A MEOE Pécsi Önálló Jogú Egyesülete 2 x CACIB nemzetközi kutyakiállítást szervez Európa egyik kulturális fővárosába, Pécsre, 2016. Március 12.-ére és 13.-ára. A Nemzetközi kutyakiállításoknak az Expo Center Pécs Multifunkcionális Kiállítási és Rendezvényközpont ad otthont.

A Pécsi Önálló Jogú Egyesület a kiállítások rendezése terén nagy hagyományokkal rendelkezik, hiszen már az 1970-es évektől kezdődően szervez kutyakiállításokat, ezen belül már 17. éve nemzetközi kiállításokat, melyek minden 2. évben kerülnek megrendezésre.

A jól működő Egyesület megalakulása az 1947-es évre tehető, mely a volt MEOE tagegyesületeként működött 2012-ig, majd a következő évtől kezdve már Önálló Jogú Egyesületként. A megalakulás utáni két évtizedben a kutyás élet megszervezése kötötte le a Vezetőséget, ezzel együtt a további évtizedek a szakmai és anyagi fellendülést is meghozták számukra. A kutyás élet felvirágoztatása magával hozta az aktív klubéletet is az Egyesület életébe, mely a mai napig kiemelten működik.
Az Egyesület jól működő kutyaiskolát is működtet, fegyelmező, engedelmességi és örző-védő foglalkozásokkal várják a kutya tulajdonosokat. A foglalkozások vizsgázott mesterkiképzők felügyelete alatt zajlanak, melyeken meghatározó szempont a gazdi és kutya közötti jó kapcsolat és harmónia. A MEOE Pécsi Önálló Jogú Szervezetének vezetősége és a mester kutyakiképzők sok szeretettel várják a tanulni vágyó kutyákat és gazdáikat a kutyaiskola különböző tanfolyamaira.

A 2016. évi 2 x CACIB nemzetközi kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük:

Programok, belépőjegy árak

Programok

Információk kiállítóknak:

Nevezési felhívás:

Nevezési felhívás

Bírói listák

Fajta
2016. 03. 12. Szombat
2016. 03. 13. Vasárnap

FCI – I. Fajtacsoport

Összes fajta Dr. Molnár Zsolt (RO) Torsten Lemmer (BG)

FCI – II. Fajtacsoport

Orosz fajták Alfonso Thovar Del Solar (E) Dr. Molnár Zsolt (RO)
Dobermann Maria Del Carmen Gil Polo (E) Vladimir Mihaljcic (SRB)
Schnauzerek, Pinscherek Alfonso Thovar Del Solar (E) Maria Del Carmen Gil Polo (E)
Bulldog, Argentin Dog Gröschl Ferenc (HU) Dr. Otto Schimpf (A)
Rottweiler Torsten Lemmer (BG) Vladimir Mihaljcic (SRB)
Boxer Torsten Lemmer (BG) Dr. Otto Schimpf (A)
Berni Pásztorkutya, Hovawart, Landseer, Leonbergi, Újfoundlandi, Szent Bernáthegyi Dr. Otto Schimpf (A) Alfonso Thovar Del Solar (E)
Sarplaninac Dr. Otto Schimpf (A) Vladimir Mihaljcic (SRB)
Bullmasztiff, Bordói Dog, Fila Braselieiro, Cane Corso, Dogo Canario, Masztiff, Mastino Napoletano, Német Dog Gröschl Ferenc (HU) Birgita Kremser (SLO)
Fel nem sorolt fajták Vladimir Mihaljcic (SLO) Dr. Molnár Zsolt (RO)
FCI – III. Fajtacsoport
Hosszú lábú és Rövid lábú Terrierek Torsten Lemmer (BG) Brigita Kremsler (SLO)
Bull típusú Terrierek Maria Del Carmen Gil Polo (E) Vladimir Mihaljcic (SRB)
FCI – IV. Fajtacsoport
Összes fajta Dr. Otto Schimpf (A) Dr. Roberto Schill (RO)
FCI – V. Fajtacsoport
Összes fajta Dr. Balogh Zsuzsanna (HU) Dr. Molnár Zsolt (RO)
FCI – VI. Fajtacsoport
Összes fajta Dr. Balogh Zsuzsanna (HU) Dr. Roberto Schill (RO)
FCI – VII. Fajtacsoport
Összes fajta Dr. Roberto Schill (RO) Dr. Otto Schimpf (A)
FCI – VIII. Fajtacsoport
Spánielek, Retrieverek Maria Del Carmen Gil Polo (E) Dr. Balogh Zsuzsanna (HU)
Fel nem sorolt kutyafajták Dr. Balogh Zsuzsanna (HU) Dr. Roberto Schill (RO)
FCI – IX. Fajtacsoport
Összes fajta Brigita Kremser (SLO) Gröschl Ferenc (HU)
FCI – X. Fajtacsoport
Összes fajta Dr. Molnár Zsolt (RO) Maria Del Carmen Gil Polo (E)

BIS Program

2016. 03. 12. Szombat
2016. 03. 13. Vasárnap
Gyerek-kutya pár, Fiatal felvezetők, Senior felvezetők Maria Del Carmen Gil Polo (E) Brigita Kremser (SLO)
Tenyészpár Brigita Kremser (SLO) Gröschl Ferenc (HU)
Tenyészcsoport Torsten Lemmer (BG) Maria Del Carmen Gil Polo (E)
Minor Puppy BIS Dr. Molnár Zsolt (RO) Torsten Lemmer (BG)
Puppy BIS Maria Del Carmen Gil Polo (E) Alfonso Thovary Del Solar (E)
Veterán BIS Gröschl Ferenc (HU) Dr. Otto Schimpf (A)
Legszebb magyar fajta Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) Dr. Molnár Zsolt (RO)
Legszebb pécsi kutya Alfonso Thovary Del Solar (E) Dr. Roberto Schill (RO)
FCI. I. Fajtacsoport Dr. Molnár Zsolt (RO) Torsten Lemmer (GB)
FCI. II. Fajtacsoport Torsten Lemmer (BG) Alfonso Thovary Del Solar (E)
FCI. III. Fajtacsoport Vladimir Mihaljcic (SRB) Brigita Kremser (SLO)
FCI. IV. Fajtacsoport Dr. Roberto Schill (RO) Dr. Otto Schimpf (A)
FCI. V. Fajtacsoport Dr. Molnár Zsolt (RO) Dr. Molnár Zsolt (RO)
FCI. VI. Fajtacsoport Dr. Otto Schimpf (A) Dr. Roberto Schill (RO)
FCI. VII. Fajtacsoport Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) Dr. Otto Schimpf (A)
FCI. VIII. Fajtacsoport Dr. Otto Schimpf (A) Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU)
FCI. IX. Fajtacsoport Brigita Kremser (SLO) Gröschl Ferenc (HU)
FCI. X. Fajtacsoport Dr. Molnár Zsolt (RO) Maria Del Carmen Gil Polo (E)
Junior BIS Dr. Otto Schimpf (A) Dr. Molnár Zsolt (RO)
BEST IN SHOW Dr. Roberto Schill (RO) Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU)

Nevezési határidők és nevezési díjak:

Első nevezési határidő
2016. 01. 10.
Második nevezési határidő
2016. 02. 14.
Első kutya 6000 Ft 8000 Ft
További kutyák 5000 Ft 7000 Ft
Bébi, Kölyök, Veterán 4000 Ft 5000 Ft
Tenyészcsoportok 3000 Ft 3000 Ft
Kutyapárok 3000 Ft 3000 Ft
Fiatal Felvezetők 2000 Ft 2000 Ft

Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Regisztráció, majd a személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Nevezési lap

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2016. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Nevezés faxon:
+36 62 222 485; +36 62 228 238-

Banki átutalás esetén a Magyar Ebtenyésztők Pécsi Egyesületének számlaszáma:
OTP Bank Rt. Pécs – 11731001 – 20204828.
A nevezés mindig a kutya tulajdonosának neve alatt történjen.

Nevezési cím postai feladás esetén:
Hód-Dog Kutyabarát Egyesület
Hódmezővásárhely
Pf.: 1.
6801

További információk a Magyar Ebtenyésztők Pécsi Egyesületének hivatalos weboldalán>>.

Illetve a Facebook oldalán találhatók>>.

A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi email címen:
info@meoepecs.hu

Illetve az alábbi telefonszámon:
+36 20 595 2020.

A 2004. évi Pécs CACIB kiállításról az Ebugatta Televízió által készített videó felvétel 1. része megtekinthető:

A nemzetközi kutyakiállítások városa Pécs, melyről Weöres Sándor költőnk így ír: „Pécs az ország déli városa/néha télen is meleg van itt/Jakabhegy és Tettye hajlatán/januárban hóvirág virít.”

Ez a mediterrán hangulatú város mintegy 2000 éves történelemmel rendelkezik.  Pécsett, egymás mellett megtalálhatók a római kor, a középkor, a török hódoltság értékei, a gótikus, a reneszánsz, a barokk, a keresztény és mohamedán épületek, lakóházak, templomok, imaházak, mecsetek.

A múlt öröksége egészen a neolit korig vezet vissza. A terület mindig jó életfeltételeket kínált az itt letelepedett népcsoportoknak. Erről tanúskodnak a feltárt régészeti leletek. Sopianae (a római kori Pécs) városának és temetőjének régészeti kutatása több száz éve folyik. Az előkerült leletek alapján körvonalazódott a város és az ettől északra, a Mecsek hegység lejtőin elhelyezkedő temető területe.

Sopianae városának közössége IV. században jelentős számú sírépítményt (kápolnát, sírkamrát, épített sírokat) emelt. Az emlékek mind építészetileg, mind művészetileg páratlan alkotások, amelyek 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezik.

A népvándorlás után, 1009 körül, Szent István püspökséget alapított Pécsett. A település gazdasági és kulturális nagyságának köszönhetően 1367-ben, Nagy Lajos király uralkodása idején, Orbán pápa aláírta az egyetem alapításának bulláját – így vált Pécs városa az első magyarországi egyetem székhelyévé.

A török uralom idején igazi keleti várossá változott, számos dzsámi és fürdő épült fel a több mint 140 év alatt, ezt tükrözi az alábbi idézet is Babits Mihály tollából: „Messze messze sík terül, hol a káplár sort hív/messze fontos négy torony, minaret és boltív/messze füstölgő Mecsek zöld teteje újít/szemnek nyújtva legalább üde koszorúit.” 

Pécs városa történelmi és kulturális értékei, sajátos szellemi élete miatt vonzó a látogatók, turisták számára. A város legismertebb építészeti és kulturális öröksége, a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák.

A vallási emlékek sorában méltó helyet foglal el a Zsinagóga. Különleges élményt nyújt a Porcelánmanufaktúrába tett kirándulás, ahol testközelből csodálható meg a legendás Zsolnay hagyaték. A Zsolnay Kerámia Gyűjtemény kiállítóhelységeiben pedig nyomon követhető az építészeti kerámia fejlődése.

A város gazdag művészeti életéről, fesztiváljairól, művészeiről Európa-szerte ismert. Pécsett egész évben kulturális programok sokasága várja a szórakozni vágyó vendégeket. A Pécsi Tavaszi Fesztivál, a Rockmaraton, az Örökség Fesztivál, a Pécsi Táncmaraton, a Pécsi Szabadtéri Játékok évenként ismétlődő fesztiváljai sok látogatót vonzanak. 2005-ben az Európai Unió számtalan város közül Pécs városát választotta (Isztambul és Essen mellett) a 2010-es év Kulturális Fővárosának.

Pécs természeti látnivaló közül kiemelkedik a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium, mely a festői Mecsek-hegység oldalában található.

A klasszikus stílusú állatkertben öt világrész közel 100 állatfajának 400 egyede él. Pécs középkori pincerendszer labirintusának közel 30 terráriumában és akváriumában több, mint 100 állatfaj 500-600 egyedében gyönyörködhet a látogató.

A Nemzetközi Kutyakiállítások hagyományosan az Expo Center Pécs Multifunkcionális Kiállítási és Rendezvényközpontban kerülnek megrendezésre. Az Expo Centerben 5 különböző nagyságú terem és csarnok található, melyben számtalan kiállítás és vásár kerül megrendezésre minden évben, ezen kívül több mint 10 000 m2 szabadtéri területtel is rendelkezik. Az Expo Centerben számtalan kiállítás, vásár, konferencia, kongresszus, fesztivál, hangverseny, koncert, színi előadás, bál, sportrendezvény és kulturális program kerül megrendezésre évente. Kiállításaik közül említésre méltó a Borászati, az Orvostudományi, a Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi kiállítások, melyek rengeteg látogatót vonzanak. Az Expo Center Kiállítási és Rendezvényközpont légkondicionált és szőnyeggel borított csarnokaiba várja a kiállítókat és kutyáikat a rendezvény mindkét napján.

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a MEOE Pécsi Önálló Jogú Egyesülete Magyarország Kulturális Fővárosába, Pécsre a 2 x CACIB nemzetközi kutyakiállításra!

 

Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!