A MEOE Szövetség valamint a Magyar Kutyafajták Szakbizottságának szervezésében Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kiállítására kerül sor 2019. November 30-án délelőtt 09.00 órától kezdődően. A kiállítás helyszíne Budapesten a Hungexpo Rendezvény és Szabadidő Központ “A” pavilonja.

A Magyar Kutyafajták Szakbizottsága az 1999-es évtől kezdődően az ország különböző pontján évenként megrendezi a Nemzeti CAC Speciál kiállítást, a Magyar Kutyafajták tenyésztőinek/kiállítóinak országos találkozóját.

A 9 Magyar Kutyafajtánk, melyeket az Országgyűlés a 2004. április 19.-i határozatában a nemzeti állatfajtáinkkal együtt nemzeti kinccsé nyilvánított.

Pásztorkutyáink:

A Komondor „Az egyik legősibb magyar pásztorkutyafajta, mely megjelenésében és viselkedésében megőrizte évezredes tulajdonságait. Ősi változata a vándorló, pásztorkodó ősmagyarokkal került a Kárpát-medencébe. Nagy teste, ereje és bátorsága alkalmassá tette, hogy felvegye a harcot a hasonló vagy nagyobb testű ellenségeivel a rábízott értékek védelmében. Ma már egyre inkább a ház, a tanya, a gazdasági udvarok védelmére szolgál.”

A Kuvasz„Pontos eredetét homály fedi, feltételezhető, hogy már a népvándorlás idején a mai kuvaszhoz nagyon hasonló kutyák szolgálták őseinket. A nyájat, a ménest és a gulyát folyamatosan védelmezni kellett a ragadozók és a tolvajok ellen. Megjelenése, mérete miatt impozáns, szikár, ellenálló kutyafajta. A törődést kamatostól meghálálja. Amit egyszer megtanult, soha nem felejti el.”

A Puli„Szerte a világon a legismertebb terelő magyar pásztorkutya, számos országban tartják, tenyésztik. A puli egy kecses, aprózó léptű, közepes testű kutya, amelynek dús, fürtös bundájából csak bájos fekete orrtükre látszik ki.”

A Pumi„Hatalmas ésszel megáldott, vérbeli bohóc. A XVII. – XVIII. században a merinói juhokat hazánkba kísérő francia eredetű terrier jellegű terelő kutyafajták a pulival kereszteződtek, így jött létre a pulinál rövidebb szőrt viselő, bohókás, a felső harmadától bicsakló pom-pom fülű eb. A puli utolérhetetlen intelligenciájából egy jó adag ötvöződött benne a terrierek nyughatatlan, izgő-mozgó természetével.”

A Mudi„Még Magyarországon sem ismerik túl sokan ezt az egészséges, értelmes, tetszetős küllemű terelőkutyát. Álló fülű, hullámos vagy göndörödő bundájú, pofáján és lábai első oldalán rövid, sima szőrt hordó terelőkutya. A mudi megőrizte kiváló terelő ösztönét, ezért hivatásos juhászok illetve a terelő sport iránt érdeklődők számára is ideális kutya. Sok egyéb sport kedvelői sem csalódnak, ha mudit választanak maguknak.”

Vadászkutyáink:

A Rövidszőrű Magyar Vizsla „Kedves, meleg barna szemmel és huncut kópésággal néz a világba, mohó figyelemmel és vágyakozással a vad után. Lustán elnyújtózik otthon a forró kályha mellett vagy a kanapén, vég nélkül áhítozva a simogatásért, de egy pillanat alatt robbanó energia, végtelen vágtatás a mezőn a tűző napsütésben vagy a ropogó hóban. Ebből következik két alapvető tulajdonsága, alkalmazkodóképessége és könnyű taníthatósága. Ezeknek köszönhető, hogy egyre több híve van a világban.”

A Drótszőrű Magyar Vizsla„A Drótszőrű Magyar Vizsla története 70 éve kezdődött. A fajtát a Rövidszőrű Magyar Vizsla és a Drótszőrű Német Vizsla kereszteződéséből hozták létre szigorú szelekció mellett. Szőrének köszönhetően igen ellenálló, rendkívül magas az intelligenciája, könnyen tanítható és fegyelmezhető, de a durva bánásmódot, keménykezű tanítást nem viseli el.”

Az Erdélyi Kopó„A magyar királyi és az erdélyi fejedelmi udvar nélkülözhetetlen, jól megszokott lakója volt. Története az évszázadok során szorosan összefonódott a magyar történelemmel, ezen belül, különösen a magyar nemesség sorsával, mindennapjaival. Az Erdélyi Kopón jól láthatók a kopó jellegre utaló lógó fülek, sarló alakú farka és a jellemzően téglalapba foglalható test.”

A Magyar Agár„Az agarak a legősibb kutyafajták, legrégebbi társai az embernek. Ők segítették az embereket a mindennapi megélhetést nyújtó vadászatban és gondoskodtak a család védelméről. A Magyar Agár története a honfoglalás korára vezethető vissza. Mint életrevaló fajta, az agarak könnyen és jól alkalmazkodtak a mai, modern világ megváltozott körülményeihez.”

Egy örök érvényű idézet a mai és a jövő kutyás nemzedékét megszólítva:

„Csak annak a nemzetnek van jövője, mely megbecsüli önmagát,
Csak az a nemzet becsüli meg önmagát, mely megbecsüli értékeit,
Szeressük és becsüljük meg a Magyar Kutyát.”

A 9 Magyar Kutyafajtát leíró jellemzéseket és a fenti szöveget is Ebugatta televízió által 2009-ben a Magyar Kutyafajtákról készített videójából idéztük.

Az Ebugatta Televízió által készített videóból további hasznos és érdekes információkat is megtudhatunk a 9 Magyar Kutyafajtáról:

Látogatói információk:

A belépőjegyek árai:
14 éves kor alatt a belépés ingyenes!

A felnőtt belépőjegy 1000.- Ft.

A kiállítás programja:

07.30: Kapunyitás
10.00: A Magyar Nemzeti kutyafajták speciál CAC kiállítás bírálatának megkezdése
11.00:
A Junior Handler verseny előbírálatainak kezdete
13.00: A Magyar Nemzeti kutyafajták speciál CAC kiállítás Best In Show programja

14.00:
A 2019. év legeredményesebb Junior Handlerének kihirdetése
14.30:
Éves kitüntetések – életműdíjátadás
15.00:
A 2019. évi nemzeti kutyafajtáink éves pontrendszerének kvalifikációs versenye
16.30:
A Championok Championja kiállítás bírálatainak kezdete
19.00:
A Championok Championja kiállítás Best In Show programja

Ringbeosztás és ringtérkép

Információk kiállítóknak

Bírói lista

Komondor – Dr. Sirkó Éva

Kuvasz – Szabó Sándor

Puli – Korózs Gábor

Pumi – Dr. Kaszás Emese

Mudi – Antal Ferenc

Rövidszőrű Magyar Vizsla, Drótszőrű Magyar Vizsla – Zlatko Jojkic (SRB)

Erdélyi Kopó, Magyar Agár – Kotlár Róbert

Nevezési határidő: 2019. Október 28.

Nevezési díjak

CAC Kiállítás Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére
Első kutya 1000 Ft 2000 Ft
Második kutyától 1000 Ft 2000 Ft
Veterán, Minor Puppy, Kölyök 1000 Ft 2000 Ft
CAC kiállítás helyszínen nevezhető
Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport 0 Ft 0 Ft

Nevezni csak online, postai úton, kiemelt kiállításokon és személyesen a MEOE Szövetség központjában van lehetőség! A nevezési díjat távollét esetén is be kell fizetni.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
A nevezésről a rendszerben rögzített email címre automatikus igazolás érkezik, mely a nevezés adatait tartalmazza. Ennek véglegesítését követően megerősítő e-mail kerül kiküldésre, mely a nevezés végleges formáját tartalmazza. Online nevezés esetén bankkártyával lehetséges a nevezés díját fizetni. A nevezés megtörténte után azonnal átirányítják a nevezőt az OTP Bank online felületére, ahol az internetes fizetésre alkalmas bankkártyán keresztül tudjuk rendezni a nevezési díjat.  Az online rendszerben csak azok a nevezések maradnak benn, melyeket a nevező az online nevezési rendszerben bankkártyával kifizet, amennyiben ez nem történik meg, vagy a nevező bármely más úton fizeti meg a nevezési díjat, a rendszer a nevezést automatikusan törli. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2019. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége számlaszáma:
Budapest Bank Nyrt. – 10102086 – 09723300 – 01000009.
A nevezés mindig a tulajdonos neve alatt történjen.

Nevezési cím postai feladás esetén:
MEOE Szövetség
Budapest XIX. Kerület
Hofherr Albert u. 42.
1194

További információk a kiállítás hivatalos weboldalán tekinthetők meg>>.

Ha kérdésed van, hívd az alábbi telefonszámot:
+36 70 616 3312.



Forrás: A Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kiállításának hivatalos weboldala


Video felvételek az előző évek Magyar Kutyafajta kiállításairól

A 2010-es évben Nyíregyházán rendezett Magyar Kutyafajták CAC Speciál kiállítás videó felvétele:

A 2010. évi Komárom CACIB kutyakiállításon készült videófelvétel:

A Magyar Kutyafajtáinkról + a 2009. évi Magyar Kutyafajták CAC kiállításán készített videófelvétel:

A Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kiállításának városa, egyben kis hazánk fővárosa, Budapest.

Helyszíne pedig a Hungexpo Kiállítási és Vásárközpont területe.

Gyere és látogass el Te is, a szervezők szeretettel várnak!

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a MEOE Szövetség és a Magyar Kutyafajták Szakbizottsága November hónap 30. napján Budapestre, a Hungexpo Rendezvényközpont „A” pavilonjába a Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kutyakiállítására!



Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést, hogy minél több kutyakiállítóhoz és érdeklődőhöz eljuthasson! 🙂 Köszönjük! 🙂



.



Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, ajánlom figyelmedbe az ajánló szerzőjének hivatalos honlapját, ahol a 2020. évi MEOESZ kutyakiállítási naptár, és  az összes 2020. évi MEOESZ kutyakiállítás magyar és angol nyelvű ajánlója a már megszokott formában olvasható, továbbá az elmúlt évek MEOESZ kutyakiállítási naptárjai is visszanézhetőek.

Keresd Vámosi Ildikó kutyás cikkíró, szerző hivatalos honlapját:
Http://ildikovamosi.hu/

🙂 Várlak szeretettel és sok értékes cikkel! 🙂

🙂 Köszönöm, ha megtisztelsz a látogatásoddal! 🙂