A MEOE Szövetség valamint a Magyar Kutyafajták Szakbizottságának szervezésében Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kiállítására kerül sor 2018. December 01.-én délelőtt 09.00 órától kezdődően. A kiállítás helyszíne Budapesten a Hungexpo Rendezvény és Szabadidő Központ “G” pavilonja.

A Magyar Kutyafajták Szakbizottsága az 1999-es évtől kezdődően az ország különböző pontján évenként megrendezi a Nemzeti CAC Speciál kiállítást, a Magyar Kutyafajták tenyésztőinek/kiállítóinak országos találkozóját.

A 9 Magyar Kutyafajtánk, melyeket az Országgyűlés a 2004. április 19.-i határozatában a nemzeti állatfajtáinkkal együtt nemzeti kinccsé nyilvánított.

Pásztorkutyáink:

komondor

A Komondor „Az egyik legősibb magyar pásztorkutyafajta, mely megjelenésében és viselkedésében megőrizte évezredes tulajdonságait. Ősi változata a vándorló, pásztorkodó ősmagyarokkal került a Kárpát-medencébe. Nagy teste, ereje és bátorsága alkalmassá tette, hogy felvegye a harcot a hasonló vagy nagyobb testű ellenségeivel a rábízott értékek védelmében. Ma már egyre inkább a ház, a tanya, a gazdasági udvarok védelmére szolgál.”

kuvasz

A Kuvasz„Pontos eredetét homály fedi, feltételezhető, hogy már a népvándorlás idején a mai kuvaszhoz nagyon hasonló kutyák szolgálták őseinket. A nyájat, a ménest és a gulyát folyamatosan védelmezni kellett a ragadozók és a tolvajok ellen. Megjelenése, mérete miatt impozáns, szikár, ellenálló kutyafajta. A törődést kamatostól meghálálja. Amit egyszer megtanult, soha nem felejti el.”

A Puli„Szerte a világon a legismertebb terelő magyar pásztorkutya, számos országban tartják, tenyésztik. A puli egy kecses, aprózó léptű, közepes testű kutya, amelynek dús, fürtös bundájából csak bájos fekete orrtükre látszik ki.”

A Pumi„Hatalmas ésszel megáldott, vérbeli bohóc. A XVII. – XVIII. században a merinói juhokat hazánkba kísérő francia eredetű terrier jellegű terelő kutyafajták a pulival kereszteződtek, így jött létre a pulinál rövidebb szőrt viselő, bohókás, a felső harmadától bicsakló pom-pom fülű eb. A puli utolérhetetlen intelligenciájából egy jó adag ötvöződött benne a terrierek nyughatatlan, izgő-mozgó természetével.”

mudi

A Mudi„Még Magyarországon sem ismerik túl sokan ezt az egészséges, értelmes, tetszetős küllemű terelőkutyát. Álló fülű, hullámos vagy göndörödő bundájú, pofáján és lábai első oldalán rövid, sima szőrt hordó terelőkutya. A mudi megőrizte kiváló terelő ösztönét, ezért hivatásos juhászok illetve a terelő sport iránt érdeklődők számára is ideális kutya. Sok egyéb sport kedvelői sem csalódnak, ha mudit választanak maguknak.”

Vadászkutyáink:

magyar vizsla

A Rövidszőrű Magyar Vizsla „Kedves, meleg barna szemmel és huncut kópésággal néz a világba, mohó figyelemmel és vágyakozással a vad után. Lustán elnyújtózik otthon a forró kályha mellett vagy a kanapén, vég nélkül áhítozva a simogatásért, de egy pillanat alatt robbanó energia, végtelen vágtatás a mezőn a tűző napsütésben vagy a ropogó hóban. Ebből következik két alapvető tulajdonsága, alkalmazkodóképessége és könnyű taníthatósága. Ezeknek köszönhető, hogy egyre több híve van a világban.”

drotsz. magyar vizsla

A Drótszőrű Magyar Vizsla„A Drótszőrű Magyar Vizsla története 70 éve kezdődött. A fajtát a Rövidszőrű Magyar Vizsla és a Drótszőrű Német Vizsla kereszteződéséből hozták létre szigorú szelekció mellett. Szőrének köszönhetően igen ellenálló, rendkívül magas az intelligenciája, könnyen tanítható és fegyelmezhető, de a durva bánásmódot, keménykezű tanítást nem viseli el.”

erdelyi kopo

Az Erdélyi Kopó„A magyar királyi és az erdélyi fejedelmi udvar nélkülözhetetlen, jól megszokott lakója volt. Története az évszázadok során szorosan összefonódott a magyar történelemmel, ezen belül, különösen a magyar nemesség sorsával, mindennapjaival. Az Erdélyi Kopón jól láthatók a kopó jellegre utaló lógó fülek, sarló alakú farka és a jellemzően téglalapba foglalható test.”

magyar agar

A Magyar Agár„Az agarak a legősibb kutyafajták, legrégebbi társai az embernek. Ők segítették az embereket a mindennapi megélhetést nyújtó vadászatban és gondoskodtak a család védelméről. A Magyar Agár története a honfoglalás korára vezethető vissza. Mint életrevaló fajta, az agarak könnyen és jól alkalmazkodtak a mai, modern világ megváltozott körülményeihez.”

Egy örök érvényű idézet a mai és a jövő kutyás nemzedékét megszólítva:

„Csak annak a nemzetnek van jövője, mely megbecsüli önmagát,
Csak az a nemzet becsüli meg önmagát, mely megbecsüli értékeit,
Szeressük és becsüljük meg a Magyar Kutyát.”

A 9 magyar kutyafajtát leíró jellemzéseket és a fenti szöveget is az Ebugatta televízió által 2009-ben a magyar kutyafajtákról készített videójából idéztük.

Az Ebugatta Televízió által készített videóból további hasznos és érdekes információkat is megtudhatunk a 9 magyar kutyafajtáról:

Információk kiállítóknak

Bírói lista:

Komondor – Szabó Sándor

Kuvasz – Szabóné Iványi Katalin

Puli – Paróci Pál (SRB)

Pumi – Barbka Novak (SLO)

Mudi – Korózs Gábor

Rövidszőrű Magyar Vizsla – Glázer György

Drótszőrű Magyar Vizsla – Erdős László

Erdélyi Kopó, Magyar Agár – Dr. Kelemen Attila (RO)

Nevezési határidő: 2018. November 12..

Nevezési díjak

CAC Kiállítás Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére
Első kutya 1000 Ft 2000 Ft
Második kutyától 1000 Ft 2000 Ft
Veterán, Minor Puppy, Kölyök 1000 Ft 2000 Ft
CAC kiállítás helyszínen nevezhető
Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport 0 Ft 0 Ft

Nevezni csak online, postai úton, kiemelt kiállításokon és személyesen a MEOE Szövetség központjában van lehetőség! A nevezési díjat távollét esetén is be kell fizetni.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
A nevezésről a rendszerben rögzített email címre automatikus igazolás érkezik, mely a nevezés adatait tartalmazza. Ennek véglegesítését követően megerősítő e-mail kerül kiküldésre, mely a nevezés végleges formáját tartalmazza. Online nevezés esetén bankkártyával lehetséges a nevezés díját fizetni. A nevezés megtörténte után azonnal átirányítják a nevezőt az OTP Bank online felületére, ahol az internetes fizetésre alkalmas bankkártyán keresztül tudjuk rendezni a nevezési díjat.  Az online rendszerben csak azok a nevezések maradnak benn, melyeket a nevező az online nevezési rendszerben bankkártyával kifizet, amennyiben ez nem történik meg, vagy a nevező bármely más úton fizeti meg a nevezési díjat, a rendszer a nevezést automatikusan törli. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2018. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége számlaszáma:
Budapest Bank Nyrt. – 10102086 – 09723300 – 01000009.
A nevezés mindig a tulajdonos neve alatt történjen.

Nevezési cím postai feladás esetén:
MEOE Szövetség
Budapest XIX. Kerület
Hofherr Albert u. 42.
1194

További információk a kiállítás hivatalos weboldalán tekinthetők meg>>.

Ha kérdésed van, hívd az alábbi telefonszámot:
+36 70 616 3312.



Forrás: A Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kiállításának hivatalos weboldala


Videó felvételek az előző évek magyar kutyafajta kiállításairól

A 2010-es évben Nyíregyházán rendezett Magyar Kutyafajták CAC Speciál kiállításról:

A 2010. évi Komárom CACIB kutyakiállításon készült videó felvétel:

A Magyar Kutyafajtáinkról + a 2009. évi Magyar Kutyafajták CAC kiállításán készített videó felvétel:

A Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kiállításának városa, egyben kis hazánk fővárosa: Budapest.

Helyszíne pedig a Hungexpo Kiállítási- és Vásárközpont területe.

hungexpo-terkep

Gyere és látogass el Te is, a szervezők szeretettel várnak!

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a MEOE Szövetség és a Magyar Kutyafajták Szakbizottsága december hónap 1. napján Budapestre, a Hungexpo Rendezvényközpont „G” pavilonjába a Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kutyakiállítására!



Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést, hogy minél több kutyakiállítóhoz és érdeklődőhöz eljuthasson! 🙂 Köszönjük! 🙂



.



Kutya Portál, egy értékes weboldal a kutyák szerelmeseinek!



Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, az alábbi cikkek is hasznosak lehetnek számodra:

Ajánljuk figyelmedbe a 2018. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárunkat, melyből minden kiállítási ajánlónk elérhető illetve elérhető lesz!

Portálunkon már a 2019. évi MEOESZ kutyakiállítási naptár is megtekinthető.

A Magyar Nemzeti Kutyafajták Speciál CAC kutyakiállításával egy napon és ugyanazon helyszínen kerül megrendezésre a Champion of Champion Dog Show, melynek ajánlója már olvasható portálunkon.

Egy különleges kutyakiállítás, a “President”s Cup” CACIB Show 2017. Január 03.-án, vasárnap kerül megrendezésre, ajánljuk figyelmedbe a kiállítás ajánlóját portálunk oldalán.

A MEOE Szövetsége állatvédelmi tevékenységét tovább bővítve 2017. Június 01.-től kezdődően Ivartalanítási Támogatási Programot hirdetett, mely a MEOESZ határozatának értelmében folytatólagosan érvényes a 2018. évre is. További információk portálunk cikkében olvashatóak>>.

World Dog Show és Euro Dog Show kiállítási naptár, az elmúlt és az elkövetkezendő évek Világkiállításainak és Európa Kutyakiállításainak dátumaival, helyszíneivel, a hivatalos honlapok, az eredmények, néhány színes videó linkjeivel és portálunk ajánlóival!

Portálunkon elérhetőek az előző évek kutyakiállítási naptárjai, a 2017. évi MEOESZ kutyakiállítási naptár, a 2016. évi MEOESZ kiállítási naptár, a 2015. évi kiállítási naptár, és a 2014. évi kutyakiállítási naptár, melyekből minden kiállítási ajánlónk visszanézhető!

Ajánljuk figyelmedbe további hasznos cikkeinket is:

A kutyák és a hideg időjárás! Milyen hideg a túl hideg? Mely fajták sebezhetőbbek? Hogy ismerhető fel, ha a kutyád fázik? Mindezekre választ kapsz, ha elolvasod “A kutyák és a hideg időjárás” című cikkünket.

Téli mancsvédelemre a kutyáknál. Hasznos jó tanácsok hogyan védd kutyád mancsát a téli időszakban!

Útmutató, hogyan tarthatod melegen a kutyád odakint a téli hónapokban. Hasznos téli jó tanácsok minden kutyatulajdonos számára, hogy biztonságosan tölthessétek a telet.

A kutyák az ember által legrégebben háziasított állatok. Az emberhez fűződő hosszú kapcsolatuknak köszönhetően egyedülállóan érzékenyek az emberi viselkedésre. Annak ellenére, hogy a két faj már évezredek óta él szoros kapcsolatban egymással, az emberek gyakran tesznek olyan dolgokat, amelyekről úgy vélik, hogy a kutyák szeretik, de végül kiderül, hogy a kutyák határozottan nem kedvelik azokat. Hogy melyek azon emberi viselkedések, melyeket a kutyák nem kedvelnek, utálnak vagy gyűlölnek, megtudhatod a “6 emberi viselkedés, melyet a kutyák nem kedvelnek” című cikkünkből.

A kutyák teljesen egyértelműen kommunikálnak velünk emberekkel, csak mi nem mindig tudjuk megfelelően értelmezni a kapott jeleket. Hogy biztosan felismerd, ha fél vagy szorong a kutyád, feltétlen olvasd el az “Így mutatják ki a kutyák, ha félnek vagy szorongnak” című cikkünkben található infografikán az erre vonatkozó képes információkat.

A Kutya Portál sok hasznos és értékes cikkben bővelkedik, melyekből összeállítottuk a 2017-es év legolvasottabb és legnépszerűbb cikkeinek TOP 10-es listáját! Fogadjátok tőlünk szeretettel! Az idén is azért dolgozunk, hogy sok hasznos információt és értékes gondolatot, jó tanácsot és érdeklődésre számot tartó cikket osszunk meg Veletek az ember legjobb barátairól, a kutyákról.

Jó böngészést cikkeink között és kellemes időtöltést oldalunkon! 🙂



Kutya Portál, a felelősségteljes kutyaszeretők weboldala!

🙂 Várunk vissza portálunkra! 🙂

Kövess minket a facebookon is!