fbpx

FeHoVa Winter Dog Show – Budapest – 2017. február 16 – 19.

FeHoVa-kiemelt


2017-ben a FeHoVa Winter Dog Show a MEOE Szövetség szervezésében immár VI. alkalommal várja a kutyásokat. A 4 napos kiállítás ezen évtől kezdődően már nem a FeHoVa (Fegyver, Horgászat és Vadászat) nemzetközi kiállítás keretein belül kerül megrendezésre, hanem immár önálló rendezvényként tér vissza.

A FeHoVa Winter Dog Show, egy négy napon át tartó kutyakiállítás sorozat, ami 2017. február 16 és 19 között kerül megrendezésre. 4 napon keresztül részt vehetünk 3 CACIB nemzetközi kutyakiállításon + 1 klubkiállításon Budapesten, a Hungexpo Kiállítási és Rendezvényközpont „A” pavilonjában.

A 3 CACIB Nemzetközi kutyakiállítás február 16.-án – csütörtökön, február 17.-én – pénteken és február 19.-én – vasárnap kerül megrendezésre. A CAC Klubkiállításra pedig február 18-án – szombaton várják a kiállítókat. Amely fajtában a fajtagondozó klubok egyike sem rendez kiállítást, azoknak a MEOE Szövetség speciál CAC rendezvényt tart, ahol fajtagyőztes címig sorolják a kutyákat, így ezen fajták esetében nem lesz közös Best in Show program.

A 4 nap alatt a 4 CAC cím megszerzésével elérhető a Hungária Champion cím. A Champion cím elérhető minden felnőtt osztályból, a munkavizsgára kötelezett fajták vonatkozásában szükséges az 5 nyelvű FCI munkavizsga bizonyítvány megléte, annak hiányában nem igényelhető a Hungária Show Champion cím. A cím kiváltása 12 000.- Ft-ba kerül.

Programok a kiállítás ideje alatt:

Napi programok – Csütörtök:

10.00 órától: A kiállítás ünnepélyes megnyitója
10.00 és 14.30 perc között: A bírói körökben egyedi kutya (minden fajta) bírálatok
14.30 és 18.00 között: Best In Show, a győztes kutyák versenye a nap legszebb kutyája címért

Napi programok – Péntek:

10.00 és 14.30 perc között: A bírói körökben egyedi kutya (minden fajta) bírálatok
11.30 és 13.00 óra között: Triebball bemutató Vámosi Nagy Nóra vezetésével
13.30 és 14.30 között: Hamza Viktória lovas bemutatója
14.30 és 18.00 között: Best In Show, a győztes kutyák versenye a nap legszebb kutyája címért

Napi programok – Szombat:

08.00 és 18.00 között: Klubkiállítások bemutatója az egész nap folyamán, a legszebb kutyák versenye
10.00 és 12.00 között:
Dog Dancing Téli Kupa

Napi programok – Vasárnap:

10.00 és 14.30 perc között: A bírói körökben egyedi kutya (minden fajta) bírálatok
10.30 és 11.30 óra között: Flyball bemutató
11.30 és 12.30 között: A Millenium-telepi Kutyaiskola és Sportegyesület bemutatója
12.30 és 14.00 között: Hobbi kutya szépségverseny:

A kutyák hat kategóriában kerülnek zsűrizésre és díjazásra:

1. Hobbi – kistestű
2. Keverék – kistestű
3. Hobbi – középtermetű
4. Keverék – középtermetű
5. Hobbi – nagytestű
6. Keverék – nagytestű

Nevezési díj: 2500 Ft
Nevezni a helyszínen lehet!

Bírók:
Kotlár Róbert: FCI nemzetközi küllembíró.
Péterffy Lili

14.00 és 14.30 között: A Hobbi kutya szépségverseny után Péterffy Lili élő koncertet ad

14.30 és 18.00 között: Best In Show, a győztes kutyák versenye a nap legszebb kutyája címért

Kiállítók figyelmébe! A 2017. évi FeHoVa Winter Dog Show nevezési információit a következőkben ismertetjük. Kérlek, kattints az “Információk kiállítóknak” szavakra vagy a “+” jelre és nyisd le a dobozt, melyben megtalálod a nevezéshez szükséges információkat! A bírói listák frissítve 2016. december 16.-án.

Információk kiállítóknak

Információk kiállítóknak:

3 x CACIB

Bírói lista:

Fajta 2017. Január 16. Csütörtök CACIB I. 2017. Január 17. Péntek CACIB II. 2017. Január 19. Vasárnap CACIB III.

Vezetőbíró: Korózs András

FCI – I. Fajtacsoport
Magyar Pásztorkutya Szabóné Iványi Katalin (HU) Udvardiné Lukács Ilona (HU) Dr. Kaszás Emese (HU)
Angol Pásztorkutya Harsányi Péter (HU) Kotlár Róbert (HU) Muzslai Péter (HU)
Ausztrál Juhászkutya Harsányi Péter (HU) Csatári Andrea (RO) Beata Petkevica (LV)
Belga Juhászkutya Bíró Zsolt (HU) Csatári Andrea (RO) Claus-Peter Fricke (D)
Schipperke Szabó Sándor (HU) Csatári Andrea (RO) Beata Petkevica (LV)
Német Juhászkutya, Berger de Brie, Holland Juhászkutya, Berger de Beauce, Schappendoes Bíró Zsolt (HU) Csatári Andrea (RO) Beata Petkevica (LV)
Svájci Fehér Juhászkutya Bíró Zsolt (HU) Csatári Andrea (RO) Claus-Peter Fricke (D)
FCI I. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Szabó Sándor (HU) Csatári Andrea (RO) Beata Petkevica (LV)
FCI – II. Fajtacsoport
Boxer, Dobermann, Bullmasztiff, Masztiff, Cane Corso, Argentin Dog Hans Bierwolf (A) Glázer György (HU) Papp László (RO)
Német Dog Papp László (RO) Lokodi Csaba Zsolt (RO) Almási Nándor (HU)
Rottweiler, Schnauzer, Pinscher Papp László (RO) Lokodi Csaba Zsolt (RO) C.V. Sudarsan (IND)
Kaukázusi Juhászkutya, Közép-Ázsiai Juhászkutya, Orosz Fekete Terrier Kamen Litov (BG) Hargitai Gábor (HU) Vinnai András (HU)
Sarplaninac Kamen Litov (BG) Hargitai Gábor (HU) Dr. Jakkel Tamás (HU)
Leonbergi, Újfoundlandi, Szent Bernáthegyi Csatári Andrea (RO) Papp László (RO) Dr. Jakkel Tamás (HU)
Berni Pásztorkutya, egyéb Svájci kutyafajták  Rita Kadike-Skadina (LV) Papp László (RO) Dr. Jakkel Tamás (HU)
Bordói Dog, Bulldog, Mastino Napoletano Rita Kadike-Skadina (LV) Lakatos István (HU) Ricky Lochs-Romans (NL)
FCI II. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Csatári Andrea (RO) Kamen Litov (GB) Szabó Sándor (HU)
FCI – III. Fajtacsoport
Amerikai Staffordshire Terrier C.V. Sudarsan (IND) Korózs Gábor (HU) Carolyn I. Alexander (USA)
Bull Terrier, Bull Terrier miniatűr C.V. Sudarsan (IND) Hans Bierwolf (A) Carolyn I. Alexander (USA)
Staffordshire Bull Terrier C.V. Sudarsan (IND) Hans Bierwolf (A) David A. Alexander (USA)
Hosszú lábú Terrierek Denk Csaba (HU) Szabó Sándor (HU) Aneta Sobkowska-Dopierala (PL)
Rövid lábú Terrierek Görbics Anikó (HU) Dr. Márton János (HU) Thomas M. Hehir (IRL)
FCI – IV. Fajtacsoport
Összes fajta Lokodi Csaba Zsolt (RO) Radvánszky Katalin (HU) Dick Rutten (NL)
FCI – V. Fajtacsoport
Akita, Amerikai Akita Erdős László (HU) Carolyn I. Alexander (USA) Claus-Peter Fricke (D)
Alaszkai Malamut, Szibériai Husky, Szamojéd Erdős László (HU) Carolyn I. Alexander (USA) Rita Kadike-Skadina (LV)
FCI V. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Lokodi Csaba Zsolt (RO) Rita Kadike-Skadina (LV) Erdős László (HU)
FCI – VI. Fajtacsoport
Rhodéziai Ridgeback, Beagle, Basset Hound, Dalmata Dr. Balogh Zsuzsanna (HU) Kardos Vilmos (HU) Andrzej Stepinski (PL)
FCI VI. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Erdős László (HU) Dr. Balogh Zsuzsanna (HU) Rita Kadike-Skadina (LV)
FCI – VII. Fajtacsoport
Magyar Vizslák, Szetterek, Pointerek Dr. Balogh Zsuzsanna (HU) Eppel János (HU) Kardos Vilmos (HU)
FCI VII. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Szabó Sándor (HU) Dr. Balogh Zsuzsanna (HU) Erdős László (HU)
FCI – VIII. Fajtacsoport
Golden Retriever Beke Judit (HU) Ricky Lochs-Romans (NL) Jef Verrees (B)
Labrador Retriever Beke Judit (HU) Dick Rutten (NL) Andrzej Stepinski (PL)
Spánielek Víg Orsolya (HU) Márkus Anita (HU) Andrzej Stepinski (PL)
FCI VIII. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Víg Orsolya (HU) Márkus Anita (HU) Beata Petkevica (LV)
FCI – IX. Fajtacsoport
Bichon Havanese, Bolognese, Máltai Selyemkutya, Coton de Tulear, Bichon a Poil Frise Gróf Szilvia (HU) Bíró Zsolt (HU) Günther Ehrenreich (A)
Boston Terrier Gróf Szilvia (HU) Martin Baskaran (E) Günther Ehrenreich (A)
Kínai Meztelen Kutya, Shih-Tzu, Löwchen, Lhasa-Apso, Papillon, Phaléne Lokodi Csaba Zsolt (RO) Martin Baskaran (E) Günther Ehrenreich (A)
Uszkárok, Francia Bulldog, Tibeti Terrier, Tibeti Spániel David A. Alexander (USA) Martin Baskaran (E) Sárközy Gyula (HU)
FCI IX. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Martin Baskaran (E) Sárközy Gyula (HU) Radvánszky Katalin (HU)
FCI – X. Fajtacsoport
Összes fajta László István (HU) C.V. Sudarsan (IND) Martin Baskaran (E)
FCI által el nem ismert
Szabó Sándor (HU) Lokodi Csaba Zsolt (RO) Erdős László (HU)

CAC Klubkiállítás (egyes fajták tekintetében a bírói lista még nem teljes)

Bírói lista:

Vezető bíró: Korózs András

FCI I. fajtacsoport
Komondor Hungária Komondor Klub: László István (HU)
Kuvasz Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület (Klub): Hargitai Gábor (HU)
Puli Hungária Puli Klub: Korózs András (HU)
Pumi Magyar Pumi Egyesület (Klub): Vinnai András (HU)
Mudi Magyar Mudi Egyesület (Klub): Mészáros Mihály (HU)
Angol Pásztorkutya, Ausztrál Juhászkutya Angol és Ausztrál Pásztorkutya Klub Egyesület: Claus-Peter Fricke (D), Rachel Dijkhorst Noij (NL)
Belga Juhászkutya Hungária Belga Juhászkutya Klub Egyesület: Marie-France Varlet (F)
Schipperke Sportolók, Agilitysek, Schippperkések Országos Kynológiai Egyesülete (Klub): Marie-France Varlet (F)
Óangol Juhászkutya Bobtail Klub: Beata Petkevia (LV)
Svájci Fehér Juhászkutya BBS Kutyatenyésztő Kör: Hargitai Gábor (HU)
FCI I. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták MEOE Szövetség: P. Szabó Béla (HU)
FCI II. fajtacsoport
Boxer, Dobermann, Bullmasztiff, Masztiff, Cane Corso, Argentin Dog MEOE Szövetség: Csatári Andrea (RO)
Kaukázusi Juhászkutya, Közép-Ázsiai Juhászkutya, Sarplaninac MEOE Szövetség: Hans Bierwolf (A)
Schnauzer, Pinscher Hungária Schnauzer & Pinscher Klub : Günther Ehrenreich (A)
Orosz Fekete Terrier Magyarországi Orosz Fekete Terrier Egyesület a közösségért (Klub):
Berni Pásztorkutya Magyar Berni Pásztor Egyesület (Klub): Hans Bierwolf (A)
Leonbergi, Újfoundlandi, Szent Bernáthegyi, Német Dog, Rottweiler, egyéb Svájci kutyafajták MEOE Szövetség: Kamen Litov (BG)
Bordói Dog, Bulldog, Mastino Napoletano MEOE Szövetség: Dr. Jakkel Tamás (HU)
FCI II. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták MEOE Szövetség: Lokodi Csaba Zsolt (RO)
FCI III. fajtacsoport
Amerikai Staffordshire Terrier Pannon Terrier Egyesület (Klub): David A. Alexander (USA)
Bull Terrier, Bull Terrier miniatűr Pannon Terrier Egyesület (Klub): Carolyn I. Alexander (USA)
Staffordshire Bull Terrier Pannon Terrier Egyesület (Klub): Thomas M. Hehir (IRL)
Hosszú lábú Terrierek Magyar Yorkshire Terrier Egyesület és a Hungária Terrier Tenyésztők Kynológiai Egyesülete (Klub): Simon Oliver (HR)
Rövid lábú Terrierek Magyar Yorkshire Terrier Egyesület és a Hungária Terrier Tenyésztők Kynológiai Egyesülete (Klub): Aneta Sobkowska-Dopierala (PL)
FCI IV. fajtacsoport
Összes fajta MEOE Szövetség: Korózs Gábor (HU)
FCI V. fajtacsoport
Akita, Amerikai Akita (Klub):
Alaszkai Malamut, Szibériai Husky (Klub):
Szamojéd (Klub):
FCI V. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták  MEOE Szövetség: P. Szabó Béla (HU)
FCI VI. fajtacsoport
Rhodéziai Ridgeback, Beagle, Basset Hound, Dalmata MEOE Szövetség: Erdős László (HU)
FCI VI. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták MEOE Szövetség: Kardos Vilmos (HU)
FCI VII. fajtacsoport
Magyar Vizslák MEOE Szövetség: Kotlár Róbert (HU)
FCI VII. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták MEOE Szövetség: Dick Rutten (NL)
FCI VIII. fajtacsoport
Spánielek MEOE Szövetség: Kardos Vilmos (HU)
FCI VIII. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Magyar Retriever és Vízikutya Egyesület (Klub): Andrzej Stepinski (PL); Jef Verrees (B)
FCI IX. fajtacsoport
Bichon Havanese, Bolognese, Máltai Selyemkutya, Coton de Tulear, Bichon a Poil Frise, Kínai Meztelen Kutya, Shih-Tzu, Löwchen, Lhasa-Apso, Papillon, Phaléne Társasági Kutyások Kynológiai Egyesülete (Klub): Beata Petkevia (LV)
Uszkárok Joker Uszkár Klub: Gróf Szilvia (HU)
Chihuahua, Cavalier King Charles Spániel, King Charles Spániel Chihuahua és Törpe Spániel Tartók Kynológiai Egyesülete (Klub): Rita-Kadike Skadina (LV)
Boston Terrier, Francia Bulldog, Mopsz, Griffonok Hungária Toy Molesser Kutyások Egyesülete (Klub): C.V. Sudarsan (IND)
FCI X. fajtacsoport
Összes fajta MEOE Szövetség: Ricky Lochs-Romans (NL)

Nevezési határidők és nevezési díjak:

Első nevezési határidő
2016. December. 19.
Második nevezési határidő
2017. Január. 18.
A nevezési határidők zárása után teljesített nevezési díjak
Első kutya 6000 Ft 8000 Ft 10 000 Ft
További kutyák 5000 Ft 7000 Ft 10 000 Ft
Bébi, Kölyök, Veterán 4000 Ft 5000 Ft 5000 Ft
Tenyészcsoportok 3000 Ft 3000 Ft 3000 Ft
Kutyapárok 3000 Ft 3000 Ft 3000 Ft
Fiatal Felvezetők 2000 Ft 2000 Ft 2000 Ft

A nevezési díjak a MEOESZ szövetségi kártyával rendelkező kiállítók részére érvényesek. A szövetségi kártya hiányában a meghirdetett árak kétszerese érvényes.
Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza!
Nevezett kutya osztályok közötti átsorolására kizárólag a katalógus zárásáig van mód. Az átsorolás díja 3000 Ft/változtatás.
A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.
A nevezési díj kategória tekintetében az a nap irányadó, amikor az egész nevezési díj befizetésre kerül. Részbefizetés esetén az a nap számít, amikor az egész összeg befizetésre kerül.
Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
A nevezésről a rendszerben rögzített email címre automatikus igazolás érkezik, mely a nevezés adatait tartalmazza. Ennek véglegesítését követően megerősítő e-mail kerül kiküldésre, mely a nevezés végleges formáját tartalmazza. Online nevezés esetén bankkártyával lehetséges a nevezés díját fizetni. A nevezés megtörténte után azonnal átirányítják a nevezőt az OTP Bank online felületére, ahol az internetes fizetésre alkalmas bankkártyán keresztül tudjuk rendezni a nevezési díjat. Az online rendszerben csak azok a nevezések maradnak benn, melyeket a nevező az online nevezési rendszerben bankkártyával kifizet, amennyiben ez nem történik meg, vagy a nevező bármely más úton fizeti meg a nevezési díjat, a rendszer a nevezést automatikusan törli. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Nevezési lap

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát (ha van) és a szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a MEOESZ bankszámlaszáma:
Budapest Bank Nyrt. Budapest -10102086-09723300-01000009
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a nevezési lapon szereplő e-mail címet, valamint a befizetett összeget – ez alapján fogják tudni beazonosítani a nevezett kutyát.

Nevezési cím postai feladás esetén:
MEOESZ
Budapest, XIX. kerület
Hofherr Albert u. 38-40.
1194

További információk a FeHoVa Winter Dog Show hivatalos oldalán>>.

Illetve a FeHoVa Winter Dog Show facebook oldalán találhatók>>.

A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi email címeken:
kiallitas@kennelclub.hu vagy tibay.norbert@kennelclub.hu.

Illetve az alábbi információs telefonszámon:
+36 70 616 3312.

Látogatóink megtekinthetik az Ebugatta TV által a 2014. évi FeHoVa Winter Dog Shown készített videó felvételt:

A FeHoVa Winter Dog Show minden évben sok kiállítót vonz, külföldieket és magyarokat egyaránt! Remélhetőleg 2017-ben is így lesz ez!

A 4 napos kiállítás folyamán érdekes kutyás programokkal is találkozhatnak a kilátogatók, mint például a terelőkutya bemutató, őrző-védő kutyák bemutatója, agility programok, valamint a Junior handlerek versenye is nagyon különleges!

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár 2017. Február 16 és 19 között a MEOESZ a FeHoVa Winter Dog Show kutyakiállításaira és a kisállat felszerelési vásárára!



Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!



.



Kutya Portál, egy értékes weboldal a kutyák szerelmeseinek!



Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, az alábbi cikkek is hasznosak lehetnek számodra:

Ajánljuk figyelmedbe a 2017. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárunkat, melyből minden kiállítási ajánlónk elérhető illetve elérhető lesz!

2017. Március 26.-án az Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesületének rendezésében CAC Nemzeti Kutyakiállításra kerül sor Salgótarjánban. További információk portálunk kiállítási ajánlójában olvashatók.

2017. Április 15.-én és 16.-án 2 x CACIB Dog Show-ra kerül sor Debrecenben. További információk portálunk kiállítási ajánlójában olvashatók.

World Dog Show és Euro Dog Show kiállítási naptár, az elmúlt és az elkövetkezendő évek Világkiállításainak és Európa Kutyakiállításainak dátumaival, helyszíneivel, a hivatalos honlapok, az eredmények, néhány színes videó linkjeivel és portálunk ajánlóival!

Ajánljuk figyelmedbe további hasznos cikkeinket is:

A kutyák az ember által legrégebben háziasított állatok. Az emberhez fűződő hosszú kapcsolatuknak köszönhetően egyedülállóan érzékenyek az emberi viselkedésre. Annak ellenére, hogy a két faj már évezredek óta él szoros kapcsolatban egymással, az emberek gyakran tesznek olyan dolgokat, amelyekről úgy vélik, hogy a kutyák szeretik, de végül kiderül, hogy a kutyák határozottan nem kedvelik azokat. Hogy melyek azon emberi viselkedések, melyeket a kutyák nem kedvelnek, utálnak vagy gyűlölnek, megtudhatod a “6 emberi viselkedés, melyet a kutyák nem kedvelnek” című cikkünkből.

A kutyák teljesen egyértelműen kommunikálnak velünk emberekkel, csak mi nem mindig tudjuk megfelelően értelmezni a kapott jeleket. Hogy biztosan felismerd, ha fél vagy szorong a kutyád, feltétlen olvasd el az “Így mutatják ki a kutyák, ha félnek vagy szorongnak” című cikkünkben található infografikán az erre vonatkozó képes információkat.

Jó böngészést hasznos cikkeink között és kellemes időtöltést oldalunkon!



Kutya Portál, a felelősségteljes kutyaszeretők weboldala!

Várunk vissza portálunkra!



 

A szerző Minden bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Vámosi Ildikó

Vámosi Ildikó vagyok, tenyésztő. Szeretem az állatokat, legfőképpen a kutyákat. A családom mellett a chow-chowk töltik ki az életem. Már lassan 23 éve, hogy imádom őket és 20 éve tenyésztem is őket. Az eltelt évek alatt a kutyáinkkal megéltünk sok jót és rosszat is, viszont, amit cserébe kaptunk tőlük, az pénzzel megfizethetetlen, a tiszta szeretetet!
A Kutya Portál olvasóit szeretném érdekes témákkal segítve eligazodni a kutyák világában.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: