A január elejei, alig sajtóvisszhangot kapott lebukás az igazán állatszerető kisebbségben értetlenkedést váltott ki. Jogosan. Ám ha a dolgok mögé nézünk, szomorú, de mégis minden logikus és várható volt.

1. Kolosszális mennyiség

A cikk szerinti heti 400 kiskutyával számolva, éves szinten több, mint 20 ezer kiskutyát vitt a most lebukott szállító. Ám belőlük legalább 5-6 van (lehet, hogy nagyon alábecsülöm), ez 100-120 ezer kiskutya. Ha azt nézzük, hogy ez egy ország importja, és csak egy (nem több) másik országból, akkor is nyilvánvaló, hogy néhány év alatt a magyar kutyák úgy ellepték volna Olaszországot, mint nyáron szúnyogok a nádast. Ennyi magyar honból származó import kutyát nem bír el az olasz piac.

Sárba nyomott ár

Exportra termelni a magyar termelők álma. Itt azonban jóval a hazai szaporítós árak alatt veszik át (kb. 20.000 Ft) az olaszok a kölyköket. Holott ott hobbi célra törzskönyv nélkül is annyiba kerül egy kiskutya (általában eléri a százezer forintot), mint nálunk a törzskönyves. Az alacsony árat általában a túlkínálat okozza, ám itt erről szó sincs, mindent felvásárolnak az olaszok.

A „feláldozhatók”

Miért megy mégis ennyi, semmi árú kiskutya, mit jelent ez? Nyilvánvalóan azt, hogy az olcsóságuk és a nagy számuk miatt ők a „feláldozhatók”: nagy arányú útközbeni elhullásuk  miatt egyrészt nem lesz Olaszországban túlkínálat, másrészt semmi értékük miatt az elszenvedett veszteség nem számottevő.

2. Arcátlanul nyíltan

Az apróhirdetési weboldalakon 5-6 felvásárló nyíltan keres megvételre egész almokat, valamint rengeteg szaporítós kiskutya van eladó. A hirdetők nem félnek az adóhatósági (sem másmilyen hatósági) ellenőrzéstől, hiszen eddig ilyenre nemigen volt példa… Az állam a kínai piacok analógiájára eltűri a sokszor gyengébb minőségű (mind küllemre, mind egészségre-genetikára), de az egyre szélesebb kispénzű-kisigényű, a minőséget megfizetni nem tudó-nem akaró réteg számára elérhető kiskutyákat termelő szaporítókat. A politikai akarat tehát: engedni a „megélhetési” szaporítást, ezzel megelőzni azt, hogy a társadalmi elégedetlenség még emiatt is növekedjen.

Szépséghibák:

A kispénzű réteget olcsó kutyával ellátó szaporítók (csakúgy, mint az olasz piacra felvásárló kereskedők) legnagyobb része időközben meggazdagodott (szép nagy ház, új drága autó) a kispénzűek pénzéből, ellentétben az általuk ellátott célközönséggel, valamint a legális tenyésztőkkel.

A szaporítós kiskutyák szabadkereskedelme ugyanakkor komoly károkat okoz a becsületes tenyésztőknek, mivel elsősorban Olaszországban, de hála az internetnek, már Nyugat-Európa nagy részén is, borzasztó rossz híre terjedt el a magyar kutyáknak, a magyar tenyésztőknek. Ezzel jelentősen beszűkül a legális kutyakivitel. Idehaza pedig kevesen vannak, akik meg tudják fizetni és hajlandók is megfizetni a magasabb árat, amely azonban épp csak fedezetet nyújt a legálisan született és lelkiismeretesen gondozott kiskutyákkal kapcsolatos költségekre.

3. Ki kerül a célkeresztbe?

A hatóságok felé is van azonban bizonyos elvárás, hogy ellenőrzéseket végezzen az ebtenyésztés berkein belül. Hát, nekiláttak, de vannak problémák – mind ellenőrzői, mind ellenőrzötti oldalon.

Az utóbbi két évben hegyek vajúdtak és kisegér született. A magyarországi ebtenyésztés minőségi javítása égisze alatt kaotikus állapotot előidéző új szabályozás lépett életbe, miszerint kutyás civil egyesületek nagyobb önállóságot kaptak, ám ez látszólagos, mert az állam jelentősen beavatkozik és mindez az új módi két-három-többszörösébe kerül a legális tenyésztőknek.

Ugyanakkor nincs tiltva a törzskönyv nélküli kiskutyák tenyésztése, semmilyen adminisztrációs és közteher fizetési kötelezettsége nincs a szaporítóknak, így ők gyakorlatilag láthatatlanok a hatóságok előtt, nem szerepelnek az ellenőrzési tervekben. Szinte csak bejelentésre kapnak vizsgálatot. Nem úgy a bejegyzett tenyésztők, ők könnyen betehetők az ellenőrzési tervbe. Persze sokszor büntették is őket okkal-ok nélkül, hiszen tény, hogy sok esetben nem csak a tenyésztők mulasztottak tájékozatlanságból és hanyagságból, de a NAV képviselői sem tudták a megoldást az adott adózási kérdésben.

A szélmalomharc

A médiában pillanatokra felkapott, szaporítók vagy dílerek elleni eredményes akciók azonban csak egy szélmalomharc kétes részsikerei, mert nincs hozzá se pénz, se paripa, se fegyver. A legalapvetőbb hiányosság, hogy nincsenek meg az ellenőrizhetőség és büntethetőség jogszabályi feltételei. Nincs megfelelő ellenőrző hatóság: se az önkormányzatok, se a NÉBIH papírmunkához szokott férfi és női dolgozói nem képesek egymagukban illegális tevékenység helyszínein hatósági eréllyel fellépni. Ezenkívül sem ők, sem a NAV emberei nincsenek azoknak a jogszabályi és kinológiai ismereteknek, valamint egyéb (pl. nyilvántartási) adatok  birtokában, amelyek segítségével a különböző jogsértések felderíthetők és bizonyíthatók lennének. Egy több hatóság által végzett akció során pedig általában nincs meg a kellő együttműködés (hiszen nem ismerik egymás feladatait, nem tudják milyen segítséget kérhetnek és ajánlhatnak fel), így a lehetségesnél kevesebb adat és bizonyíték kerül beszerzésre.

A hatóságok arcába nevetve

Néhány hónapos hirdetésnézegetés és tenyésztői körökben végzett adatgyűjtés után egy nem túl hosszú NÉBIH-NAV-rendőrségi akció-sorozattal súlyos csapást mérhetnének a dílerhálózatra és szaporítói beszállítóikra. Tegyük fel, hogy sikerül. Egy sikeres akció során le kellene foglalni 200-400 kiskutyát kamiononként. Éves szinten számoljunk csak 5.000 kiskutyát – sehová sem lehet elhelyezni a lefoglalt, később elkobzott kiskutyát. Az államnak nincs helye, a létező menhelyek dugig vannak. Ezek után a hatósági szerv vezetője nem rajong az ötletért, hogy ilyen ellenőrzésben részt vegyen, hiszen ha jól végzik a dolgukat, KÉNYTELENEK lefoglalni párszáz kutyát, de nincs hová tenni… Ha meg az elkövető birtokában hagyja őket egy végzéssel, amelyben figyelmeztet, hogy le van foglalva és ejnye-bejnye ha eltűnik, stb és mégis eltűnik, az megalázó helyzet…

Létezik ugyanis egy olyan jogintézmény, miszerint a lefoglalt dolgokat a lefoglalást szenvedőnél birtokban hagyással lehet lefoglalni, ha a hatóság nem tudja megoldani a kezelését és nem kell attól tartani, hogy lába kél vagy megdézsmálják, megrongálják. Önök szerint egy kamion kiskutya esetében ez megvalósítható?

Ezek után miért csodálkozunk azon, ha a Ceglédnél megfogott és Pécsre visszafordított kamion két nap után plombát bontva újratöltve kiszállította az egyszer már megfogott szállítmányt Olaszországba, mintha mi sem történt volna, a hatóságok tudta nélkül…?

Már a sajtó is pedzegette és reflexszerűen felmerül az emberekben a korrupció. Nem mondom, hogy biztosan nincs, de a fent vázolt jogszabályi hiányosságok miatt gyakorlatilag semmi szükség rá. Egy ügyes ügyvéd kevesebbe kerül és gyakorlatilag ugyanolyan eredménnyel járhat.

4. Hab a tortán

Mindennek a tetejébe a mindenkori kormány, pártállástól függetlenül egy árva fityinget sem óhajt költeni a szaporítók és az illegális kutyakereskedelem elleni fellépés finanszírozására. Sem emberre, se eszközre, se háttérintézményre (pl. menhely).

A szaporítók tehát boldogan élnek, míg meg nem halnak, a kiskutyák alig élnek míg meg nem halnak – és ez így megy egészen a jóléti társadalom elkövetkeztéig. De nem szaladok annyira előre, mert nem vagyok sci-fi író…