„A kutya nemesebb lény, mint az ember. Ő a barátod, a társad, a védelmeződ. Te vagy az élete, a szerelme, a vezetője. Ő lesz a Te hű és igaz társad, míg utolsót nem dobban a szíve. Tartozol annyival neki, hogy ilyen odaadásra legyél érdemes.”
A kutyák az életünk szerves részei, barátaink, társaink, védelmezőink, akiknek „mi” jelentjük a „mindent”. Aki szereti a kutyákat, nem egyszerű állatokat vagy házi kedvenceket, hanem társakat lát bennük. Hű társainkat pedig meg kell becsülnünk, nemcsak tőlük kell elvárnunk a szeretetet és az odaadást, de nekünk is adnunk kell nekik bőven a szeretetünkből és gondoskodásunkból.
A kutyák szerelmeseinek néhány fontos dolgot mindig szem előtt kell tartaniuk. A mai felgyorsult világban ezeket a fontos életfeladatokat néha igen könnyen el tudjuk felejteni, de ha eszünkbe jut, hogy „mi” jelentjük kutyánknak a „világot”, akkor ezek az örök igazságok felejthetetlenek lesznek számunkra.
Örök igazságok kutyáink szemén keresztül nézve
Ne hagyj figyelmen kívül túl hosszú ideig! Ne felejtsd el, hogy mindössze csak 10-15 évig élek. Egy örökkévalóságnak tűnik, mikor távol vagy tőlem. És amikor újra látlak, boldog vagyok és azt szeretném, hogy foglalkozz velem.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Vigyél új helyekre, hogy barátságos emberekkel és állatokkal találkozhassak! Lehet, hogy először kicsit félénk leszek, de ha mellettem állsz és támogatsz, az új élményeken keresztül meg fogom tanulni, hogy legyek magabiztosabb és bizakodóbb másokkal. Nagyon szeretnék megfelelni az új barátoknak.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Ne dobj el, ha új családtag érkezik! Ők az én családom is, úgy fogom szeretni és védeni őket, mint ahogy Téged szeretlek és védelek.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Ne bosszankodj, ha felugrom Rád! Tudod, hogy nagyon szeretlek és mindig örülök, ha látlak, ezért nem tudom megállni.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Taníts nekem új dolgokat! Szeretem látni, ha boldog vagy és ha tanítasz engem, én is boldog leszek! Mond, mit szeretnél és én megteszem. A tanulás nagy feladat, melyet úgy imádok, mint a futást a szabadban.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Ne légy csalódott és ne add fel, bízz bennem! Nem értem a nyelvedet, de próbálok a tőlem telhető legjobban figyelni Rád. Adj időt, hogy megértsem, mit akarsz tőlem, mert mindent megcsinálok, amit kérsz, ha megértem.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Ne rajtam vezesd le a stresszt! Nem számít hogyan telt a napod, én mindig örülök, ha látlak és mindent megteszek, hogy élvezetesen tudd velem az időt eltölteni.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Adj nekem vigaszt, mikor félek! Mindig úgy érzem, jobb, ha Veled vagyok és lehet, hogy csak egy pillanat, mielőtt megértem, hogy az új dolgok nem bántanak engem.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Nem számít, mennyire elfoglalt vagy, próbálj velem mindennap egy kis időt eltölteni! Valójában ez a legtöbb, amit várok, hisz minden Veled töltött perc nagyon sokat jelent nekem.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Ne hagyj odakint, ha túl meleg vagy túl hideg van! Nem tudok sehová sem elbújni, sem a hidegben, sem a melegben és nem tudom, hogyan kell menekülni, ha reménytelen helyzetbe kerülök.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Ne felejtsd el azokat a kis dolgokat, amelyek egészségesen és boldogan tartanak engem! A mancsaim fájnak, ha túl hosszúak a körmeim és sokkal jobban érzem magam, miután a szőrömet csomómentesre kifésülöd. És könnyen megbetegszem, ha a fogaim túl piszkosak. Ezek az időd pár percei, de nekem nagyon sokat jelentenek.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Bízz bennem! Én teljes szívemből bízom benned, ezért kérlek, bízz bennem Te is. Tudod, számomra Te jelented a „világot”.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Ne haragudj rám túl hosszú ideig! Neked van munkád, barátaid, szórakozásod. Nekem csak Te vagy!
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Beszélj hozzám! Lehet, hogy nem értem a szavaid, de megértem a hangod és a testbeszéded.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Mindig bánj velem kedvesen! Ne feledd, ahogyan bánsz velem, azt sosem fogom elfelejteni. Minél jobban szeretsz, annál erősebb lesz közöttünk a kötelék.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Kérlek, ne üss meg engem! Ne feledd, erős fogaim vannak, melyek könnyedén összetörhetik a csontokat a kezedben, de úgy döntök, nem haraplak meg, mert szeretlek. Ha valami rosszat tettem, hidd el, nem állt szándékomban, főleg hogy dühös légy rám, ezért kérlek, segíts nekem megérteni, hogy mindez ne ismétlődjön meg újból! Tudod, én sokkal jobban szeretek puszit adni Neked.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Hadd tudjam, ha valami jót tettem! A világon semmi sem tesz boldogabbá. Hadd tudjam, mikor elégedett vagy velem. A mosolyodból fogom tudni, ha jót tettem és meg fogom próbálni újból, hogy lássam a mosolyod. És újra és újra és újra…
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Figyelj rám, ha nem vagyok önmagam! Mielőtt megszidsz, mert lusta vagy önfejű vagyok, kérlek, ellenőrizd, hogy zavar-e valami. A szívem is öregszik, lehet, hogy rosszul érzem magam vagy fájdalmaim vannak.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Vigyázz rám akkor is, ha már öreg leszek. Épp úgy törődj velem, mint mikor kiskutya voltam! Amikor fiatal voltam, sokat simogattál és oly sok időt töltöttél a dédelgetésemmel. A szőröm, lehet, hogy már nem olyan puha, mint régen és már nem vagyok kicsi, de a szeretetem irányodba csak erősödött.
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Gyere velem a nehéz úton! Megértem, hogy ez számodra nehéz, de kérlek, maradj velem életem legvégén. Minden jobb, könnyebb és biztonságosabb számomra, ha Te velem leszel. Ne feledd, én nagyon szeretlek!
[mks_separator style=”solid” height=”2″]
Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést barátaiddal és más kutyabarátokkal is, mert számukra is hasznos lehet! Köszönjük!
Nyitókép: Flickr.com
.
További hasznos és értékes cikkek a kutyák szerelmeseinek a szerző hivatalos honlapján tekinthetők meg.
Keresd Vámosi Ildikó kutyás cikkíró, szerző hivatalos honlapját:
Http://ildikovamosi.hu/
🙂 Köszönöm, ha megtisztelsz a látogatásoddal! 🙂
Én is imádom a kutyákat nekem 3 shi tzum van. Családtagok nálunk. Szívesen olvasnák kutyákról. Köszönöm Marietta
Kedves Marietta!
A Shih-Tzu nagyon szép és kedves fajta, melynek Tibet az őshazája, úgy mint az én kutyáimnak, a Chow-Chowknak. 🙂 A kutyák csodálatos élőlények, ők a társaink, barátaink és védelmezőink is egyben. Én is nagyon szeretem őket! 🙂
Sok érdekes és különleges cikket olvashatsz a jövőben a kutyákról illetve a különböző kutyafajtákról portálunkon. Köszönjük szépen az eddigi megtisztelő figyelmet! Olvass minket gyakran a jövőben is! Várunk szeretettel a Kutya Portál egyre bővülő olvasói és rajongói közé! 🙂
Minden jót kívánok:
Ildikó
Kedves Ildikó!
A négy éves Elvis nevű golden retrieverem itt fekszik az ölemben. Mikor az utolsó két cikkrészt olvastam, elsírtam magam, és ő azonnal nyüszíteni kezdett. Tudja, hogy a legkülönlegesebb helyet foglalja el a szívemben, mert ÖT darab évig vártam rá. Ő a legjobb barátom, nála jobbat soha nem fogok kapni/találni. Sohasem!
Kedves Ildikó!
Nagyon szép szavak, mondatok, ugyanakkor helytelen is. Az embereknek valahogy arra kéne rájönnie, hogy a kutya egy ÁLLAT, ugyanis állatfajhoz tartozik, attól hogy háziasítottuk őket, még az marad és nem az embert/gyereket kéne látnunk bennük. A kutyáknak pedig ha csak szeretetet adunk vagy főként azt, akkor a szeretet viszont meglesz, de a tisztelet és az igazi mély bizalom soha és meglehet nézni, hogy a modern ember miként sétáltatja a kutyáját és mennyi ember szenved a kutyája viselkedési problémáitól, pedig szeretik. Túlcsorduló szeretet önzőség, mert csupán azt teljesítjük amit mi szeretnénk kapni ettől a kapcsolattól és nem adjuk meg az állati szükségleteit, (mivel ő még mindig elsősorban állat) így csak egyoldalú lesz a kapcsolat.Mindenkinek látnia kéne azt, hogy természetes környezetében, az anyja hogy neveli fel a kölykét. Kiegyensúlyozott nyugodt kutyák lesznek, és az anyjuk soha nem babusgatja vagy dicsérgeti, mivel ez még mindig emberi és nem állati szokás. A vakvezető kutyákon áll egy felhívás a hámon, amin az olvasható, hogy tilos őket dicsérgetni, beszélni hozzájuk vagy simogatni és mégis őket tartják a világon a legkiegyensúlyozottabb kutyáinak, ők az „elitek.” Pedig semmi titok nincs bennük, egyszerűen tudják a nevelőik hogyan kell kutyát nevelni. Továbbá tanulságos abba is belegondolni, hogy kutyák viselkedési problémái csakis emberi társaság mellett alakulnak ki! Hogy kicsit tárgyilagos legyek, hogy ne alakuljon ki viselkedési probléma, falkavezérként kell viselkednünk, köztudott, hogy a kutyák falkában élnek, és a falkavezér legfőbb tulajdonsága soha nem a szeretet, hanem a nyugodtság és határozottság, továbbá megszabja a határokat, szabályokat állít fel, testbeszéddel megmondja kinek mit szabad csinálnia még a 4 hetes kölyöknek is! Ha nem tudjuk teljesíteni a falkavezérség szerepét a kutyánk tudni fogja, és át kell vennie a szerepet, mert muszáj falkában élnie, legjobban azok sínylik ezt meg akik nem születnek vezető szereppel és a legtöbb ilyen, ugyanis 10 kutyából 1 születik falkavezéri tulajdonságokkal, a többi mind követni akar.
Kell a szeretet? Igen, kell és fontos is, mert ezzel a helyes viselkedést is megerősíthetjük, így a szeretetnek megvan a helye és ideje. A vak személy is megdicsérheti, szeretgetheti kutyáját, de csak miután elvégezte a feladatát.
Szívesen látnék már valahol egy olyan cikket ami nem az emberi élvezetekről, önzőségről-, és nem azt fogalmazza meg mi fontos nekünk embereknek, hanem mi az igazán fontos a kutyánknak, hogy a kapcsolat tényleg kapcsolat legyen.
Tisztelettel,
Barta Levente
kutyapszichológus.
Kedves Levente!
A cikk nem nevelési célzattal készült és nem nevelési tanácsokat olvashatunk benne. A mai felgyorsult világunkban arra próbálja az embereket emlékeztetni, hogy ne feledkezzenek meg a kutyáikról soha, fordítsanak rájuk elég időt, szeressék őket, idős korukban is ugyanúgy, ne dobják el, hanem minden időben felelősen gondozzák. Mint ahogy a cikk címében is olvasható, olyan örök érvényű gondolatokat fogalmaz meg, amelyekre az ember-kutya közötti kapcsolatban mindig fontos az embernek odafigyelnie. A szeretet, a napi törődés, a séták, a foglalkozás, a tanítás, az ápolás, a gondoskodás, az odafigyelés mind fontos egy 10-15 évre szóló gazdi és kutyája közötti kapcsolatban, ugyanúgy, mint a gazdi részéről a határozottság, a nyugodtság és a falkavezér státusz. A kutyák szeretete és a nevelése nem egymást kizáró tevékenységek. A falkavezér is szeretheti a kutyáját!
Szívesen vennénk, ha Ön, mint kutyapszichológus írna egy cikket a gazdi és kutyája közötti megfelelő kapcsolatról, viselkedésről és nevelésről. Ennek érdekében hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot!
Köszönjük a hozzászólását!
Üdvözlettel:
Ildikó