Olvasni jó, ez főképp igaz a mai, internet és a média uralta világban, amikor a felnőttek és a gyermekek alig olvasnak. Olvasni jó, mert sok új, hasznos, érdekes és tanulságos információval gazdagodsz általa. Az olvasó ember – gondolkodó ember. Az olvasás tágítja a látókörünket, segít új dolgokat felfedezni, fejleszti a képzelőerőt, a koncentrációt és a memóriát, vannak olyan képességek, amelyek észrevétlenül fejlődhetnek általa, például a szókincs, a helyesírás és a fogalmazási készség. Az olvasás egy élmény, melyhez nem kell extra képesség, csak olvasni kell tudni.
Kutatások igazolják, hogy az olvasásnak stresszoldó szerepe van (6 perc olvasás elég volt, hogy a tesztalanyok lenyugodjanak), csökkenti a depresszió kialakulásának valószínűségét és az Alzheimer kockázatát is (az aktívan olvasó idősek agyában nem termelődött túl az a fehérje, ami ennek a kórnak az agyi elváltozásait okozza). Az olvasás az agyban fizikai változásokat is okoz – a gyakran használt idegpályákon több fehérje termelődik és megvastagszik az a terület. Ezen kívül olvasás közben nem csak a szövegértő terület, hanem más-más központok is aktívak lesznek (pl. ha futásról olvasunk akkor a mozgásos terület is aktív lesz). Ilyenkor az adott területbe több vér is áramlik, ami pedig az agyi erek rugalmasságának tesz jót.
Az olvasás eszköz a tanulásban, az önművelésben, az értékes kikapcsolódásban, de még a kapcsolatteremtésben is. Minden könyv tágítja az ismereteinket arról a világról, amelyben élünk, amelyben őseink élhettek, vagy amelyikben szeretnénk élni. Egy könyv nem képes gyökeresen megváltoztatni az ember életét, de elegendő mennyiségű és minőségű könyv már képes alakítani és formálni a személyiséget. A könyv egy igazi barát, szórakoztat, élményt nyújt, érzéseket ébreszt, magával ragad és nem ereszt. A könyv kortalan és hasznos!
Felnőttek számára ajánlott kutyás könyvek I.
A felnőtteknek szóló ajánlónk I. részében olyan könyveket mutatunk be, melyek alapvetően hasznos és érdekes információt közvetítenek a kutyákról. Kínálatunkban szerepelnek magát a kutyát és a helyes kutyatartást bemutató ismeretterjesztő kiadványok, különböző kutyafajtákat bemutató könyvek, mely a fajtaválasztást megkönnyítendő segít eldönteni, hogy életmódunknak, szabadidőnknek és a családi viszonyainknak megfelelően mely fajtát válasszuk családi kedvencnek. Ajánlónkban megtalálhatók a kutya családban elfoglalt helyével, viselkedésével, nevelésével, etetésével, képzésével foglalkozó könyvek.
Aki szeret olvasni és imádja a kutyákat, egy izgalmasan szép vagy megható kutyás regénynek bizonyára nagyon fog örülni. Hasznosak és érdeklődésre tartanak számot az egy-egy adott kutyafajtát bemutató kiadványok, melyben az adott fajtával kapcsolatban minden fontos információ szerepel. És hasznos lehet akár egy előfizetés valamely kutyás folyóiratra. A felsoroltakból bármit is választunk ajándékként, a megajándékozottnak sok örömet fog okozni.
Ha választottál könyvet, meg is vásárolhatod a könyv alatti linkre kattintva!
Jó nézelődést, hasznos választást, sok örömet a könyvhöz és élményekkel teli olvasást kívánunk!
David Alderton: Kutyatár – Hogyan válasszunk kutyát?
176 oldal. Ismeretterjesztő kiadvány színes képekkel.
E könyv szerzője a kutyákat nem fajták szerint csoportosítja, hanem legfontosabb tulajdonságaik szerint: mennyire barátságosak, igénylik-e a sok mozgást stb. Célja ugyanis, hogy az olvasó megtalálja azt a fajtatiszta vagy akár keverék kutyát, amely tökéletesen illik hozzá és otthonához.
Ha kutyát szeretnénk, nem könnyű eldönteni, melyik fajtát válasszuk a hatalmas kínálatból. Honnan tudhatnánk, hogy kedvencünk nem ugat-e állandóan és zavarja a szomszédokat, hogy kijön-e a családban élő gyerekekkel, hogy mennyi ápolást igényel a bundája, vagy hogy nem leszünk-e allergiásak a szőrére? Ez a kötet minden szükséges információt megad a benne ismertetett 130 fajtáról. Mindenki találhat az életstílusának megfelelő kutyát, függetlenül attól, hogy a leendő gazda hangos társasági ember vagy csendes, elmélkedő típus; örökmozgó vagy otthonülő; szereti a hosszú sétákat vagy inkább a családdal játszik a parkban. A könyv minden elképzelhető típusból bemutat néhány fajtát a pátyolgatható ölebektől az állandóan szerepelni vágyó kutyákig, és elég tudnivalót tartalmaz, hogy kiválaszthassuk magunknak a leginkább hozzánk illő házi kedvencet.
- A könyv végén található kutya- és gazdaválasztó táblázat segít egyszerűen megtalálni a gazda életstílusának megfelelő kutyát.
- Az egyes kutyafajtákról szóló leírások kitérnek a személyiségjegyekre, a méretre, a mozgásigényre, az ápolási igényre és az esetleges egészségügyi problémákra.
- 200 kiváló minőségű, magyarázatokkal ellátott fénykép mutatja be az egyes fajták legfontosabb külső jellemzőit.
A könyv áttanulmányozása során megtalálhatjuk a hozzánk illő kutyát, és a legfőbb tudnivalók birtokában hozhatjuk meg döntésünket.
Online megvásárolható a Libri és a Bookline könyváruházakban. A vásárlás elindításához kattints a linkekre.
Dr. Szinák János – Dr. Zsolnay Miklós: Több mint kutya – Minden, amit a kutyáról tudni kell
338 oldal. Tudományos, ismeretterjesztő kiadvány 118 színes fotóval.
Dr. Szinák János és Dr. Zsolnay Miklós könyve minden kutyát kedvelő ember számára ajánlott. A könyv megismertet minket mindazzal a kinológiai tudással, amellyel érdemes tisztában lenni.
A szerzők végigkísérik, hogy a kutya természetes tulajdonságai az ember befolyása alatt miképpen fejlődött a legnagyobb tökéletességre. Milyen szabályokra kell ügyelni a kutya tenyésztésénél, tartásánál, gondozásánál, valamint a nevelésénél, kiképzésnél. Mit kell tenni, ha kutyánk megbetegszik. Mindezek olyan kérdések és tények, amiről mindenki szívesen szerez tudomást, aki a gondolkodó kutyakedvelők táborához tartozik. Ez a tudományos ismeretterjesztő mű a kutyát ismerőnek is nyújthat ösztönzést, a laikusnak pedig összefoglaló felvilágosítással szolgál kedvencünk lényéről, értékéről, és mindenekelőtt rávezeti a helyes útra a kiválasztás, a felnevelés, és az okítás terén.
Dr. Szinák János ajánlásával:
„A kutya a leghűségesebb társunk, akiért felelősséggel tartozunk, de nem ember! Nem több és nem kevesebb: kutya, aki előbb-utóbb a család tagjává válik. Ahhoz azonban, hogy megismerjük igazi lényét, előítélet-mentesen kell foglalkoznunk származásával, testének felépítésével, élettanával, küllembírálatával, viselkedésével, tenyésztésével, örökléstanával, szaporodásbiológiájával, tartásával, táplálkozásával annak érdekében, hogy életfolyamatait megérthessük, és az így szerzett ismeretanyagot tartási, tenyésztési törekvéseink alapjaként kamatoztassuk. Szeretjük a kutyát, sőt elfogultak vagyunk vele szemben. Ugyanakkor aggódunk is a „barátunk” jövője miatt, hiszen kényünknek-kedvünknek kiszolgáltatott, nem alakíthatja ki saját környezetét, nem határozhatja meg tevékenységét, nem követelheti biológiai igényei maradéktalan kielégítését, sőt védtelen az utódok kialakításának folyamatában is. Ember és kutya ősidők óta szoros kapcsolatban áll egymással. A kutya nélkül nem lettünk volna azzá, amik ma vagyunk. Segítsünk neki! Megérdemli! Ennek jegyében íródott ez a könyv!”
Online megvásárolható a Booker könyváruházban. A vásárlás elindításához kattints a linkre.
Dr. Szinák János: Őse a farkas – A kutya igazi arca
208 oldal. Fekete-fehér és színes képekkel illusztrálva.
A legmegállapodottabb fajtáknál is akadnak olyan kutyák, amelyek jellem és vérmérséklet tekintetében jelentősen különböznek egymástól. Az értelem, a felfogóképesség nem a fajta, hanem az egyed velejárója. Minden egyes kutyának megvannak a maga különböző veleszületett sajátosságai. E tulajdonságok kialakítása tanulékonyságuk fokától, irányíthatóságuk mikéntjétől, valamint attól függ, hogy milyen fokú ember és kutya kapcsolata! Kétségtelen, hogy a nem nevelt, teljesen szabadjára engedett kutya is képes megkedveltetni magát, de a szakszerűen tanított egyed több örömet okoz. A kiképzés sok szórakozással jár együtt, ám fáradtságot is igényel. A jól végzett munka öröme azonban kárpótol mindenért.
Dr. Szinák János, állatorvos, kinológus, számos kutyás könyv írója. A bűnügyi technikában is érdemei vannak, Szinák doktor tevékenységének köszönhetően a nyomozókutyák szerepe átértékelődött, a szagazonosítás elfogadott eljárássá vált. Ekkor épültek ki országszerte a szagbankok. Elmondása szerint volt olyan időszak, amikor 13.000 nyomozókutya-igénybevételből az eredményesség 90 százalékos volt.
Könyvei: A kutya ezer arca, A csodálatos német dog, A kutya hétköznapjai, A német juhászkutya, A világ kutyái, Barátunk a boxer, Ismeri Ön a kutyáját, Őse a farkas, A csodálatos német dog, Az ezerarcú német juhászkutya, Macskakalauz, és még sorolhatnánk…
Online megvásárolható a Shopline webáruházban. A vásárlás elindításához kattints a linkre.
Dr. Szinák János – Tóth András Pál: Kutyával az élet
346 oldal. Kairosz Kiadó ismeretterjesztő kiadványa, színes képekkel illusztrálva.
Az emberek többsége szereti a kutyát, de vajon ismeri is? Aki tanítani akarja a kutyáját, és eredményt is szándékozik elérni, annak alaposan meg kell ismernie kedvence szokásait ahhoz, hogy nevelni, képezni tudja! A kötet célja: a kiképzés legalapvetőbb módszereinek bemutatása, segítségnyújtás a megfelelő fajta kiválasztásában, a nélkülözhetetlen gyakorlatok tanításában, és szemléletformálás, hasznos, jó tanácsok adása a kezdő kutyatartóknak.
A „Kutyával az élet” című kiadványt a szerzők alábbi szavaival ajánljuk:
„Olyan könyvet szándékozunk közreadni, amelyből mindenki sikeresen elkezdheti kutyájának nevelését, megérti annak, mint a természetben élő, rendkívül intelligens és alkalmazkodni képes ragadozónak a „működését”. Szeretnénk felhívni a figyelmet a tanítás során gyakran elkövetett hibákra, leírjuk a legalapvetőbb, nélkülözhetetlen gyakorlatok tanítási módszereit, és segítünk a komolyabb kiképzői, esetleg versenyzői terveket dédelgetőknek a céljaik elérésében.”
Megvásárolható jelentősen alacsony áron a Kiadónál.
David Alderton: Kutyák – Képes ismertető a világ több mint 300 kutyafajtájáról
304 oldal. Határozó kézikönyv színes képekkel.
A Határozó Kézikönyvek a természet tisztább és pontosabb megismerésében segítik olvasóikat. A gondosan összeválogatott színes fényképek, a rövid, lényegre törő leírások segítséget nyújtanak élő és élettelen környezetünk, a növények, az állatok, az ásványok és a kőzetek világának megismeréséhez. Ezek a könnyen használható, szép kivitelű és tartalmas könyvek nem hiányozhatnak egyetlen természetet kedvelő felnőtt vagy gyermek könyvtárából sem.
Online megvásárolható a Libri és a Bookline könyváruházakban. A vásárlás elindításához kattints a linkekre.
[mks_separator style=”solid” height=”1″]
Andrew Banks: A kiskutyák titkos nyelve
224 oldal. Ismeretterjesztő kiadvány.
Vajon, mit akar mondani a kiskutyánk? Minden gazdi szeretné érteni a kölyökkutyák testbeszédét. Ez a hasznos kézikönyv segít megfejteni a kölyökkutyák titokzatosnak tűnő testbeszédét. A kulcs a félreértésektől mentes, hatékony és szeretetteli kommunikáció. Ha ez sikerül, mindenki jól jár: a kutyus boldog, a gazdi pedig magabiztos lesz.
Online megvásárolható a Libri és a Bookline könyváruházakban. A vásárlás elindításához kattints a linkekre.
[mks_separator style=”solid” height=”1″]
Petra Krivy: A kölyökkutya tanítása
108 oldal. „Kisállataink” sorozat. Ismeretterjesztő, színes képekkel.
A „Kölyökkutya tanítása” című könyv azt szeretné felvázolni, hogy elsősorban miről szól a kapcsolat a kezdetekkor, mit kell megtanulnia a kölyöknek az első hetekben, és ebben hogyan tudjuk őt segíteni. Azt is megvilágítja, hogy mire kell figyelni a kiskutya életének első 16 hetében, miért reagál így vagy úgy, ill. sehogy. Megmutatja, hol és hogyan tudjuk/kell/kellene kutyánkat segíteni, fejleszteni. És végül, de nem utolsósorban mikor és miért kell határokat szabni és szabályokat felállítani.
Online megvásárolható az Alexandra és a Könyvcity webáruházakban. A vásárlás elindításához kattints a linkekre.
[mks_separator style=”solid” height=”1″]
Dr. Szinák János – Veress István – Dr. Sárkány Pál: Nagy Kutya Lexikon
418 oldal. Természettudományos – Ismeretterjesztő. Fekete-fehér és színes fotókkal illusztrált.
A kynológia bibliája – tömören így jellemezhetnénk ezt a könyvet, az első magyar kutyás nagylexikont –, mely 3000 címszóban, 150 színes kép, valamint 380 fekete-fehér fotó és magyarázó ábra segítségével tárgyalja mindazt, amit a kutyákról, a kutyatartásról tudni lehet és tudni érdemes.
Nevelés, kiképzés, etetés, ápolás, egészségügyi tudnivalók, etológia, pszichológia, örökléstan, anatómia, küllemtan, élettani és tenyésztési ismeretek, standardleírás több mint 450 fajtáról… Ebben a könyvben az olvasó valóban mindent megtalál!
Jelentősen alacsony áron megvásárolhatod itt.
[mks_separator style=”solid” height=”1″]
Bernáth István: Kutyafajták kislexikona
144 oldal. Színes fotókkal illusztrálva.
Hogyan lehet a kutyafajták százai között megtalálni azt a fajtát, amelyik temperamentuma, mérete, külseje alapján – és persze a gazda anyagi lehetőségeihez igazodva – optimális választásnak bizonyul. E könyv az eligazodásban segít. Mielőtt felelősséggel elkötelezné magát jövendő négylábú társa mellett, tájékozódjon a fajta tulajdonságairól, adottságairól. Több mint száz népszerű fajta bemutatásával segít Neked a választásban.
Online megvásárolható a Libri és a Bookline könyváruházakban. A vásárlás elindításához kattints a linkekre.
[mks_separator style=”solid” height=”1″]
Dr. David Brunner – Sam Stall: A kutya – felhasználói kézikönyv
222 oldal. Grafikákkal illusztrálva.
Használati útmutató, problémamegoldás, hasznos tanácsok a mindennapi gondozáshoz.
Szinte minden kutyatulajdonos került már nehéz helyzetbe. Mostantól azonban vége a bosszantó kutyacsínyeknek, elkészült a kézikönyv, amely lépésről lépésre vezeti be az olvasót a kutyatartás rejtelmeibe. A könnyen érthető utasítások és a hasznos, gyakorlatias ábrák segítségével végre urai lehetünk a helyzetnek.
Ha nem tudjuk, milyen kutyafajtát válasszunk gyermekeink mellé, ha aggodalmaskodunk kedvencünk nedves orra miatt, ha meg akarjuk tanítani bizonyos feladatok végrehajtására, ebből a humoros nyelvezetű könyvből játszi könnyedséggel választ kapunk kérdéseinkre.
Online megvásárolható a Libri könyváruházban. A vásárlás elindításához kattints a linkre.
[mks_separator style=”solid” height=”1″]
Konrad Lorenz: Ember és kutya
232 oldal.
A kutyatartók számára az „Ember és kutya” című alkotása kötelező olvasmány. Lorenz szórakoztató könyve nemcsak személyes élmények sokaságával ajándékozza meg olvasóját, hanem szinte észrevétlenül rengeteg érdekes, s valószínűleg a kutyabarátok számára is új megfigyeléssel, tudományos tapasztalattal szolgál. Beszél a kutya „neveléséről”, „erkölcseiről”, a gazda és a kutya közötti viszonyról, arról, hogy ki milyen kutyát próbáljon szerezni magának.
Az írót mindig a kutyái vették körül, de tartott farkast és dingót is. Anekdotái tanulságosabbak és érdekesebbek minden valaha írt kutyás történetnél. Mulatságos saját illusztrációkkal igazolja, hogy kutya és gazdája külsőre is hasonul, miközben mesél Bullyról az időskorára megvakult állatról, arról hogyan reagált a két őrjöngve ugató kutya, ha eltűnt közülük a kerítés, vagy hogyan hozott kutyája büszkeségtől dagadó mellkassal egy döglött állatot az ágyába. Végtelen szeretet van ezekben a mesékben, talán mert Konrad Lorenz egyszer bevallotta, hogy bűntudattal tölti el a tény, hogy a kutyája még így is jobban szereti őt, mint ő a kutyát.
„Beléptem a kapun, de mielőtt időm lett volna becsukni magam után, Bully hangos ugatással nekem rontott. Ekkor azonban felismert, meghökkent, egy pillanatra zavarba jött, majd ismét rázendített, kitolakodott mellettem a kapun, kirohant az utcára, egyenest a szemközti szomszéd háza elé, ahol is dühöngve tovább ugatott, mintha eredetileg is ezt tervezte volna.”
A világhírű tudós – aki kitűnő humorú írónak bizonyul ebben a könyvében is – hosszú évek tapasztalatait írja meg nagyszerűen felépített kis kutyatörténeteiben. Mint etológus arra keres feleletet, mi az, ami az emberi és állati magatartásformákat megkülönbözteti és ugyanakkor arra is – mi az, ami összekapcsolja őket. Könyvében arról is ír röviden, hogyan alakult ki az ember és kutya évezredes kapcsolata, de sokkal inkább foglalkoztatja a kutya és gazdája mai helyes „együttélési” szabályainak sok kérdése. Tanácsai arra vonatkoznak, hogy ki milyen kutyát válasszon, milyen szoktatási módszereket tekinthetünk emberhez és állathoz méltónak, milyen tapasztalatai vannak az egyes kutyafajtákkal kapcsolatban.
A sok kitűnő etológiai és természeti megfigyelés ellenére sem szakkönyvet tart a kezében az olvasó. Nagyszerűen felépített, szórakoztató, irodalmi igényeket is kielégítő olvasmány ez, melynek minden sorából az élőlények iránti szeretet, gyengédség és tisztelet árad. Egyszerű stílusa, árnyalt, sokszínű humora bizonyára éppúgy megragad majd mindenkit.
Online megvásárolható a Helikon oldalán. A vásárlás elindításához kattints a linkre.
[mks_separator style=”solid” height=”1″]
Csányi Vilmos: Segítség, kutyás lettem!
196 oldal. Rajzokkal illusztrálva.
A „Segítség, kutyás lettem!” című könyv valódi segítség mindazoknak, akiknek kutyájuk van, vagy épp kutyát szeretnének. A tudós kutyabarát, Csányi Vilmos nemcsak azt osztja meg velünk, hogy mit tegyünk és mit ne, de elmagyarázza, hogy miért. Megtudhatjuk, mit tudnak, mit éreznek, és mit próbálnak elmondani nekünk a kutyák, akik veleszületett emberszeretettel jönnek a világra, s talán már félig-meddig maguk is emberek. A sok-sok csodálatos, kutyaszeretettel megírt történetben felbukkannak kutyaismerőseink, Bukfenc és Jeromos is.
Csányi Vilmos, Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. 1973-ban nevezték ki professzornak az ELTE Természettudományi Karára azzal a feladattal, hogy ott egy magatartásgenetikai laboratóriumot szervezzen. E laboratóriumból fejlődött ki az Etológia Tanszék, amelynek 65 éves koráig a vezetője volt. Tevékenyen közreműködött abban, hogy kialakult és megerősödött a magyar etológiai kutatás és oktatás, 1990-ben megalakult a Magyar Etológiai Társaság, amelynek elnökévé, majd tiszteletbeli elnökévé választották. Az Etológia Tanszék főkollégiumként oktatja az etológiát biológusoknak, tanároknak, pszichológusoknak magyar és angol nyelvű kurzusokon. Saját speciális kurzusa a humánetológia. 1993-tól a posztgraduális etológia kurzus programvezetője. Sikerült igen tehetséges fiatalokból álló gárdát és korszerűnek mondható etológiai oktatási és kutatási centrumot kialakítani a tanszéken. Huszonkét könyvet írt, közöttük az etológia egyetemi tankönyvét, tudományos publikációinak száma 200 körül van. Az évek során több mint kétszáz tudományos népszerűsítő cikket írt, hasonló nagyságrendben tartott népszerűsítő előadásokat.
Online megvásárolható a Libri és a Bookline könyváruházakban. A vásárlás elindításához kattints a linkekre.
[mks_separator style=”solid” height=”1″]
Csányi Vilmos: Jeromos, a barátom
196 oldal. Rajzokkal illusztrált.
Jeromos sok olvasónak régi ismerőse, megfigyelések tárgya, tudományos eredmények előmozdítója, de ami a legfontosabb a szerző barátja. Ez a kis könyv e barátság történetét és epizódjait eleveníti fel, és közben az emberi lét legfontosabb kérdéseit próbálja megválaszolni. Mitől lesz valamiből valaki? Mikortól lesz a jelek együttese nyelv? A Jeromos, a barátom még a kutyátlanok kedvét is meghozza a kutyatartáshoz, a kutyásoknak pedig segít, hogy igazi barátságba kerülhessenek velük, hogy ők is átélhessék, mennyi mindent elmondanak a kutyák, ha megadjuk nekik a lehetőséget.
Részlet a könyvből:
„A kutyák érzelemvilága általában nagyon gazdag, Bukfenc is sokszor kifejezte szeretetét, aggodalmát irántam, de Jeromosnál valahogyan ez is másképpen van. Bukfenc mindig mindenben meg akar felelni, Jeromos viszont abszolút önálló egyéniség, és szeretetét az emeli magasabb szintre, hogy mindig ott van mögötte a függetlenség. Megpróbálom néhány történettel érzékeltetni ezt. Jeromos nekem fogad szót, de ne tessenek valamiféle katonás engedelmességet képzelni e mögé. Jeromos szót fogad, hacsak az éppen végzett tevékenységét, mondjuk egy idegen kutya megfegyelmezését, nem tartja pillanatnyilag fontosabbnak. Megfegyelmezi gyorsan, majd szót fogad, miközben én vöröslő fejjel üvöltök, hogy Jeromos, nem! Gyere ide! Ez alatt az idegen kutya gazdaasszonya hisztérikusan sikoltozik a háttérben. Szóval időnként kisebb nagyobb konfliktusaink vannak, egy nagyobbról töredelmesen beszámoltam már az ikerkötetben. Jeromosra jellemző viszont, hogy pontosan tisztába van azzal, hogy valamilyen szabályt megsértett, ha ilyenkor rácsapok, hozzávágok valamit, vagy csak kiabálok, akkor ezt a fegyelmi aktust magától értetődőnek tartja, és egyben azt is gondolja, hogy ezzel az ügy lezárult, a barátság a régi.”
Online megvásárolható az Anima Könyv oldalán. A vásárlás elindításához kattints a linkre.
Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést barátaiddal és más kutyabarátokkal is, mert számukra is hasznos lehet! Köszönjük!
.
További hasznos és értékes cikkek a kutyák szerelmeseinek a szerző hivatalos honlapján tekinthetők meg.
Keresd Vámosi Ildikó kutyás cikkíró, szerző hivatalos honlapját:
Http://ildikovamosi.hu/
🙂 Köszönöm, ha megtisztelsz a látogatásoddal! 🙂