Az ezerszínű ősz beköszöntével, 2017. Szeptember 02-án a Hírös Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesületének szervezésében 2 x CAC nemzeti kutyakiállításon vehetünk részt Kecskeméten, a Benkó Zoltán Szabadidő Központban.

Kettő CAC kiállítás egyetlen napon. A tervezett program szerint, délelőtt 09.00 órai kezdéssel részt vehetünk az első CAC kutyakiállításon, míg délután 13.00 órai kezdéssel a második CAC kiállításon.

A 2000-es évek elejétől áttekintve a kecskeméti Ebtenyésztő Egyesület életében a kutyakiállítások rendezése már hagyományosnak tekinthető. Az Egyesület sok éven át rendezett dupla CACIB kiállítást. Pár év kihagyás után már, mint CAC kiállítás került megrendezésre ez a show, így a 2008-as, 2010-es, a 2013-as, a 2015-ös évben is. 2014-ben és 2016-ban 2 x 1 napos nemzetközi kutyakiállítás formájában tért vissza a hagyományosan szeptember elején megrendezésre kerülő Show. Az idén pedig dupla CAC kiállítás rendezésére nyerte el a jogot az Egyesület a MEOE Szövetségtől.

Programok:

A szervezők a kiállításra már reggel 06.30 perctől várják a kiállítókat és a látogatókat egyaránt.

A kiállítás délelőtt 08.45 perckor az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét.

A ringekben a bírálatok 09.00 órakor indulnak.

A délutáni CAC bírálatainak kezdése délután 13.00 óra.

16.00 órától veszi kezdetét a délelőtti CAC Best In Show programja, a fajtagyőztesek megmérettetése a kiállítás legszebb kutyája címért. Közben a fiatal felvezetők, a kutyapárok, és a tenyészcsoportok versenye is zajlik.

17.30 perccel kezdődően indul a délutáni CAC BIS programja.

19.00 órától pedig a Super Junior Best In Show-ra és a Super Best In Show-ra kerül sor.

Minden látogatónak kellemes időtöltést és jó szórakozást! A kiállítóknak szép időt, balesetmentes utazást, jó szerencsét és sok sikert kívánunk!

Információk kiállítóknak:

Bírói listák

Vezetőbíró: Erdős László

Fajta
2017. 09. 02.
délelőtt
2017. 09. 02.
délután

FCI – I. Fajtacsoport

Ausztrál Juhász, Collie, Sheltie, Border Collie Tal Yaffe (IL)
Délelőtt: Magyar Pásztorkutyák, I. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták
Délután: Összes fajta
Erdős László (HU) Szabó Sándor (HU)

FCI – II. Fajtacsoport

Délelőtt: Dobermann, Schnauzer, Miniatűr Pinscher, Német Dog
Délután: Schnauzerek, Miniatűr Pinscher
Rada István (HU) Tal Yaffe (IL)
Délelőtt: Angoll Bulldog, Bordói Dog, Bullmasztiff, Cane Corso, Dogo Canario, Argentin Dog, Berni Pásztorkutya, Perro Dogo Mallorquin
Délután: Angol Bulldog, Argentin Dog, Bordói Dog, Cane Corso, Dogo Canario, Bullmasztiff, Berni Pásztorkutya, Perro Dogo Mallorquin, Orosz fajták
Jo Scheppers (NL) Paul Lawless (IRL)
Délután: Rottweiler Radvánszky Katalin (HU)
II. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Szabó Sándor (HU) Jean Lawless (IRL)
FCI – III. Fajtacsoport
Amerikai Staffordshire Terrier Hans Bierwolf (A) Jo Scheppers (NL)
Yorkshire Terrier Szabó Sándor (HU)
Délelőtt: Többi rövid lábú Terrier
Délután: Rövid lábú Terrierek
Tarján Annamária (HU) Jean Lawless (IRL)
III. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Jean Lawless (IRL) Radvánszky Katalin (HU)
FCI – IV. Fajtacsoport
Összes fajta Radvánszky Katalin (HU) Tarján Annamária (HU)
FCI – V. Fajtacsoport
Amerikai Akita, Akita Inu, Szánhúzók Jean Lawless (IRL) Nenad Devic (SRB)
Spitzek, V. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Nenad Devic (SRB) Paul Lawless (IRL)
FCI – VI. Fajtacsoport
Délelőtt: Összes fajta
Délután: Rhodéziai Ridgeback
Nenad Devic (SRB) Jo Scheppers (NL)
Basset Hound, Beagle Jean Lawless (IRL)
VI. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Tarján Annamária (HU)
FCI – VII. Fajtacsoport
Összes fajta Paul Lawless (IRL) Nenad Devic (SRB)
FCI – VIII. Fajtacsoport
Délelőtt: Angol Cocker Spániel, Amerikai Cocker Spániel, Angol Springer Spániel, Welsh Springer Spániel, Clumber Spániel, Labrador Retriever
Délután: Amerikai Cocker Spániel, Angol Cocker Spániel, Labrador Retriever, Golden Retriever
Paul Lawless (IRL) Tal Yaffe (IL)
Golden Retriever Jo Scheppers (NL)
VIII. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták Tarján Annamária (HU) Tarján Annamária (HU)
FCI – IX. Fajtacsoport
Délelőtt: Uszkárok
Délután: Francia Bulldog, Uszkárok, Boston Terrier
Tal Yaffe (IL) Jo Scheppers (NL)
Bichon Frise, Havanese, Bolognese, Coton de Tulear, Kínai Meztelen Kutya, Chihuahua, Francia Bulldog Gróf Szilvia (HU)
Délelőtt: Mopsz, Máltai Selyemkutya, IX. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták
Délután: Kínai Meztelen Kutya, Chihuahua, Máltai Selyemkutya, Havanese, Bolognese, Mopsz, IX. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajták
Radvánszky Katalin (HU) Hans Bierwolf (A)
FCI – X. Fajtacsoport
Összes fajta Hans Bierwolf (A) Erdős László (HU)
FCI által el nem ismert fajták
Erdős László (HU) Tarján Annamária (HU)

Nevezési határidő: 2017. Augusztus 06.

Nevezési díjak

CAC Kiállítás Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére
Első kutya 4000 Ft 8000 Ft
Második kutyától 3500 Ft 7000 Ft
Veterán, Minor Puppy, Kölyök 2500 Ft 5000 Ft
CAC kiállítás helyszínen nevezhető
Fiatal felvezetők 2000 Ft 4000 Ft
Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport 2000 Ft 4000 Ft

Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
A nevezési díj már a nevezés elindítása előtt ugyanezen oldalon befizethető. Célravezetőbb előbb a nevezési díjat befizetni, majd a nevezésnél a banktól kapott e-mailt, mint a nevezési díj befizetését szolgáló igazolást feltölteni.
A személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Nevezési lap letöltése:  (PDF, 1.4 MB)

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát és a 2017. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a „Hírös” Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesületének számlaszáma:
OTP Bank – 11732002 – 20423063
A befizetés minden esetben a tulajdonos neve alatt történjen.

A nevezési díjat postai befizetés esetén az alábbi címre kell befizetni:
„Hírös” Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesülete
Kecskemét
Pf.: 342.
6001

Nevezési cím postai feladás esetén:
Hód Dog Kutyabarát Egyesület
Hódmezővásárhely
Pf.: 01.
6801.

További információk a „Hírös” Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesületének hivatalos weboldalán>>.

A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi telefonszámon:
+36 20 956 7978; +36 70 772 1173.

Illetve az alábbi e-mail címen:
hirosdogshow@gmail.com

 

A CAC nemzeti kutyakiállítás városa Kecskemét, mely Bács-Kiskun megye székhelye és Magyarország nyolcadik legnagyobb városa is egyben. A „hírös város” egyesíti magában a történelmi hagyományokat a modern törekvésekkel. Gyönyörű középületei a régmúlt korokról mesélnek, múzeumai, galériái jelentős kulturális értékkel bírnak.

Az ország egyik legszebb városközpontja Kecskeméten látható, hol nevezetes épületek sora fogadja a látogatót. Elsőként a szecessziós stílusban épült majolikadíszekkel dekorált Városháza épülete, melynek homlokzatán található harangok Kodály Bécsi harangjátékát játsszák és melynek dísztermét Székely Bertalan falfestményei díszítik. A színes virágdíszekkel ékesített és a magyar népmesék világát idéző Cifrapalota épületének díszterme a szecesszió kedvelt motívumait ötvözi látványos egységbe. Az épület ma a város képtára, melyben a XIX. és XX. századi magyar festészet értékes gyűjteménye található.

A Főtér meghatározó épülete a Nagytemplom, mely az Alföld legnagyobb copf stílusban épült székesegyháza. A Városházával szemben Kecskemét legrégibb építészeti emléke, a Ferences Templom áll. A Templomhoz kapcsolódó kolostort a ferencesek építették, mely ma a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetnek ad otthon és melynek földszintjén a híres zeneszerző életútját bemutató állandó kiállítás látható. Kodály Zoltán neve egybeforrt a városéval. A Kodály Zoltán ének-zenei iskolában a világhírű Kodály módszer ismérvei alapján tanítják a növendékeket.
Kecskemét híres szülöttei közül Kodály Zoltán mellett meg kell említenünk Katona József drámaírónkat, nevét a Katona József Színház őrzi és Petőfi Sándor költőt, aki 1828 és 1830 között élt és alkotott e városban.

A város további szecessziós történelmi épületei közé tartozik még az Öregtemplom, más néven Nagytemplom, mely hosszú időn keresztül az alföldi templomok mintaképe volt. Az Evangélikus templom, melyet Ybl Miklós tervezett és romantikus stílusban épült. A városkép szerves része a több stílusjegyet is magán viselő Református templom, továbbá a mór stílusú egykori zsinagóga is a hagymakupolás toronnyal.

Látnivalói közül ki kell emelnünk a Kecskeméti Vadaskertet, mely területileg az ország legkisebb állatkertje. 1971-ben jött létre, elsősorban hazai vadak és őshonos magyar háziállatok bemutatására. A korábbi fajösszetétel mára már jelentősen kibővült és így 110 faj 400 példányának csodálatos egyedeivel a világ összes kontinense képviselteti magát A Kecskeméti Vadaskert célkitűzése a már meglévő természeti értékek megóvása és gyarapítása.

A város természeti látnivalói közül kiemelkedik a csodálatos természeti szépségekben bővelkedő Kecskeméti Arborétum. A gyűjteményes kert 62 hektáros területén több mint 900 különböző növényfaj illetve annak változatai találhatók meg. Az Arborétum jelentős növényállományával Kecskemét zöldterületének kiemelkedő eleme. A fiatal növénygyűjteményben ma már többek között tulipánfák, liliomfák, mamutfenyők, tölgyek és gumifák árnyékában pihenhetünk meg. Az arborétum legfiatalabb része a tölgygyűjtemény, amely 16 hektáron a magyarországi, illetve egyes külföldi, száraz viszonyokat elviselő tölgytípusokat mutat be. Az arborétum, a tanösvények mellett, fajátszótérrel, kilátóval, esőbeállókkal és pergolával várja a látogatókat.

A 2 x CAC kutyakiállítás Kecskeméten a Benkó Zoltán Szabadidő Központ területén kerül megrendezésre, mely az Arborétum mellett a város zöldövezeti területének szerves részét képezi. Az összterület felén mesterséges tavat alakítottak ki, a kitermelt földből pedig 40 méter magas dombot építettek. A további földterületeken fás és ligetes parkot alakítottak ki.

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár Kecskemétre, a Benkó Zoltán Szabadidőközpontba, az őszköszöntő 2 x CAC nemzeti kutyakiállításra a „Hírös” Magyar Ebtenyésztők Önálló Jogú Egyesülete!



Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!



.



Kutya Portál, egy értékes weboldal a kutyák szerelmeseinek!



Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, az alábbi cikkek is hasznosak lehetnek számodra:

Ajánljuk figyelmedbe a 2017. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárunkat, melyből minden kiállítási ajánlónk elérhető illetve elérhető lesz!

A Hód-Dog Kutyabarát Egyesület 2 x CACIB nemzetközi kutyakiállítást hirdet 2017. Szeptember 09.-ére és 10.-ére. A kiállítás Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumába kerül megrendezésre. A kiállítás további információi cikkünkből megtekinthetők>>.

2017. Szeptember 23.-án és 24.-én Club Show Weekend Komáromban, a Monostori Erőd területén. Szeptember 23.-án, a szombati napon CAC Klub- és Speciál kutyakiállítások megrendezésére kerül sor >>. Szeptember 24.-én, vasárnap minden fajtás CAC nemzeti kutyakiállítás >>.

World Dog Show és Euro Dog Show kiállítási naptár, az elmúlt és az elkövetkezendő évek Világkiállításainak és Európa Kutyakiállításainak dátumaival, helyszíneivel, a hivatalos honlapok, az eredmények, néhány színes videó linkjeivel és portálunk ajánlóival!

Ajánljuk figyelmedbe további hasznos cikkeinket is:

Örökbe fogadni egy kutyát nagyszerű érzés! Kutyával élni csodálatos érzés! Az örökbe fogadásról és a kutyás élet pozitív hatásairól olvashattok a “10 ok, amiért érdemes örökbe fogadnod egy kutyát” című cikkünkben.”

Figyelem! 10 tünet, amit soha ne hagyj figyelmen kívül a kutyádnál! Fontos felismerni a megváltozott viselkedést, hogy minél előbb meg tudjuk tenni a szükséges lépéseket kutyánk egészségének helyreállítása érdekében.

Tudjátok-e mi a módja az emberi évek”kutyaévekre” való lefordításának? “A kutyaévek mitológiája” című cikkünkben erről is olvashatsz, melyben egy évszámító kalkulátort is találsz, így 3 másodperc alatt magad is ki tudod számolni, kutya években mérve hány éves a kutyád.

“A kutyák és az őszi veszélyek” című cikkünkben az őszi időszakhoz köthető veszélyekre és egészségügyi problémákra hívjuk fel Olvasóink figyelmét.

A Kutya Portál sok hasznos és értékes cikkben bővelkedik, melyekből összeállítottuk a 2016-os év legolvasottabb és legnépszerűbb cikkeinek TOP 10-es listáját! Fogadjátok tőlünk szeretettel! Az idén is azért dolgozunk, hogy sok hasznos információt és értékes gondolatot, jó tanácsot és érdeklődésre számot tartó cikket osszunk meg Veletek az ember legjobb barátairól, a kutyákról.

Jó böngészést hasznos cikkeink között és kellemes időtöltést oldalunkon!



Kutya Portál, a felelősségteljes kutyaszeretők weboldala!

Várunk vissza portálunkra!

Kövess minket a facebookon is!



 

Chat Toggle
Kutya Szagértő
Kutya Szagértő
Send
Powered by AI24