A december hónap eljöttével beléptünk a karácsonyi ünnepkörbe. Karácsony és Szilveszter közeledtével elkezdődik az az időszak, amikor a legtöbb pirotechnikai eszköz felvonultatásra kerül a palettáról, vagyis tűzijátékok fényei festhetik színesre az eget és petárdák hangrobbanásait hallgathatjuk gyakorta, valamint bevetésre kerülhetnek az egyéb kisebb fény- és hanghatással járó pirotechnikai eszközök is. Ezen időszak az állataink, cicáink, kutyáink számára is fokozottabb megterhelést jelent.

Előbb talán nézzük meg azt, hogy miért utálják a petárdát és a tűzijátékot? Miért okoz gondot számunkra a nagyobb terhelést jelentő zajkeltés? Nos, minderre megvan a tudományos magyarázat!

A kutyák hallása sokkal kifinomultabb

A kutyák olyan hangokat képesek meghallani, amelyeket az ember füle már nem érzékel. Vizsgálatok azt igazolják, hogy a másodpercenkénti 30 000 rezgésszámú ultrahangot is kitűnően érzékelik. Ezért van az, hogy a kutya halálra tud rémülni a petárdáktól, a tűzijátéktól és a megterhelőbb hanghatásoktól! Egyes kutyák számára a petárda okozta hanghatás olyan mérvű, mint az emberi fül számára a bombarobbanás.

A lelógó fülű kutyák rosszabb helyzetben vannak, ugyanis könnyebben kaphatnak különböző fülfertőzéseket, ezáltal számukra a zajok még a normálistól is elviselhetetlenebbé válhatnak. A kutyákban működik egyfajta túlélési ösztön, amelynek hatására képesek elrejteni fájdalmukat, ezért fontos, hogy fokozottan figyeljünk oda kutyáink fizikai állapotára. Amit még fontos tudnunk, hogy a félelem ragályos, egyik kutyáról a másikra könnyen átragad, sőt emberekről is a kutyákra!

A hangos zajtól a kutya megriadhat, elmenekülhet és meg is sérülhet közben

Ha egy petárdázástól megriadt kutya menekül, nem érdekli, mi van előtte, mindenen átugrik, átgázol és közben meg is sérülhet, sőt akár támadóvá is válhat! A menekülési kényszer hatása alatt álló kutyák nem képesek megfelelően tájékozódni, így nem számíthatunk arra, hogy majd maguktól hazatalálnak. Sajnos, gyakran találkozhatunk a félelemtől megriadt és világgá menekült kutyákkal, akik az autók között szaladgálnak, esetlegesen közúti baleseteket is okozva, melyekért a jogszabályok értelmében a tulajdonos a felelős, valamint ezen időszakban elég sokan áldozatul is esnek, vagyis elütik őket az autók!

Tégy óvintézkedéseket, hogy a fentiek ne történhessenek meg!

  1. Elsődleges és nagyon fontos a MICROCHIP megléte kedvencünkben és figyeljünk oda rá, hogy be legyen regisztrálva a nevünkre és a címünkre, különben hiába van kedvencünkben microchip, ha nincs beregisztrálva.
  2. Ebben az időszakban mindig legyen kedvencünkön egy nyakörv, rajta egy a gazda telefonszámát tartalmazó bilétával.
  3. Ne hagyjuk kutyánkat a szabadban, ha tudjuk, hogy a közelben tűzijátékot terveznek!
  4. A kutyák a csendes, zárt pihenőhelyeket kedvelik, gondoskodjunk arról, hogy kutyáink biztonságos helyen tartózkodhassanak az ünnepek alatt, illetve, hogy ha tehetjük, ne hagyjuk magukra kedvenceinket ebben a kritikus időszakban!

Ha kedvenced mégis elszökik otthonról, ezt teheted, hogy minél gyorsabban megtaláld őt!

Amennyiben minden óvintézkedésed ellenére kedvenced mégis megszökik, fontos, hogy azonnal megkezd a keresését azon a környékén, ahol éltek. Azt viszont számításba kell venni, hogy egy rémült állat akár több tíz kilométert is megtehet sokkos állapotban. Ha nem találsz rá kedvencedre mielőbb, az idő elteltével bővítsd a keresési kört.

Jelentsd be az eltűnését, valamint keresd őt az állatmentő szervezeteknél

Az év vége, a szilveszter és az újév kezdete mindig rengeteg feladatot ad az állatmentő csoportoknak, hiszen a petárdázások hatására nagyon sok kutya szökik el otthonról és kóborol a városok, falvak utcáin. Az elszökött állatok nagy része ebben az időszakban sajnos vagy autóbaleset áldozatává válik, vagy pedig olyan távolságra menekül otthonától, hogy képtelen oda visszatalálni.

Az év ezen időszakában rengeteg civil és hivatalos állatvédő tart ügyeletet, igyekeznek hazajuttatni a már befogott állatokat. Tájékozódj a közösségi oldalakon is, hátha valaki már megtalálta szeretett kedvenced!

Az elveszett budapesti háziállatok gazdái személyesen keressék a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Telepét (minden információ alant megtalálható), vidéken pedig a területileg illetékes (és a környező településeken működő) gyepmesteri telepeket, mert a közterületekről oda viszik be a kóborló állatokat. A gyepmesteri telepek elérhetőségéről az adott település jegyzői hivatala tud tájékoztatást adni.

A FÖRI elérhetőségei

A szolgálathoz bekerülő ebekről a hivatalos honlapon folyamatosan tájékozódni lehet, ezen kívül a 06 1 347 0830-as telefonszámon is állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Szolgálat (Illatos út) hivatalos honlap>>
Hivatalos Facebook oldal>>

A kóbor állatokról bejelentés a hét minden napján reggel 07.00 és este 19.00 óra között a +36 1 301 75 00, illetve a +36 1 280 6832 telefonszámokon tehető.
Az Állategészségügyi Szolgálat címe: 1097 Budapest, Illatos út 23/A.
Az elveszett/talált kutyák bejelentését az alábbi e-mail címre várják: illatosut@fori.hu

A Szolgálat nyitvatartása a következőképpen alakul:
• hétfőtől- szombatig: 10-15 között
• vasárnap, munkaszüneti napokon: 10-13 között
• ünnepnapokon nincs ügyfélfogadás

A NOÉ Állatotthon Alapítvány elérhetőségei

Budapesten a másik legismertebb Állatvédő Szervezet, a Noé Állatotthon Alapítvány. Állatmentő aktivistái fokozottan odafigyelnek és begyűjtik ezeket a kóborló állatokat. Önkénteseik egész éjjel és a következő napokon is segítik a kutyák hazajutását. A bejelentéseket megosztják a hivatalos facebook oldalukon, ahol külön minden évben külön mappát nyitnak azon elkóborolt, elveszett állatok fotóival, amelyeket befogtak az ünnepek környékén. Ott is érdemes körülnézni, ha elveszett az állatod!

Ha eltűnt az állatod, kutyád, cicád vagy elkóborolt állatot találtál, bejelentést tehetsz a Noé Állatotthon Alapítványnál az alábbiak szerint:
petardazas@noeallatotthon.hu.
Az elküldött email lehetőség szerint tartalmazza, az elvesztés/megtalálás helyét, idejét, az állat fajtáját, méretét, becsült korát, nemét, különös ismertetőjelét, ha van, illetve azt, volt-e rajta nyakörv, biléta, valamint az elvesztő/megtaláló elérhetőségét és a kutya fényképét!

A NOÉ Állatotthonban erre a kritikus időszakra kialakított néhány ideiglenes karanténhelyet azoknak a kutyáknak, akiket azonnal nem sikerül hazajuttatni. Szilveszteri bajbajutott kutyák elhelyezése KIZÁRÓLAG TELEFONOS EGYEZTETÉS UTÁN LEHETSÉGES, a rendelkezésre álló férőhelyek függvényében!
Bejelentés, egyeztetés 2018. január 01-én 09.00 órától az alábbi telefonszámokon:
+36 30 221 12 99;+36 70 38 39 480.
Noé Állatotthon Alapítvány hivatalos honlap>>
Hivatalos Facebook oldal>>
Állatotthon telephely:
Budapest XVII. kerület, Csordakút utca 138634/1 hrsz.

Ünnepi nyitva tartás:
December 24.-én, 25.-én és 26.-án zárva tart.
December 27.-én, szerdán 10.00 – 15.00 között nyitva.
December 28.-án, csütörtökön 10.00 – 15.00 között nyitva.
December 29.-én, pénteken 10.00 – 15.00 között nyitva.
December 30.-án, szombaton 10.00 – 15.00 között nyitva.
December 31.-én, vasárnap zárva tart.
2018. Január 01.-én, hétfőn 10.00 – 15.00 között nyitva.
2018. Január 02.-án, kedden 10.00 – 15.00 között nyitva.

Az Állatmentő Szolgálat elérhetőségei

Az Állatmentő Szolgálat is aktívan dolgozik az állatok mentésén az ünnepek alatt!
Budapest II. – V. – VI. – VII. – VIII. – IX. – XI. – XII. kerületeiben Szilveszter éjjelén ha petárdától vagy tűzijátéktól megriadt állatot látsz, kérjük jelezd feléjük az alábbi telefonszámokon:

  • +36 20 263 5198
  • +36 70 501 7142
  • +36 30 325 6150.

Vagy az alábbi email címen:
info@allatmentoszolgalat.com

Az Állatmentő Szolgálat hivatalos honlapja>>.
Hivatalos Facebook oldal>>.



Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést barátaiddal és más kutyabarátokkal is, mert számukra is hasznos lehet! Köszönjük! 🙂



További hasznos és értékes cikkek a kutyák szerelmeseinek a szerző hivatalos honlapján tekinthetők meg.

Keresd Vámosi Ildikó kutyás cikkíró, szerző hivatalos honlapját:
Http://ildikovamosi.hu/

🙂 Köszönöm, ha megtisztelsz a látogatásoddal! 🙂