Kutya evolúció – Mopsz

Kutya evolúció – Mopsz

Szerző: Kovács István | Közzétéve: 2014. 04. 23. | Kategória: Fotóblog

A különböző kutyafajták fejlődéstörténetét bemutató képes sorozatunkban következő fajtaként, az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb fajtájával, a mopsszal foglalkozunk.

A mopsz, az egyik legősibb fajta, mely i.e. 400-ban alakult ki. A fajtát Kínában tenyésztették ki a császárok szórakoztatására, feladatuk közé tartozott a templomok őrzése is. A fajta első példányai kereskedők által kerültek Hollandiába, európai elterjedésük innen indult. A mopsz hosszú évszázadok alatt kedvenc ölebe volt Buddhista szerzeteseknek, francia forradalmároknak illetve az angol királyi család tagjainak is. A történelem ismert uralkodói közül Maria Antoinette és Josephine Bonaparte is mopszot tartott.

Az egyik legismertebb mopsz a történelemben, Napóleon feleségének, Josephinnek a kutyája volt, akit Fortune-nak hívtak, és aki mindig Josephine-vel aludt egy ágyban. Amikor Josephine és Napóleon összeházasodtak, Napóleonnak választania kellett, elfogadja Josphine mellett a mopszot a közös ágyukban vagy inkább egyedül hajtja álomra a fejét máshol. Napóleon beleegyezett és elfogadta Fortune társaságát a közös hitvesi ágyban, de a szerencse elpártolt mellőle, ugyanis a nászéjszakáján a mopsz az alsó lábszárát megharapva fejezte ki nemtetszését…

A mopszok vidámak, energikusak és nyugodtak is egyben. Tökéletes társak lehetnek a családokban, gyermekek mellé is ajánlott. A fajta jellemzése is megtekinthető, mely a Black Jade Pakony kennel tenyésztőinek jóvoltából más szemszögből mutatja be ezt a vidám fajtát >>

Az archív fotók, rajzok és festmények hűen szemléltetik a fajta változásait az 1700-as évek közepétől kezdődően az 1900-as évek második feléig.

Kapcsolódó cikkek

Kutya evolúció – Német juhászkutya

Kutya evolúció – Német juhászkutya

2014. 03. 18.

A különböző kutyafajták fejlődéstörténetét bemutató képes sorozatunkban harmadikként a világ legnépszerűbb fajtájával, a Német Juhászkutyával foglalkozunk. A címben szereplő evolúció kifejezés ennél a fajtánál csak részben állja meg a helyé

Elolvasom

Kutya evolúció – Csau-Csau

Kutya evolúció – Csau-Csau

2014. 03. 11.

A különböző kutyafajták fejlődéstörténetét bemutató képes sorozatunk következő fajtája, az egyik legősibb kutyafajta, a kéknyelvű chow-chow. A fajta Kína északi részén alakult ki több mint 2000 évvel ezelőtt. A chow-chowt sokcélú munkakutyá

Elolvasom

Kutya evolúció – Tibeti masztiff

Kutya evolúció – Tibeti masztiff

2014. 03. 07.

A különböző kutyafajták fejlődéstörténetet bemutató képes sorozatunkban elsőként a félelmet nem ismerő legősibb fajtával, a tibeti masztiffal foglalkozunk. Ezek a hatalmas termetű, rendkívül erős és szívós kutyák Hun királyunk, Attila által

Elolvasom

Így pihennek a Törpe schnauzerek

Így pihennek a Törpe schnauzerek

2014. 03. 03.

#gallery-19 { margin: auto; } #gallery-19 .gallery-item { float: left; margin-top: 10px; text-align: center; width: 25%; } #gallery-19 img { border: 2px solid #cfcfcf; } #gallery-19 .gallery-caption { margin-left: 0; } /* see gallery_shortc

Elolvasom

Kutyák

2014. 02. 21.

Follow Kovács István’s board Dogs on Pinterest.

Elolvasom

Próbáld ki ezt: Táplálási kalkulátor