A kiállítások világát bemutató képes sorozatunk következő magyar kiállításának helyszínére, a napfény tavának városába igyekszünk. Lélegzetelállító a táj a Dunántúl eme vidéken is. Főleg ebben az évszakban nyújt csodálatos látványt, mikor a természet a zöld színek mellett a pompázatos sárga és arany színek kavalkádját tárja az átutazók szeme elé, mintegy ezzel sarkallva Őket arra, hogy nagyot szippantva a mézédes illattal telített levegőből egyszerre élvezzék a látványt és a mámorító illatot.

Mezőföld2 Repceföld

Mezei virágokban bővelkedő rétek mellett haladunk el, sok helyütt szalmabálák sokasága a földeken, néhol teljesen sík, máshol dimbes-dombos ez a vidék.

Alföld Bence hegy és környéke

Magyarország egyik kedvelt üdülővárosába, Velencébe érkezünk, mely a Velencei-tó és a Velencei hegység ölelésében fekszik. Csodálatos látvány így együtt e tájék, festők vásznára kívánkozik.

A több mint 5000 lakost számláló kisváros a kedvező természeti adottságainak illetve a látnivalóinak köszönhetően közkedvelt kirándulóhelynek számít. Sokszínű rendezvényeiből kiemelkedik a nyaranta megrendezésre kerülő Velencei Nyári Esték rendezvénysorozata, amelynek keretén belül nagy sikerű zenés előadásokat, fúvós zenekari és mazsorett bemutatókban is gyönyörködhetnek a kikapcsolódásra vágyók. Ezen kívül júniusban Szent-Iván, augusztus pedig Szent István ünnepe is nagyszerű programnak ígérkezik.

Velence látnivalói közül meg kell említenünk a település központjában szabadon álló neobarokk stílusban épült Beck kastély, melyet a névadó Beck család építtetett az 1800-as évek végén. A kastély az 1989-es felújítása óta magánkézben van és nem látogatható.

A Geschwind kastély az 1920-as években épült Hauszmann Alajos neves építészünk által tervezve és kivitelezve. Az épület belsejének egy része máig megmaradt eredeti állapotában, de a mai időkben nem látogatható. A kastély kertjében védett hársfák és gesztenyefák magasodnak. A Meszleny kastély egy 18 szobás kúria, mely a hozzá tartozó parkkal együtt a Meszleny család tulajdonában volt 1945-ig. A jelenlegi romos állapotában már nem látogatható.

További látnivalók a városban a régmúlt emlékeit őrző, közel három és fél évszázados Református Templomot és a klasszicista stílusban épült, 200 éves, Szent István nevét viselő Katolikus Templomot is.

Velencét „virágváros” – ként is emlegetik, hiszen a város vezetése és lakossága sokat tesz a város növényekkel, virágokkal való díszítésével egy kulturált, egészséges környezet kialakításáért. Velencén 1996-ban indult útjára a virágosítási kezdeményezés, évenként a parkokba, az utak mellé, a közterületekre több mint 50 000 virágpalántát ültetnek ki.

Velence városa a 2000-es évben elnyerte a legvirágosabb hazai település címet, 2001-ben pedig az Európa Virágos Települések versenyében ezüstdíjat szerzett. Azóta minden évben újabb elismeréssel gyarapodik a virágosítók “trófeáinak” gyűjteménye. A virágosításban elért eredmények elismeréseként “saját” rózsafajtát is kapott a város: egy rózsanemesítő Velencéről nevezte el új fajtáját.

Velence – szlogenje szerint a „virágváros” – sokat tesz azért, hogy méltó legyen a lakói által “adományozott” címhez, így a legifjabbak érkezését minden évben új rózsatövek ültetésével ünneplik. 2003-ban egyedüli kezdeményezésként az országban, kialakították a Babák rózsakertjét, ahol a helység valamennyi újszülöttjének egy-egy rózsatövet ültetnek el a szüleik.

A kert mostanra már szinte ligetté terebélyesedett, több mint félezer rózsatő és névtábla jelzi Velence város népességének gyarapodását.

A Velencei-tó északkeleti végét körbeölelő város csodálatos természeti környezettel megáldva látnivalók sokaságával várja az ide látogatókat. A Velencei-tó számtalan kiváló lehetőséget kínál a vízi sportok terén, vízisí és szörfözési, valamint evezési lehetőséggel várja a vízi sportok szerelmeseit, azon kívül a horgászoknak is nagyszerű lehetőséget kínál, hogy imádott sportjuknak hódolhassanak.

A természet kedvelői mesés sétákat tehetnek a Bence-hegyre, ahonnan letekintve csodás látványban lehet részük. A Velencei-tó és a környező települések panorámája lélegzetelállító látványt nyújt.

Velence a II. Velence-tavi kutyakiállítás városa is egyben. A lenyűgöző Velencei-tó a környék második legnagyobb tava. A tó változatos vízi flórával és faunával rendelkezik. Igen sok természetvédelmi oltalom alatt álló állatfaj, közte ritka madárfajok élnek és költenek a tavon. A tó területe kellemes kikapcsolódást kínál a fürdőzőknek, a vízisportot kedvelőknek, valamint a horgászoknak is.

Az Ebtenyésztők a Velencei Evezős pálya területére már reggel 7.00 órától várták a kiállítókat és a látogatókat. A vizes kutyakiállítás számtalan érdekes és élvezetes programot kínált. Erről mesélt nekünk Sebestyénné Enyedi Erzsébet és férje, Sebestyén Sándor, a Szentmiklósi Csillag Fénye chow-chow és mopsz kennel tulajdonosai, akik most családostól látogatóként vettek részt ezen a vizes kutyakiállításon:

            „Egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztuk, hogy szombaton kilátogatunk a Velencei-tó mellett megrendezésre kerülő kutyakiállításra. Igazából a tavalyi évben mi már, mint kiállítók részt vettünk a velencei-tónál rendezett kutyashown és nagyon jól éreztük magunkat, ezért gondoltunk most újból erre, hogy egy nagyszerű családi programot csinálunk, és családostól részt veszünk. Így már alig vártuk a szombati napot, de végre eljött ez is.

             Számítottunk arra, hogy az évszaknak megfelelő lesz az időjárás és egy nagyszerű családi pikniket tudunk rendezni a Velencei-tó mellett ezen a vizes kutyakiállításon, a sok szép kutya között. De sajnos az időjárás igen szomorúan tekintett ránk ezen a szépnek ígérkező szombati reggelen, hűvös volt és borult az ég. Az időjárás jobbra fordulásában reménykedve indult el a család, férjem, Sándor, kisfiunk, Sanyika, én, és aki soha nem maradhat le semmiről, Armand, a chow-chow.

             Mihelyt elindultunk Armand és Sanyika kényelmesen elhelyezkedett a hátsó üléseken és együtt nézték a szép tájat az ablakon keresztül. Sok szép városon utaztunk át, így mindig volt, ami lekötötte a figyelmüket. Ahogy a Velencei-tó felé közeledtünk egyre több sötét felhőt láttunk az égen gyülekezni és Velencéhez érve már az eső is csepergett.

             A kiállítás területére érkezvén az eső egyre jobban szaporázta. Sokan próbáltak elbújni a hirtelen jött eső elől, ki így, ki úgy. De volt olyan is, aki meg sem próbálta, így azok rendesen eláztak. Mi, az autóban védve voltunk az eső elől és körülbelül fél óra múltán tudtunk csak kiszállni úgy, hogy nem áztunk el.

             A kiállítókat és a vendégeket szívélyes fogadtatással várták a kiállítást rendező szervezők. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, árusok, kiknél minden kutyás terméket megvásárolhattunk, büfé finomabbnál finomabb falatokkal. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a „gyerekek” vagyis Sanyika és Armand figyelmét jó szokásukhoz híven rögtön a büfé kötötte le. Miután jót falatoztunk és az időjárás is kezdett magához térni, elindultunk a kiállítást körbejárni. Sok ismerőssel találkoztunk és természetesen mindenkivel váltottunk pár kedves szót.

             A szervezők sok érdekes programmal készültek aznapra, az évszaknak megfelelő időjárási viszonyokra számítva a Velencei-tó egy részében egész napos fürdési és horgászási lehetőséggel várták a kiállítókat és a látogatókat. A délelőtt folyamán sor került a hobby kutya szépségversenyre, ahová a részt venni szándékozók a helyszínen nevezhették kedvenceiket. Még délelőtt sor került a vizes kutya versenyre is, a hirtelen jött esőnek köszönhetően még a vízbe sem kellett beugraniuk az ebeknek, hogy vizesek legyenek. Egy érdekes programként megrendezésre került az örző-védő bemutató, melyen megcsodálhattuk a kutyák különleges képességeit, ezt a bemutatót nagyon élveztük.

            A kutyakiállítással egy időben és helyszínen került megrendezésre az Ebugatta nap, melynek keretén belül sok érdekes versenyre került sor és a legszebbeknek fotózás is kijárt.

Dél körül már a nap is kisütött és így mi végre lesétálhattunk a Velencei-tóhoz, ahol még mindig rendesen hullámzott a víz, de csodás látványt nyújtott az eső után, ahogy a nap sugarai ráestek és szikrázóan visszaverődtek a tó víztükréről.

            A melegedő időjárásnak köszönhetően sokan úsztatták meg kutyáikat a tó erre kijelölt részében, de több tulajdonos együtt örült és fürdőzött a kutyájával Jó volt látni, hogy milyen jól érezték magukat, sok szép kutya és a boldog tulajdonosok együtt!

            Mi is, együtt az egész család nagyon élveztük ezt a napot, mely az időjárás miatt kissé nehezen indult, de a nap közepétől és a szikrázó napsütéstől számítva nagyon jól éreztük magunkat és a nap végére elmondhattuk, hogy egy csodás napot töltöttünk el Velencén a vizes kutyakiállításon. Megígérjük, visszatérünk jövőre is, de már kiállítóként!”

Aki nem tudott részt venni, annak is ajánljuk figyelmébe a kiállításon készített fotókat, melyből ízelítőt kaphatunk a velencei vizes kutyakiállítás hangulatából:

A Kutya Egy Dolog fotói is megtekinthetők:

Ahogy Erzsike is említette a beszámolóban, egy érdekes és különleges Ebugatta napra is sor került a kiállítással egy időben és helyen, erről láthatunk egy videót az Ebugatta TV tolmácsolásában:

Köszönjük szépen Sebestyénné Enyedi Erzsébetnek és férjének, Sebestyén Sándornak, a Szentmiklósi Csillag Fénye kennel>> részéről az érdekes és részletes kiállítási beszámolót és a sok, szép fotót is, amelyekkel kicsit bepillantást nyerhettünk a „Kiállítások színes és különleges Világába”.

Gratulálunk minden kiállítónak, a győzteseknek pedig külön is a kiállításon elért nagyszerű eredményeikhez!

 



Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!



Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, ajánlom figyelmedbe a szerző hivatalos honlapját, ahol az elmúlt évek kutyakiállítási naptárjai, a 2020. évi hivatalos MEOESZ kutyakiállítási naptár és  az összes 2020. évi MEOESZ kutyakiállítás magyar és angol nyelvű ajánlója a már megszokott formában lesz elérhető!

Keresd Vámosi Ildikó kutyás cikkíró, szerző hivatalos honlapját:
Http://ildikovamosi.hu/

🙂 Köszönöm, ha megtisztelsz a látogatásoddal! 🙂