A tavasz legszebb hónapjának záró kiállítása a szentesi CAC Nemzeti Kiállítás, melyen a Szentesi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesületének szervezésében vehetünk részt 2015. május 30.-án. A CAC kiállítás helyszíne Szentesen a Kurca-parton található Kalandpark területe.

A kiállítást rendező Egyesület története egészen az 1968-as esztendőig nyúlik vissza. Abban az évben jött létre Szentesi kutyás egylet néven, mely 1970-ben, miután a MEOE felvette tagegyesületi közé, nevet változtatott és a MEOE Szentesi Szervezete néven működött tovább. Ezzel együtt és egy időben megalakult a Szervezet kutyaiskolája is, mely akkoriban szocializációs neveléssel és kutyakiállításra felkészítő foglalkozásokkal várta a szocializálódni vágyó kutyákat és gazdáikat.

Az 1980-as évektől kezdődően a Szervezet virágkorát élte, kutyaiskolája egyre népszerűbbé vált és taglétszáma is folyamatosan növekedett, egészen az 1990-es évek végéig, onnantól kezdve viszont meredek csökkenés volt tapasztalható, mint a MEOE többi tagszervezeténél is. 2011 év elejére a Szervezet a mélypontra zuhant, melyből az új vezetőség megalakulása után baráti összefogással sikerült kilábalniuk.

A MEOE Szentesi Szervezete 2011 év végén jelentősen átalakult, jogutódja a Szentesi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete lett. Az új Egyesület a régi Szervezet arculatát megtartva számos érdekes kutyás programmal színesíti a kutyás életet, továbbá a kutyaiskola működését továbbfejlesztve immár szakirányú kiképzőkkel magasabb szinten működteti azt, teret engedve a kutyával való sportolásnak és a sportkutyázásnak is. A jól működő kutyaiskola szocializációs, engedelmességi, őrző-védő valamint kiállításra felkészítő tréningekkel várja a tanulni vágyókat. A kutyaiskola céljai között szerepel a kulturált, felelősségteljes kutyázás elősegítése, valamint széles körben megismertetni a kutyával való sportolás lehetőségeit a sportkutyázáséval egyetemben. A kutyaiskola különböző tanfolyamai bármilyen nemű és korú, fajtatiszta vagy keverék kutyával látogathatók. A Szentesi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesületének kutyaiskolája szeretettel vár minden tanulni és sportolni vágyót!

A 2015. évi CAC kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük:

Információk kiállítóknak:

Bírói lista:

Vezető bíró: Dr. Jakkel Tamás

FCI I. fajtacsoport
Összes fajta Radich Dusan (SRB)
FCI II. fajtacsoport
Rottweiler, Hovawart, Tibeti Masztiff, Angol Bulldog, Shar-Pei, Schnauzerek Radich Dusan (SRB)
Fel nem sorolt fajták Orcsik István (SRB)
FCI III. fajtacsoport
Összes fajta Mirsad Miko Sabanovic (BIH)
FCI IV. fajtacsoport
Összes fajta Juhász Csilla (HU)
FCI V. fajtacsoport
Összes fajta Tarján Annamária (HU)
FCI VI. fajtacsoport
Összes fajta Dr. Jakkel Tamás (HU)
FCI VII. fajtacsoport
Összes fajta Dr. Jakkel Tamás (HU)
FCI VIII. fajtacsoport
Összes fajta Dr. Jakkel Tamás (HU)
FCI IX. fajtacsoport
Összes fajta Tarján Annamária (HU)
FCI X. fajtacsoport
Összes fajta Juhász Csilla (HU)

Nevezési határidő: 2015. Április 30.

Nevezési díjak:

CAC Kiállítás Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére
Első kutya 4000 Ft 8000 Ft
Második kutyától 3500 Ft 7000 Ft
Veterán, Minor Puppy, Kölyök 2500 Ft 5000 Ft
Átsorolás az utolsó nevezési határidőig 2000 Ft/kutya 4000 Ft/kutya
CAC kiállítás helyszínen nevezhető
Fiatal felvezetők 2000 Ft 4000 Ft
Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport 2000 Ft 4000 Ft

Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Regisztráció, majd a személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

nevezesi_lap

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2015. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a Szentesi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesületének bankszámlaszáma:
11735043 – 20035482
Nevezési díjat kizárólag a fenti bankszámlaszámra való utalással fogadnak el!
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a nevezési lapon szereplő e-mail címet, valamint a befizetett összeget – ez alapján fogják tudni beazonosítani a nevezett kutyát.

A nevezési díjat postai feladás esetén a következő címre kell befizetni:
Szentesi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete
Szentes
Dózsa György u. 175.
6600

Nevezési cím postai feladás esetén:
Hód-Dog Kutyabarát Egyesület
H-6801 Hódmezővásárhely
Pf.1
Fax: +36 (62) 534-285

További információk a Szentesi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesületének hivatalos weboldalán>>.

Illetve a SZESE hivatalos facebook oldalán találhatóak>>.

A Szentesi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete által működtetett Kutyaiskola képzéseivel kapcsolatosan is mindennemű információt megtalálhatunk a hivatalos weboldalán>>.

A kutyával való sportolási lehetőségekről is tájékozódhatunk a hivatalos weboldalon keresztül>>.

A CAC kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi email címen:
meoeszentes@gmail.com

Illetve az alábbi telefonszámon:
+36 30 694 6078.

„Szentesen láthatunk rengeteg zöldet, megújult gyönyörű épületeket, fiatalos lendületet, láthatunk vendégszerető embereket, a vendégszerető emberek mosolyát, és a legszebb mindig az, ha az emberek tudnak mosolyogni, hisz két ember között a legrövidebb út egy mosoly és Szentesen csak rövid utak vannak” – e kedves szavakkal invitál minden érdeklődőt a CAC kutyakiállítás városába, Szentesre a város Polgármestere.

Szentes a Dél-Alföldön, Csongrád megye északi részén, a Tiszától keletre fekszik. A várost a Kurca-folyó szeli ketté, mely Szentes szimbóluma is egyben. A város fekvése lehetõvé teszi a közúton, a vasúton, a vízi úton és a légi úton való megközelítést is.

Szentes történetéről több írásos emlék maradt fenn, a rendkívül gazdag régészeti leletekben tanúsága szerint a település már az új kőkor óta lakott volt. A honfoglalás idején többféle népcsoport fordult meg e településen, melyek egymással folyamatosan harcot vívtak. Ezen ádáz harcoknak a település többször is áldozatául esett, a kunok, a tatárok majd a törökök is lerombolták, de mindannyiszor újraéledt hamvaiból. A török kiűzése után kincstári birtok lett. 1730-ban városi és vásártartási jogot kapott. Ekkor jelent meg a város pecsétjén, majd később a címerén is a pálmafa-szimbólum, amely a szentesi nép szívós élni akarását és örökös megújulását fejezi ki. A város aranykora a XIX. századra tehető, mely a folytonos gyarapodás időszaka volt. Szentes Csongrád vármegye székhelye lett, ezáltal élénk iparosodás és gyors városiasodás indult meg. A két világháború között a gazdasági növekedés lelassult. 1945 után megindult a gazdaság újjáépítése, ám az ezt követő években a kultúra elszürkült. Az 1960-as években a város mezőgazdasági és ipari termékei keresettek lettek a keleti és a nyugati piacokon egyaránt. Az 1990-ben elkezdődött átalakulás a gazdasági élet átrendeződését indította el, de a település továbbra is alapvetően mezőgazdasági jellegű maradt.

Szentes a vizek és a múzeumok városa. Szentesen számtalan Múzeum található, melyek közül elsőként kell említenünk a Koszta József Múzeumot, amely 1897 óta működik és mára Csongrád megye második legnagyobb régészeti gyűjteményét őrzi. A Szentesi Városi Galéria az 1970-es években nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, szentesi illetve Szentesről elszármazott művészek kiállításaival. A Galéria azóta is minden évben e művészek kiállításainak ad otthont, valamint néprajzi és számtalan más témájú kiállítása is látogatható. Az 1905-ben épült, majd 1997-ben felújított Fridrich-féle Fényirda az ország egyetlen vidéki fényirdája, melyben Fridrich János és lányai illetve más szentesi fotográfusok felvételei, műszerei, eszközei és szerszámai tekinthetők meg. Itt tárolják a szentesi múzeum helytörténeti gyűjteményének fotótárát is. Szentes egyik leglátogatottabb közművelődési intézménye, az egykori Zsinagóga épületében működő Városi Könyvtár, amely magas fokon biztosítja mind a gyermekek, mind a felnőttek részére az igényes művelődést.

Szentes további értékes látnivalói közül meg kell említenünk templomait, melyekből bőven van a városban. Elsőként említhetjük a barokk Szent Anna Katolikus Templomot, mely az 1760-as években épült. Jelenlegi klasszicizáló formáját 1847-ben nyerte el. A mai időkben hangversenyek állandó színhelyéül szolgál. A Református Nagytemplom az Alföld leghosszabb hajójú temploma, mely klasszicista és barokk stílusjegyeket hordoz magán. Az épület emeleti karzatán templomi galéria található. A Szent Miklós Magyar Ortodox Templom az 1700-as évek végén épült késő barokk stílusban, benne ikonosztázzal és falfestményekkel, külső falfülkéjében Szent Miklóst ábrázoló freskóval. Az Evangélikus Templom neogótikus stílusban épült az 1900-as évek legelején. Az épületen a gótikus stíluselemek egyértelműen észrevehetők.

A város egyik kuriózuma a geotermikus energia. Szentes vidéke Magyarország legnagyobb és Európa legsűrűbb geotermikus mezője, a város területén 32 termálkút szolgáltatja a 65 C°-nál melegebb vizet, így ezzel Európa második legnagyobb geotermikus fűtési rendszere működik a városban lassan már 20 éve, mely egy nagyon zöld és környezetbarát megoldás. A Termál Gyógyfürdő, a kórház, számos ipari és mezőgazdasági üzem is hasznosítja a termálvizet. Ez a termálvíz rengeteg zöldséget is ad az országnak és Európának, hiszen a szentesi paprika és paradicsom fogalom és hungarikumként is védett termék

Szentes virágzó, pezsgő kulturális és sportélettel teli település, ahol tisztelik és ápolják a hagyományokat, ám a fejlődésnek is hagynak teret. A város a Nemzet Sportvárosa címmel is büszkélkedhet. 1996-ban nyerte el e megtisztelő címet. A város polgárai sportkedvelők, jó néhány klub, egyesület működik itt. Hagyományosan az úszás és a vízilabda a kedvelt mozgásformák, a küzdősportok, a keleti harcművészetek népszerűsége viszont már újabb keletű.

A kultúra hatalmas szerepet játszik a város életében, szinte minden napra jut egy rendezvény. A helybéliek igyekeznek minél több programot kialakítani, mellyel növelhetik a város értékeit és melyekkel őrizhetik hagyományaikat. Irodalmi, komolyzenei, színházi, képzőművészeti estek egyaránt szerepelnek a palettán. Állandó rendezvényeik között megtalálhatók a hagyományos és rendhagyó események, valamint a sportfesztiválok is. Számos hagyományőrző rendezvényt – Télbúcsúztató Karnevál, Nyári Színház, Őszi Térfesztivál – is tartanak, melyek messzi földről is vonzzák a turistákat. A legnépszerűbb rendezvényük 1999 óta az évről évre hagyományosan megrendezésre kerülő lecsófesztivál. A paprika és paradicsom hazájában bográcsok soraiban rotyog az ősi magyar étel, a lecsó. A főzőversenyt kulturális programok is színesítik.

Természeti látnivalókban is bővelkedik a város. Az egyik legszebb az évtizedek során kialakított Széchényi-liget, mely a Kurca-folyó által övezett természeti környezet. 1953-ban helyi természetvédelmi területté nyilvánította az Országos Természetvédelmi Tanács. A Liget ma Szentes idegenforgalmának központi eleme. A CAC kutyakiállítás konkrét helyszíne, a Kurca-parti Kalandpark területe is a Széchényi-ligetben található, ahová minden érdeklődőt, vendéget, kiállítót a kutyáikkal szeretettel és egy nagyszerű CAC kutyakiállítással, valamint színes kutyás programokkal vár a Szentesi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete.

Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni a kiállításra kilátogatni szándékozó vendégeket, családokat a parkolási és belépési díjak mértékével kapcsolatosan:
A parkolási és a belépési díj mértékét minden esetben az adott kutyakiállítást rendező Ebtenyésztő Egyesület szabja meg, tehát annak számokban meghatározható értékét mi pontosan előre jelezni nem tudjuk, csak egy becsült összeget.
A parkolási díj mértéke 1000.- Ft illetve akár 4000.- Ft között alakulhat (attól függően, hogy mely városban kerül megrendezésre a kiállítás).
A belépési díj mértéke változó, 500.- Ft-tól 2000.- Ft-ig is terjedhet fejenként, de a legtöbb esetben a gyerekek és a nyugdíjasok vagy egyáltalán nem fizetnek, vagy nagyobb kedvezményt élveznek.