A kutyák az ember által legrégebben háziasított állatok. Az emberhez fűződő hosszú kapcsolatuknak köszönhetően egyedülállóan érzékenyek az emberi viselkedésre. Annak ellenére, hogy a két faj már 15 000 éve él szoros kapcsolatban egymással, az emberek gyakran tesznek olyan dolgokat, amelyekről úgy vélik, hogy a kutyák szeretik, de végül kiderül, hogy a kutyák határozottan nem kedvelik azokat.

Az alábbiakban bemutatunk néhány olyan jellemző emberi viselkedést, melyet a kutyák nem kedvelnek, utálnak vagy gyűlölnek!

1. Ölelés

Gyakran megöleljük a kutyáinkat, mert emberekként élvezet megölelnünk egymást, szeretetünket, szimpátiánkat ezzel fejezzük ki a másik felé és ebből logikusan következik számunkra, hogy szeretett kutyáink is szívesen veszik és élvezik is az ölelést. A legtöbb kutya valójában nem élvezi az ölelést, néhányuk nyugodtan és csendben tűri, és mivel szereti a gazdit, ezért elviseli tőle, míg más kutyák ölelés közben megijednek, félnek, nyugtalanná vagy idegessé válnak és jelzik a gazdi számára, hogy nem kedvelik ezt a viselkedést. Az is előfordulhat, hogy ugyanazon kutya homlokegyenest másképp reagál az ölelésre, míg az egyik családtagtól elviseli azt, a másiktól viszont egyáltalán nem tolerálja.

A nem megfelelő emberi viselkedés és a kutya által adott jelek figyelembe nem vétele vagy félreértelmezése súlyos problémákhoz vezethet. Az egyik ilyen legkomolyabb probléma a gyermekeket érinti. A kutya irányába történő nem megfelelő viselkedés, legyen szó akár az ölelgetésről vagy bármely más helytelen viselkedésről, súlyos balesetekhez vezethet. Egy amerikai felmérés szerint – melyet az USA állatorvosait összefogó szervezet, az AVMA (American Veterinary Medical Association) tett közzé nemrégiben – minden évben messzemenően a gyermekek szenvedik el a legtöbb kutyaharapást illetve kutyatámadást és nemcsak Amerikában, hanem a világ összes országában, mely leggyakrabban a gyermekek részéről a kutya irányába történő nem megfelelő viselkedésnek köszönhető.

A kutyák testbeszédét megfigyelni minden helyzetben nagyon fontos, így könnyen el tudod dönteni, mikor hogyan érzi magát. Ehhez adunk most egy kis segítséget, ha az „Így mutatják ki a kutyák, ha félnek vagy szorongnak” cikkünkben található infografikát átböngészed, látni fogod a többek között a cikkben említett félelem jeleit lerajzolva.

Ha gyermeked / gyermekeid mellett kutya illetve kutyák is élnek a családodban, fontos, hogy az alábbi szabályokat soha ne feledd!

Tartsd tiszteletben a kutyákat

2. Nem megfelelő hozzáállás, kezelés és durva bánásmód

A nem megfelelő egyéb kezelések formái, mint például a fürdetés, a körömvágás, a szőrzetápolás, az állategészségügyi vizsgálatok és kezelések… satöbbi, valamint az ezekkel együtt járó helyzetek és bánásmód is lehet egy kutya számára ijesztő. Fontos az adott helyzetekben higgadtan viselkedni és megfelelően együttműködni szeretett kutyánkkal, hogy ne stresszként élje meg azokat, különös tekintettel a kölyökkutyákra, akik az első negatív élményeket megjegyzik és további életük során nem felejtik. Ezért nagyon fontos, hogy akár egy látogatást a kozmetikusnál vagy egy állatorvosi vizsgálatot szeretett kutyánk ne rossz élményként éljen meg és ne így maradjon meg emlékezetében.

3. Helytelen gondolkodásmód és kommunikáció

Hogy megértsük, valóban sokat változtak a kutyák az évek során, főképp az utóbbi időkben, a kutatóegyetemeken különösen nagy hangsúlyt fektetnek a kutyák kognitív megismerésére. A kutatási projektek eredményeinek köszönhetően időről időre sok új információ és új tudás birtokába kerülhetünk, ha mindezeket megismerjük, elfogadjuk és alkalmazzuk. Ennek ellenére sok ember még mindig ragaszkodik a már régen megcáfolt és elavult nézetekhez. Ez a filozófia helytelenül kezelt és képzett kutyákhoz vezethet és részükről félelmetes illetve akár agresszív viselkedési formák kialakításához.

4. Rossz képzési módszerek

Az elmúlt évtizedekben a kutyák képzésében is jelentős változások következtek be. Előtérbe került a pozitív megerősítésen alapuló képzés, valamint a korai szocializáció és a kölykök további képzése a kifejezetten erre szolgáló kutyaiskolai, kutyaóvodai csoportokban, ahol a gazdi és szeretett kölyökkutyája együtt tanulják meg a helyes viselkedésformákat.

Minden kutya egyedi, egy egyéniség és így is kell őket kezelni. A képzés minden kutya esetében egyénileg a pozitív megerősítésre koncentrál és nem a rossz viselkedés miatti büntetésre, mivel a büntetés további még rosszabb viselkedést válthat ki a kutyából, azon felül, hogy fenyegető és még kellemetlen is számára.

5. Tétlenség, avagy inaktivitás

Egyes kutyafajták, különösen a különböző tevékenységek elvégzésére kitenyésztettek (mint például a terelő-, a pásztor-, a vadászkutyák, a szánhúzó és őrző-védő fajták… satöbbi), ha naponta nem kapnak elég fizikai és mentális stimulációt, inaktívvá válhatnak. Amennyiben ezen fajták energiáit nem kötjük le megfelelően, unatkozhatnak és a túl sok fölös energiájukat rombolásra használhatják fel. Így nem meglepő, ha a gazdi mikor hazaér a munkából azt veszi észre, hogy a kutya szétszedte az egész lakást.

Szeretett kutyánk teljes mértékben elkötelezett az életre és reméli, hogy gazdája ebben segíti őt, biztosítva neki igényei kielégítését, ahelyett, hogy napról-napra a kanapéra vagy kertbe száműzné unatkozni.

6. Következetlenség

A kutyák nem értik meg annyira könnyen, hogy mit akarunk tőlük és amikor a gazdi vagy a család többi tagja következetlen, az sokkal nehezebbé teszi a kutya számára, hogy megértse, amit kérünk tőle. A család minden tagjának fontos szem előtt tartani, hogy egyazon oldalon állunk, akár szavakkal vagy kézjelekkel kommunikálunk irányába, ne zavarjuk őt össze. Például, ha a család egyik tagja arra biztatja őt, hogy üljön a kanapéra, míg a család másik tagja elkezd kiabálni és tiltakozni, ha a kanapén ülve látja őt. Ez következetlenség és összezavarjuk vele a kutyát.

Egy nagyszerű módja annak, hogy következetesek maradjunk, ha leírjuk a napirendet és kifüggesztjük egy mindenki számára jól látható helyre (például a hűtőszekrényre), így a családtagok mindegyik elolvashatja és ezzel elkerülhetjük a következetlenséget.

Konklúzió

A mi emberi feladatunk, hogy kutyáink élete megfelelő mederben folyjon, hogy megtegyünk mindent bizalmuk elnyerése érdekében és ezzel együtt olyan emberi életet éljünk, ami legkevésbé lehet zavaró szeretett kedvenceink számára.



Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést barátaiddal és más kutyabarátokkal is, mert számukra is hasznos lehet! Köszönjük! 🙂



.



További hasznos és értékes cikkek a kutyák szerelmeseinek a szerző hivatalos honlapján tekinthetők meg.

Keresd Vámosi Ildikó kutyás cikkíró, szerző hivatalos honlapját:
Http://ildikovamosi.hu/

🙂 Köszönöm, ha megtisztelsz a látogatásoddal! 🙂