2 x CAC Nemzeti Kiállítás – Miskolc - 2014. Szeptember 20. - Kutya Portál 2 x CAC Nemzeti Kiállítás – Miskolc - 2014. Szeptember 20. - Kutya Portál

2 x CAC Nemzeti Kiállítás – Miskolc – 2014. Szeptember 20.

2 x CAC Nemzeti Kiállítás – Miskolc - 2014. Szeptember 20.

Az ezer színnel ránk köszöntő őszi idény első CAC Nemzeti kiállításain a MEOE Miskolci Önálló Jogú Szervezetének jóvoltából vehetünk részt 2014. Szeptember 20.-án Miskolcon. A 2 x CAC Nemzeti Kutyakiállításnak a régi Stromfeld laktanya területe (a Szervezet kutyaiskolájának területe) ad otthont.

A 2 x CAC nemzeti kutyakiállítás programja szerint, délelőtt 10.00 órai kezdéssel részt vehetünk egy CAC kiállításon, majd délután 17.00-18.00 óra körüli kezdéssel egy Retro CAC kutyakiállításon. Azon kiállítók, akik mindkét CAC kiállításra beneveznek és a délutáni Retro CAC kiállításra beöltöznek a 60-as és 70-es évek divatjának megfelelően, a Best In Show keretén belül külön díjazásban részesülnek.
Jelmezes kategóriák: diszkókirály, diszkókirálynő, hippi.
A jelmezek összevetésének I.-II.-III. helyezettje hosszú hétvégés wellness kikapcsolódást nyernek.
A jelmezverseny csakis és kizárólag a gazdákra (emberekre, kutyákra nem) vonatkozik, csak a kiállítók öltözhetnek be, a kutyák felöltöztetése szigorúan tilos és azonnali kizárást eredményez a jelmezversenyből.

Érdekes programnak ígérkezik a hobby kutya szépségverseny is, melyen a törzskönyv nélküli fajtatiszta kutyák vehetnek részt és melyre a helyszínen lehet nevezni az alábbi kategóriák szerint. 

  • kistestű (30 cm marmagasság alatti kutyák)
  • közepes termetű (30-45 cm marmagasságú kutyák)
  • nagytestű (45 cm marmagasság felett)

Bíró: Szabó Róbert

Nevezési díj: 4000.- Ft

A MEOE Miskolci Önálló Jogú Egyesülete a kutyakiállítások rendezése terén nagy hagyományokkal rendelkezik, hiszen a 2000-es éveket átlépve szinte majdnem minden évben megkapta a jogot az anyaegyesülettől nemzeti vagy nemzetközi kutyakiállítás rendezésére. A nemzetközi kiállításokra visszatekintve az Egyesület a 2008-as és a 2010-es évben is 2 x CACIB nemzetközi kiállítást rendezhetett, mely a 2012-es és a 2013-as évben „Marathon Dog Show” néven futott tovább és kibővült + egy „Holdvilág” CAC nemzeti kutyakiállítással. Így a két nap alatt a kiállítók és a látogatók 2 nemzetközi CACIB és 1 nemzeti CAC kutyakiállításon vehettek részt. A nemzeti kiállításokat tekintve az Egyesület 2007-ben, majd azt követően 2010-ben rendezett CAC kutyakiállítást és az idei évben újból CAC kiállítás rendezésére nyerte el a jogot a MEOESZ-től.

A 62 éves múltra visszatekintő MEOE Miskolci Önálló Jogú Egyesülete jól működő kutyaiskolájában nagy hangsúly fektet a kutyák bébi és kölyökkori szocializációjára, ezért a kutyaiskolán belül első lépcsőként kutyaovi is működik a bébi és kölyök korú kutyáknak és gazdáiknak, akik elsőként szocializációs tréningen vehetnek részt. „Az ÉN Kutyaiskolám” nevű, a volt Stromfeld laktanya területén működő kutyaiskolában neves mesterkiképzők vezetésével munka és hobbi kutyakiképzéssel foglalkoznak. A fiatal és felnőtt korú kutyák többféle képzésen is részt vehetnek gazdáikkal, így az Engedelmes, a Kísérőkutya és az Öleb tréningeken, valamint a kiállításra készülőknek külön ringdresszúra felkészítés is folyik. A MEOE Miskolci Önálló Jogú Szervezetének vezetősége és a mester kutyakiképzők a jövőben is sok szeretettel várják a tanulni vágyó kutyákat és gazdáikat „Az ÉN Kutyaiskolám” különböző tanfolyamaira.

A 2014. évi 2 x CAC nemzeti kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük:

Információk kiállítóknak:

CAC kutyakiállítás statisztikája megtekinthet >>

RETRO CAC kutyakiállítás statisztikája megtekinthető >>

Nevezési felhívás

nevezesi_felhivas

kutyalimpia

Bírói lista (PDF, 342 KB) >>

Nevezési határidő: Augusztus 27.

Nevezési díjak

CAC Kiállítás Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére
Első kutya 4000 Ft 8000 Ft
Második kutyától 3500 Ft 7000 Ft
Veterán, Minor Puppy, Kölyök 2500 Ft 5000 Ft
Átsorolás 2000 Ft/kutya 4000 Ft/kutya
Utolsó határidő utáni fizetés/helyszíni fizetés-/kutya 5000 Ft/kutya 10000 Ft/kutya
CAC kiállítás helyszínen nevezhető
Fiatal felvezetők 2000 Ft 4000 Ft
Kutyapár, Tenyésztési nagydíj, Utódcsoport 2000 Ft 4000 Ft

Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.

Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>
Online nevezés esetén bankkártyával lehetséges a nevezés díját fizetni. A nevezés megtörténte után azonnal átirányítják a nevezőt az OTP Bank online felületére, ahol az internetes fizetésre alkalmas bankkártyán keresztül tudjuk rendezni a nevezési díjat. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

Nevezési lap:

nevezesi_lap

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munkavizsga bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2014. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Banki átutalás esetén a nevezési díj befizetése:
Banki átutalás esetén a MEOE Miskolci Önálló Jogú Szervezetének számlaszáma:
OTP Bank – 11734004 – 20012649.
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a nevezési lapon szereplő e-mail címet, valamint a befizetett összeget – ez alapján fogják tudni beazonosítani a nevezett kutyát.

Nevezési díjat postai feladás esetén a következő címre kell fizetni:
MEOE Miskolci Önálló Jogú Szervezete
Miskolc
Győri kapu 117.
3532

Nevezési cím postai feladás esetén:
MEOE Miskolci Önálló Jogú Szervezete
Miskolc
Győri kapu 117.
3532

Csak online illetve postán fogadnak el nevezéseket.

A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi telefonszámokon:
+36 70 457 2760; +36 70 457 2770.
Egyéb információért hívd a következő telefonszámot:
+36 46 401 949; +36 46 403 064.

További információk a MEOESZ Miskolci Önálló Jogú Szervezetének hivatalos weboldalán>>.

Nyomon követhetjük a MEOE Miskolci Önálló Jogú Szervezetét a hivatalos Facebook oldalán is>>.

A MEOE Miskolci Önálló Jogú Szervezet „Az ÉN Kutyaiskolám” nevet viselő kutyaiskolájának hivatalos honlapja megtekinthető>>.

„Az ÉN Kutyaiskolám” hivatalos facebook oldala megtekinthető>>.

„Az ÉN Kutyaiskolám” hivatalos honlapján sok szép fotót láthatunk az elmúlt évek kiállításaiból válogatva, megtekinthetők a Galériában>>.

Illetve az Iskola rendezvényeiről készített fotókat is megtekinthetjük a Galériában>>.

„Az ÉN Kutyaiskolám” keretén belül működő „Kutya Óvoda” hivatalos honlapja megtekinthető>>.

A 2013. évi Miskolc Marathon Dog Show első napjának BIS győzteseit láthatjuk az Ebugatta Televízió által készített videóban:

A 2013. évi Miskolc Marathon Dog Show második napjának BIS győzteseit láthatjuk az Ebugatta Televízió által készített videóban:

A 2012. évi Miskolc Marathon Dog Show – ról az Ebugatta Televízió által készített videó felvétel megtekinthető:

A 2010. évi miskolci CACIB kutyakiállításról az Ebugatta Televízió által készített videó felvétel megtekinthető:

A 2010-es Miskolc CACIB kutyakiállításról készített különleges videó felvétel megtekinthető:

A 2 x CAC kutyakiállítás városa Miskolc, mely Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye és Magyarország harmadik legnépesebb városa, a megye kulturális és gazdasági központja is egyben. A város a Bükk hegység keleti oldalába beágyazódva 3 folyó völgyében fekszik, kivételes természeti szépségét is e csodás fekvésének köszönheti.

A régészeti leletek tanúsága szerint a terület már ősidők óta lakott volt, a mai időkben úgy tartják nyilván, mint Magyarország legrégebben lakott területét. Már a középkorban fontos kereskedőváros volt, majd a török hódoltság után ipara is fejlődésnek indult. Az 1900-as évektől elkezdődött a város felvirágzása, önállóan igyekezett a térség nagyvárosává, ipari, kereskedelmi, pénzügyi, kulturális központjává válni. A szocialista időszakban Miskolc a nehézipar fellegvárává vált. A rendszerváltás utáni években a kultúrára és az idegenforgalomra helyeződött át a hangsúly a városban.

Belvárosi látnivalói közül a legjelentősebbek a romantikus stílusban épült Városháza, a csodás virágos terület által körülölelt Szent-István szobor, az Erzsébet-tér az Erzsébet Fürdővel, a Népkert a mesés sétányaival, ahol a Szoborpark található, benne Erzsébet királynő szobrával egyetemben. További látnivalói és műemlékei, a román stílusban épült Avasi Református Templom, a copfstílusban épült Görögkeleti Ortodox Templom, a Magyar Ortodox Egyházi Múzeum, mely a görögkeleti egyház történetét, hagyatékait mutatja be, a Deszkatemplom, a romantikus elemekkel gazdagított késő klasszicista Miskolci Nemzeti Színház épülete.

A város környezetében Miskolctapolca, Diósgyőr és Lillafüred számos látnivalót kínál.

A városhoz tartozó Miskolctapolcán található az a mesés barlangfürdő, mely az egyik leghangulatosabb és legromantikusabb hely a városban. A gyógyvizű fürdő nagyon kedvelt mind a helyiek, mind pedig a turisták körében, hiszen a barlangrendszerben és a szabadtéren elterülő fürdő az év minden szakában ideális választás, legyen szó romantikus kikapcsolódásról, nagycsaládos üdülésről vagy éjszaki fürdőzésről.

A történelmi Diósgyőrben található az a gótikus vár, amely királynék jegyajándéka volt századokon át. A XV. században épült Diósgyőri Vár, Nagy Lajos király korában élte fénykorát, a mai időkben az ország legjelentősebb műemléke. A középkori vár romja és helyreállított építményei önmagukban is élő múzeumnak számítanak.

A 2500 nm2 alapterületű palota valaha mintegy 50 helyiséget magában foglaló épületéből a négy magas torony és az őket összekötő épületszárnyak földszintje, s néhol emeleti romja áll. Magában a várban vártörténeti- és fegyverkiállítást, Nagy Lajos király és a velencei követ viaszszobrát, panoptikumot és pénzverdét is láthatunk. A várat főként nyáron érdemes meglátogatni, ilyenkor ugyanis várjátékokkal szórakoztatják a nagyérdeműt, mely a Napkirály korába repít vissza minket.

A város környéke vonzza a természet szerelmeseit is, Miskolchoz tartozik az ország egyik legszebb természeti területe, Lillafüred. Itt olyan természeti kincseket tekinthetnek meg a kirándulók, mint a Lillafüredi vízesést, mely hazánk kevés zuhatagainak egyike.

De itt található a Szinva völgye, a Hámori tó, a világritkaságnak számító Anna-barlang és a térség legnagyobb mészkőbarlangja, az István-barlang is. Lillafüredet igazán könnyen bebarangolhatjuk köszönhetően az itt kiépített Lillafüredi Állami Erdei Vasútnak, mely csodálatos nevezetességek és látványosságok mellett halad el.

A város természeti látnivaló közé tartozik a Miskolc belterületén található Avasi Arborétum. Kialakítása és növényfajainak betelepítése 1986-ban kezdődött meg, a 6 hektáros területből jelenleg egy 1,5 hektáros fenyőkkel és örökzöldekkel betelepített parkrész látogatható, melyben a tájékozódást a park fenntartói jeltáblák kihelyezésével segítik. Az Avasi Arborétumban hazánk leggazdagabb tűlevelű gyűjteménye él, 600 növényfaj közel 1000 egyede tanulmányozható itt. A gyűjtemény különösen gazdag a magyar nemesítésű fenyőfélék terén. Az arborétumban 12 féle cédrus, 36 féle jegenyefenyő, 39 féle lucfenyő, 55 féle tűnyalábos fenyő, 9 féle vörösfenyő, 136 féle álciprus, 173 féle boróka, 37 féle tiszafa, 96 féle tuja él. Egy új, 4,5 hektáros területen megkezdődött a lombos fák telepítése is.

Csodálatos erdei környezetben, a Csanyik-völgyben található a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, hazánk egyik legfiatalabb és egyben legrégebbi hagyományokkal rendelkező létesítménye. Írásos feljegyzések bizonyítják, hogy 1355-ben már királyi Vadaskert működött e területen, melynek létrehozása Nagy Lajos király nevéhez fűződik.

Az Állatkertben 5 kontinens több mint 300 állatfajának közel 700 egyedét tekinthetjük meg a természeti élőhelyükhöz hasonló környezetben. A hazai állatfajok mellet, itt láthatjuk Közép-Európa egyik legnagyobb farkas falkáját, valamint számtalan madarat, nagyvadat és ragadozót is megcsodálhatunk. Az Állatkert területe a Bükki Nemzeti Parkkal szomszédos, így annak gazdag flórájából is ízelítőt nyújt az ide látogató vendégeknek.

Az állatkert különlegessége a természetvédelmi szoborpark. Ebben emléket állítanak azoknak az európai természettudósoknak, akik meghatározói voltak a modern állatkertészeti kultúra kialakulásának; illetve a kipusztult állatfajok méretarányos, bronzba öntött szobraival hívják fel a figyelmet arra, hogy helyrehozhatatlan károkat okozhat a természetben az ember. Az Állatkert minden időben színes rendezvényekkel várja az ide látogatókat, amiből válogatva minden korosztály találhat magának változatos programokat.

Miskolc város napját minden évben május 11.-én ünneplik, ekkora virágba borul a város, több mint 100 000 egynyári virággal díszítik a város tereit, parkjait és utcáit.

viragora

A Szent-István téren található csodálatos szépségű Virágóra is ekkorra nyeri el végleges formáját, hogy a városnapon egyedien mesés formájában ragyoghasson.

„A város, ahol jó élni, ahol mindig történik valami, ahol mindig élményre találnak az ide látogatók, ahol Európa leghosszabb főutcáján rendezhetnek versenyeket, ahová jönnek sokan és ahová jöhetnének még nagyon sokan. Miskolc, ahová érdemes eljönni és közelebbről megismerni.”

Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni a kiállításra kilátogatni szándékozó vendégeket, családokat a parkolási és belépési díjak mértékével kapcsolatosan:
A parkolási és a belépési díj mértékét minden esetben az adott kutyakiállítást rendező Ebtenyésztő Egyesület szabja meg, tehát annak számokban meghatározható értékét mi pontosan előre jelezni nem tudjuk, csak egy becsült összeget.
A parkolási díj mértéke 1000.- Ft illetve akár 4000.- Ft között alakulhat (attól függően, hogy mely városban kerül megrendezésre a kiállítás).
A belépési díj mértéke változó, 500.- Ft-tól 2000.- Ft-ig is terjedhet fejenként, de a legtöbb esetben a gyerekek és a nyugdíjasok vagy egyáltalán nem fizetnek, vagy nagyobb kedvezményt élveznek.

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a MEOE Miskolci Önálló Jogú Szervezete az ezerszínű ősz első hónapjának 20. napján két különleges és színes CAC kutyakiállítással!



A szerző Minden bejegyzés megtekintése Szerző weboldala

Vámosi Ildikó

Vámosi Ildikó vagyok, tenyésztő. Szeretem az állatokat, legfőképpen a kutyákat. A családom mellett a chow-chowk töltik ki az életem. Már lassan 23 éve, hogy imádom őket és 20 éve tenyésztem is őket. Az eltelt évek alatt a kutyáinkkal megéltünk sok jót és rosszat is, viszont, amit cserébe kaptunk tőlük, az pénzzel megfizethetetlen, a tiszta szeretetet!
A Kutya Portál olvasóit szeretném érdekes témákkal segítve eligazodni a kutyák világában.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: