A World Dog Show vagyis Világ Kutya Kiállítás egy 3-4 napon át tartó nagy nemzetközi kutyakiállítás, melynek rendezési jogát minden évben a Nemzetközi Kynológiai Szövegség, az FCI ítéli oda és a pályázó országok közül a legtöbb szavazatot kapott ország nyeri el.

A Világkiállítás 3-4 napon keresztül felvonultatja a világ legszebb kutyáit. E rangos kiállításon minden tenyésztő legalább egyszer (az első után már többször is) szeretné megmérettetni kutyáját vagy kutyáit.

A World Dog Show, magán a nemzetközi kutyakiállításon kívül számtalan más kutyás rendezvényt is magába foglal, mint például a junior handlerek versenyét, agilty versenyeket és bemutatókat, munka- és terelő kutyás bemutatókat, dog dancing bemutatókat, szórakoztató kutyás bemutatókat és más számtalan érdekes programot. Az évenkénti Világ- és Európa Kiállításon nagy szerepet kap az állatvédelem, az állategészségügy és a felelős állattartás kérdésköre is.

World Dog Show történelem

Az első World Dog Showt 1971-ben Budapesten rendezték, így Magyarország volt az első ország a történelemben, aki megszervezhette ezt a színvonalas kiállítást. A következő évben már más kontinensre látogatott el a Világkiállítás, Brazília volt a kijelölt helyszín. A következő években az idei évvel bezárólag sok ország több városába ellátogatott a világrendezvény. Több olyan ország, s az országban ugyanazon város is volt, amely kétszer, sőt háromszor is helyszíne lehetett a World Dog Show-nak. Ezen országok és városok közé tartozik, Olaszország/Milánó, Finnország/Helsinki, Magyarország/Budapest, Ausztria/Tulln, Dánia/Herning, Csehország/Brno, Franciaország/Párizs, Németország/Dortmund, Hollandia/Amszterdam, Mexikóváros/Mexikó.

A Világ Kutya Kiállítások sorából magasan kiemelkednek az utolsó években megrendezett kiállítások, mind szervezés, mind nevezés valamint a látogatottság szempontjából egyaránt és a sokszínű kutyás programok miatt is.

2011. július 07 és 10 között került megrendezésre az FCI Centenáriumi Világkiállítás, a Francia Kennel Club szervezésében és rendezésében, a Kennel Club megalakulásának 130. évében, az FCI megalakulásának 100 éves jubileumi évében. Franciaország (a Francia Kennel Club) az FCI egyik alapítója tagja, az 5 alapító ország egyike. A Kennel Klub életében nevezetes dátum 1974, amikor első ízben rendeztek Világkiállítást és 2011, amikor majd 37 év után újra megrendezhették azt. A Világkiállítás helyszínéül a Párizs központjában található Paris-Nord Villepinte Kiállítási Parkot választották, ami sok francia és nemzetközi rendezvény helyszíne volt már és biztosan az lesz még a jövőben is. A Világkiállításra a statisztika szerint összesen 21 678 kutyát regisztráltak, ami elég magas nevezési szám, ami a Centenáriumi évnek, valamint a Francia Kennel Club 130 éves évfordulójának volt köszönhető.

A következő évben az Osztrák Kennel Clubot érte az megtiszteltetést, hogy megrendezhette a Világ Kutya Kiállítást. A Word Dog Showt Ausztriában, Salzburg városában rendezték meg 2012. május 18 és 20 között. Salzburg, Európa földrajzi és kulturális központja, a méltán világhírű ünnepi játékokról is ismert. A Világkiállításra több mint 18 000 kutya nevezését regisztrálták. A háromnapos rendezvényen 350 kutyafajta egyedei versenyeztek a világ 55 országából, 139 küllembíró közreműködésével. A kiállítást egy hatalmas, 40 m2 területű rendezvényközpontban tartották, melynek voltak külső és belső területei is. A több mint 100 ringben egyszerre folytak a bírálatok és 500 fő segédkezett abban, hogy zökkenőmentes legyen a kiállítás menete. A BIS programot a rendezvényközpont fedett központjában rendezték, amely 3500 néző befogadására volt alkalmas.

2013-ban Magyarországra látogatott el a World Dog Show, május 16. és 19. között ismételten Budapesten voltak láthatók a világ legszebb kutyái. A Világkiállítás előtti napokon, május 13.-án és 14.-én a Nemzetközi Kynológiai Szövetség, az FCI tartotta kongresszusát, amelyen megválasztották az FCI új Elnökét, Mr. Rafael De Santiagot. Május 15.-én vette kezdetét az az 5 napos rendezvénysorozat, amely magában foglalt több fajtakiállítást, a CACIB GRAND PRIX kiállítást és a Világkiállítást is. Május 15.-én, a 0. napon megtartott CACIB GRAND PRIX nemzetközi kiállítás a nevezési létszámot tekintve minden idők legnagyobb egy napos MEOE által szervezett kiállítása volt.

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete által szervezett Világkiállításra 18.000 kutya nevezését regisztrálták, ebből Magyarországot 3374, különböző fajtájú kutya képviselte. 5 kontinens legjobb bírói érkeztek Budapestre, hogy elbírálhassák a világ legszebb kutyáit. A Világkiállításhoz kapcsolódva olyan különleges rendezvények is megrendezésre kerültek, mint a terrierek legnagyobb kiállítása, az Interra, az agarak Európa kiállítása, az Eurosighthound, a Magyar Kutyafajták Világkupája és az Obedience Világbajnokság, a sportkutyák nagy megmérettetése, mely Gödöllőn került megrendezésre.

A fajtacsoportok szerint négy napra szétbontott kiállítás során több mint 350 nemzetközileg elismert kutyafajta került bemutatásra, amelyek közül hazánkban számos fajta egyáltalán nem vagy csak kevésbé volt ismert.

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének elnöke, Korózs András elmondta, hogy a négy napos világverseny legfontosabb üzenete az volt, hogy egy kis ország, és egy kis kennel klub is ügyesen meg tud rendezni egy Világkiállítást. Ezt azért fontos kiemelni, mivel az FCI közgyűléseken a Világ és Európa-kiállítások rendezési jogának odaítélésekor ez mindig visszatérő téma.

World Dog Show Facebook Fan Page és logó, forrás>>



Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!



Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, ajánlom figyelmedbe a szerző hivatalos honlapját, ahol az elmúlt évek kutyakiállítási naptárjai, a 2020. évi hivatalos MEOESZ kutyakiállítási naptár és  az összes 2020. évi MEOESZ kutyakiállítás magyar és angol nyelvű ajánlója a már megszokott formában lesz elérhető!

Keresd Vámosi Ildikó kutyás cikkíró, szerző hivatalos honlapját:
Http://ildikovamosi.hu/

🙂 Köszönöm, ha megtisztelsz a látogatásoddal! 🙂