállítás sorozat, ami 2016. február 18 és 21 között kerül megrendezésre és naponta egy CACIB kiállítást foglal magába. 4 napon keresztül részt vehetünk 4 CACIB Nemzetközi kutyakiállításon, Budapesten, a Hungexpo Kiállítási és Rendezvényközpont „B” és „D” pavilonjaiban.
Kedvcsinálóként, olvasóink megtekinthetik a 2015. évi FeHoVa 4 x CACIB kiállításon az Ebugatta TV által készített videó felvételt:
Programok a kiállítás ideje alatt:
A kiállításra a kutyásokat és a vendégeket is már reggel 7.00 órától várják az Ebtenyésztők. A ringekben a bírálatok 10.00 órakor kezdődnek.
15.00 órától veszi kezdetét a BIS program, melyben gyermek-kutya pár, fiatal felvezetők versenye két korcsoportban, tenyészcsoportok és kutyapárok legszebbjeinek kiválasztása, valamint Baby, Kölyök, Veterán BIS és a fajtacsoportok legszebbjeinek felvonulása várható. A kiállítás fénypontja pedig mindennap a Junior és a felnőtt győztesek 3 legszebbjének kiválasztásával zárul.
A 4 napos rendezvényt számos speciál és klub kiállítás kíséri, melyekre mindig a CACIB bírálatok után kerül sor.
A 2016. évi 4 x CACIB FeHoVa Winter Dog Show nemzetközi kutyakiállítás sorozat fontosabb információit a következőkben ismertetjük!
Információk kiállítóknak:
Bírói listák
Fajta |
2016. 02. 18. Csütörtök |
2016. 02. 19. Péntek |
FCI – I. Fajtacsoport |
||
Magyar Pásztorkutya | Szabóné Iványi Katalin (HU) | László István (HU) |
Angol Pásztorkutya, Ausztrál Juhászkutya | Harsányi Péter (HU) | Ruth Wagner (LUX) |
Fel nem sorolt fajták | László István (HU) | P. Szabó Béla (HU) |
FCI – II. Fajtacsoport |
||
Schnauzer, Pinscher, Shar-Pei, Tibeti Masztiff, Újfoundlandi, Szent Bernáthegyi, Landseer, Berni Pásztorkutya, egyéb Svájci kutyafajták | Ágnes Ganami Kertes (IL) | Szabó Sándor (HU) |
Angol Bulldog, Dobermann, Cane Corso, Dogo Canario, Boxer | Erdős László (HU) | Ágnes Ganami Kertes (IL) |
Orosz kutyafajták | László István (HU) | Rade Dakic (SK) |
Német Dog, Masztiff, Bordói Dog, Mastino Napoletano, fel nem sorolt fajták | Rade Dakic (SK) | Miklós Levente (HU) |
FCI – III. Fajtacsoport | ||
Hosszú lábú Terrierek, Rövid lábú Terrierek | Rainer Jacobs (D) | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) |
Bull típusú Terrierek | Szabó Sándor (HU) | Reiner Jacobs (D) |
FCI – IV. Fajtacsoport | ||
Tacskók | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Carmen Navarro Guisado (E) |
FCI – V. Fajtacsoport | ||
Alaszkai Malamut, Szibériai Husky, Szamojéd, Akita, Amerikai Akita, Shiba | Rafael Garcia Parrondo (E) | Erdős László (HU) |
Spitzek, Volpino Italiano, Eurázsiai | Carmen Navarro Guisado (E) | Erdős László (HU) |
Fel nem sorolt fajták | Carmen Navarro Guisado (E) | Rafael Garcia Parrondo (E) |
FCI – VI. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Miklós Levente (HU) | Vojislav Al-Daghistani (SRB) |
FCI – VII. Fajtacsoport | ||
Magyar Vizslák, Szetterek, Pointerek | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Iveta Vojtekova (SK) |
Fel nem sorolt fajták | Miklós Levente (HU) | Erdős László (HU) |
FCI – VIII. Fajtacsoport | ||
Retrieverek | Kiss Zoltán (HU) | Beke Judit (HU) |
Spánielek | Márkus Anita | Angol Cocker Spániel, Amerikai Cocker Spániel: Beke Judit; Egyéb Spánielek: Carmen Navarro Guisado (E) |
Fel nem sorolt fajták | Miklós Levente (HU) | Carmen Navarro Guisado (E) |
FCI – IX. Fajtacsoport | ||
Griffonok, Bichonok, Boston Terrier, Kínai Meztelenkutya, Lhasa-Apso, Shih-Tzu, Tibeti Terrier, Tibet Spániel | Sárközy Gyula (HU) | Gröschl Ferenc (HU) |
Fel nem sorolt fajták | Gröschl Ferenc (HU) | Sárközy Gyula (HU) |
FCI – X. Fajtacsoport | ||
Agarak | Vojislav Al-Daghistani (SRB) | Vlatislav Vojtek (SK) |
FCI által el nem ismert fajták | ||
László István (HU) | Szabó Sándor (HU) |
Bírói listák
Fajta |
2016. 02. 20. Szombat |
2016. 02. 21. Vasárnap |
FCI – I. Fajtacsoport |
||
Magyar Pásztorkutya | Korózs Gábor (HU) | Udvardiné Lukács Ilona (HU) |
Angol Pásztorkutya | Muzslai Ildikó (HU) | Mark Wieber (D) |
Ausztrál Juhászkutya | Muzslai Ildikó (HU) | Szabó Sándor (HU) |
Fel nem sorolt fajták | Hargitai Gábor (HU) | Szabó Sándor (HU) |
FCI – II. Fajtacsoport |
||
Schnauzer, Pinscher, Shar-Pei, Tibeti Masztiff, Újfoundlandi, Szent Bernáthegyi, Landseer, Berni Pásztorkutya, egyéb Svájci kutyafajták | Vlado Piskay (SK) | Harsányi Péter (HU) |
Angol Bulldog | Harsányi Péter (HU) | Lakatos István (HU) |
Dobermann, Cane Corso, Dogo Canario, Boxer | Vojislav Al-Daghistani (SRB) | Vlado Piskay (SK) |
Orosz kutyafajták | P. Szabó Béla (HU) | Hargitai Gábor (HU) |
Német Dog | Almási Nándor (HU) | P. Szabó Béla (HU) |
Masztiff, Bordói Dog, Mastino Napoletano | Szabó Sándor (HU) | Lakatos István (HU) |
Fel nem sorolt fajták | Szabó Sándor (HU) | P. Szabó Béla (HU) |
FCI – III. Fajtacsoport | ||
Hosszú lábú Terrierek, Rövid lábú Terrierek | Jaroslav Kubala (SK) | Rade Dakic (SRB) |
Bull típusú Terrierek | Rade Dakic (SRB) | Jaroslav Kubala (SK) |
FCI – IV. Fajtacsoport | ||
Tacskók | Ruth Wagner (LUX) | Korózs Gábor (HU) |
FCI – V. Fajtacsoport | ||
Alaszkai Malamut, Szibériai Husky | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Ruth Wagner (LUX) |
Szamojéd, Akita, Amerikai Akita, Shiba | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Carmen Navarro Guisado (E) |
Spitzek, Volpino Italiano, Eurázsiai, fel nem sorolt fajták | Ágnes Ganami Kertes (IL) | Ruth Wagner (LUX) |
FCI – VI. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Viera Staviarska (SK) | Vlado Piskay (SK) |
FCI – VII. Fajtacsoport | ||
Magyar Vizslák | Ágnes Ganami Kertes | Vlatislav Vojtek (SK) |
Szetterek, Pointerek | Ágnes Ganami Kertes (IL) | Viera Staviarska (SK) |
Fel nem sorolt fajták | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Szabó Sándor (HU) |
FCI – VIII. Fajtacsoport | ||
Összes fajta | Erdős László (HU) | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) |
FCI – IX. Fajtacsoport | ||
Griffonok, Bichonok, Boston Terrier, Kínai Meztelenkutya, Lhasa-Apso, Shih-Tzu, Tibeti Terrier, Tibet Spániel | Iveta Vojtekova (SK) | Rainer Jacobs (D) |
Fel nem sorolt fajták | Rainer Jacobs (D) | Ágnes Ganami Kertes (IL) |
FCI – X. Fajtacsoport | ||
Afgán Agár, Ír Farkasagár, Whippet | Mark Wieber (D) | Iveta Vojtekova (SK) |
Fel nem sorolt fajták | Ruth Wagner (LUX) | Iveta Vojtekova (SK) |
FCI által el nem ismert fajták | ||
Harsányi Péter (HU) | P. Szabó Béla (HU) |
BIS Program
2016. 02. 18. Csütörtök |
2016. 02. 19. Péntek |
2016. 02. 20. Szombat |
2016. 02. 21. Vasárnap |
|
Junior Handler | Márkus Anita (HU) | Beke Judit (HU) | Viera Staviarska (SK) | Iveta Vojtekova (SK) |
Kutyapár | Gröschl Ferenc (HU) | Sárközy Gyula (HU) | Iveta Vojtekova (SK) | Viera Staviarska (SK) |
Tenyésztési nagydíj | László István (HU) | P. Szabó Béla (HU) | Hargitai Gábor (HU) | Udvardiné Lukács Ilona (HU) |
Minor Puppy BIS | Carmen Navarro Guisado (E) | Vojislav Al Daghistani (SRB) | Szabó Sándor (HU) | Rade Dakic (SRB) |
Puppy BIS | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Rade Dakic (SRB) | Ruth Wagner (L) | Harsányi Péter (HU) |
Veterán BIS | Miklós Levente (HU) | Vojislav El Daghistani (SRB) | P. Szabó Béla (HU) | Hargitai Gábor (HU) |
Legszebb magyar pásztorkutya | Szabóné Iványi Katalin (HU) | László István (HU) | Szabó Sándor (HU) | Korózs Gábor (HU) |
Legszebb magyar vadászkutya | Miklós Levente (HU) | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Erdős László (HU) | Szabó Sándor (HU) |
FCI. I. Fajtacsoport | Vojislav El Daghistani (SRB) | Ruth Wagner (L) | Harsányi Péter (HU) | Szabó Sándor (HU) |
FCI. II. Fajtacsoport | Szabó Sándor (HU) | Ágnes Ganami Kertes (IL) | P. Szabó Béla (HU) | Vlado Piskay (SK) |
FCI. III. Fajtacsoport | Rainer Jacobs (D) | Rade Dakic (SRB) | Jaroslav Kubala (SK) | Korózs Gábor (HU) |
FCI. IV. Fajtacsoport | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Carmen Navarro Guisado (E) | Korózs Gábor (HU) | Ruth Wagner (L) |
FCI. V. Fajtacsoport | Rafael Garcia Perrondo (E) | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Carmen Navarro Guisado (E) | Ruth Wagner (L) |
FCI. VI. Fajtacsoport | Miklós Levente (HU) | Rade Dakic (SRB) | Viera Staviarska (SK) | Vlado Piskay (SK) |
FCI. VII. Fajtacsoport | Szabó Sándor (HU) | Korózs András (HU) | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Erdős László (HU) |
FCI. VIII. Fajtacsoport | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) | Carmen Navarro Guisado (E) | Erdős László (HU) | Korózs András (HU) |
FCI. IX. Fajtacsoport | Korózs András (HU) | Ágnes Ganami Kertes (L) | Rainer Jacobs (D) | Carmen Navarro Guisado (E) |
FCI. X. Fajtacsoport | László István (HU) | Rainer Jacobs (D) | Vlatislav Vojtek (SK) | Iveta Vojteková (SK) |
Junior BIS | Ágnes Ganami Kertes (IL) | Szabó Sándor (HU) | Vlado Piskay (SK) | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) |
BEST IN SHOW | Harsányi Péter (HU) | Miklós Levente (HU) | Korózs András (HU) | Ágnes Ganami Kertes (IL) |
Nevezési határidők és nevezési díjak:
Nevezési határidő meghosszabbítva: 2016. Február 05.-én éjfélig még van lehetőség az ONLINE nevezésre!
Első nevezési határidő 2015. 12. 18. |
Második nevezési határidő 2016. 01. 18. |
Utolsó nevezési határidő 2016. 01. 18 után |
|
Első kutya | 6000 Ft | 8000 Ft | 10 000 Ft |
További kutyák | 5000 Ft | 7000 Ft | 10 000 Ft |
Bébi, Kölyök, Veterán | 4000 Ft | 5000 Ft | 5000 Ft |
Tenyészcsoportok | 3000 Ft | 3000 Ft | 3000 Ft |
Kutyapárok | 3000 Ft | 3000 Ft | 3000 Ft |
Fiatal Felvezetők | 2000 Ft | 2000 Ft | 2000 Ft |
Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.
Nevezett kutya osztályok közötti átsorolása kizárólag az utolsó határidőig lehetséges, ennek díja pedig 3.000.- Ft/átsorolás.
Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Online nevezés esetén bankkártyával lehetséges a nevezés díját fizetni. A nevezés megtörténte után azonnal átirányítják a nevezőt az OTP Bank online felületére, ahol az internetes fizetésre alkalmas bankkártyán keresztül tudjuk rendezni a nevezési díjat. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!
Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát (ha van) és a szövetségi tagkártya másolatát.
Banki átutalás esetén a MEOE Szövetség bankszámlaszáma:
Budapest Bank Nyrt. Budapest -10102086-09723300-01000009
A nevezés mindig a kutya tulajdonosának neve alatt történjen.
Nevezési cím postai feladás esetén:
MEOE Szövetség
Budapest, XIX. kerület
Hofherr Albert u. 38-40.
1194
További információk a FeHoVa Winter Dog Show hivatalos oldalán>>.
Illetve a FeHoVa Winter Dog Show facebook oldalán találhatók>>.
A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi email címeken:
kiallitas@kennelclub.hu vagy tibay.norbert@kennelclub.hu
Illetve az alábbi információs telefonszámon:
+36 70 616 3312.
A 2014. évi FeHoVa 4 x CACIB Winter Dog Showban az Ebugatta TV által készített videó felvétel megtekinthető:
Illetve a FeHoVa 4 x CACIB kutyakiállításon rendezett “Kutyakozmetikus verseny az árva kutyákért” programról az Ebugatta TV által készített beszámoló megtekinthető:
A FeHoVa Winter Dog Show minden évben sok kiállítót vonz, külföldieket és magyarokat egyaránt! Remélhetőleg 2016-ban is így lesz ez!
A fegyver, horgászat és vadászat kiállításra kilátogató vendégek is előszeretettel nézik meg a legszebb kutyák vetélkedését a „B” és „D” pavilonok ringjeiben. A 4 napos kiállítás folyamán érdekes kutyás programokat is láthatunk, mint például terelőkutya bemutató, őrző-védő kutyák bemutatója, agility programok, valamint a Junior handlerek versenye is nagyon különleges!
Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár 2016. Február 18 és 21 között a MEOESZ a FeHoVa CACIB nemzetközi kutyakiállításaira és a kisállat felszerelési vásárára!
Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!