Az őszi idény és egyben az idei év utolsó CAC kutyakiállításán a MEOE Jászberényi Szervezetének jóvoltából vehetünk részt 2015. Október 25.-én. A kiállítás helyszíne Jászberényben, a Borsóhalmi úton található Mentőkutya Iskola.
A MEOE Jászberényi Szervezete évről évre sikeresen rendezi meg az őrző-védő fajták seregszemléjét, hiszen minden évben 200-300, az alábbi kategóriába tartozó kutya nevezését regisztrálják. Ezen felül a CAC kutyakiállítások rendezése terén is jelentős múltra tekint vissza. Pontosan 20 évvel ezelőtt rendezte meg a Szervezet a 25 éves Jubileumi kutyakiállítását, melyről ezen kutyakiállítási katalógusborító is tanúskodik.
Ebből következően az idei CAC kutyakiállítás szintén egy Jubileumi Show a Szervezet számára, hiszen az idei évi kiállítással fennállásának 45 éves jubileumát ünnepli. Ehhez kívánunk nekik jó szervezőmunkát, sok szép kiállított kutyust, rengeteg kedves látogatót és egy sikeres CAC kutyakiállítást!
A 2015. évi Jubileumi CAC kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük!
Információk kiállítóknak:
Bírói lista:
Vezető bíró: Vinnai András | |
FCI I. fajtacsoport | |
Komondor, Kuvasz | Vinnai András (HU) |
Német Juhászkutya | P. Szabó Béla (HU) |
Fel nem sorolt fajták | Dr. Hargitai Gábor (HU) |
FCI II. fajtacsoport | |
Pinscherek, Schnauzerek, Dobermann, Német Dog, Argentín Dog, Boxer, Rottweiler | Szokol Erika (HU) |
Bulldog, Bordói Dog, Angol Masztiff, Tibeti Masztiff, Tosa Inu, Fila Brasileiro, Bullmasztiff | Dr. Molnár Zsolt (RO) |
Orosz fajták | Vinnai András (HU) |
Fel nem sorolt fajták | P. Szabó Béla (HU) |
FCI III. fajtacsoport | |
Összes fajta | Korózs Gábor (HU) |
FCI IV. fajtacsoport | |
Összes fajta | Korózs Gábor (HU) |
FCI V. fajtacsoport | |
Összes fajta | Dr. Molnár Zsolt (RO) |
FCI VI. fajtacsoport | |
Összes fajta | Hartmann György (HU) |
FCI VII. fajtacsoport | |
Összes fajta | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) |
FCI VIII. fajtacsoport | |
Összes fajta | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) |
FCI IX. fajtacsoport | |
Összes fajta | Dr. Váczi-Balogh Zsuzsanna (HU) |
FCI X. fajtacsoport | |
Összes fajta | Hartmann György (HU) |
Nevezési határidő: 2015. Szeptember 28.
Nevezési díjak
CAC Kiállítás | Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére | Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére |
---|---|---|
Első kutya | 4000 Ft | 8000 Ft |
Második kutyától | 3500 Ft | 7000 Ft |
Veterán, Minor Puppy, Kölyök | 2500 Ft | 5000 Ft |
Átsorolás az utolsó nevezési határidőig | 2000 Ft/kutya | 4000 Ft/kutya |
CAC kiállítás helyszínen nevezhető | ||
Fiatal felvezetők | 2000 Ft | 4000 Ft |
Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport | 2000 Ft | 4000 Ft |
Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.
Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Regisztráció, majd a személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!
Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munkavizsga bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2015. évi szövetségi tagkártya másolatát.
Banki átutalás esetén a MEOE Jászberényi Szervezetének bankszámlaszáma:
JÁSZ Takarékszövetkezet – 69500132 – 11013594
Nevezési díjat kizárólag a fenti bankszámlaszámra fogadnak el.
A nevezés a kutya tulajdonosának neve alatt történjen.
Nevezési cím postai feladás esetén:
H&K 2005 Kft.
Ózd
Mogyorós völgy 4.
3600
Kiállítással kapcsolatos információk az alábbi e-mail címen kérhetők:
mejasz1970@freemai.hu
További információkért hívd az alábbi telefonszámot:
+36 30 9522 106.
A Jubileumi CAC kutyakiállítás városa Jászberény, mely az Alföld szívében a Zagyva folyó két partján terül el. Jászberény a „Jászság fővárosaként” a megye második legnépesebb városa.
Régészeti emlékek szerint a terület már az őskorban is lakott volt, kelták majd a későbbi időkben avarok telepedtek meg e területen. Konkrétan az Árpád-háziak uralkodása idején alakult a település, melyet sajnos a Tatárjárás teljesen elpusztított.
A Jászok a XIII. században népesítették be e tájegységet. Ezen időtől fogva lett Jászberény a Jászság szellemi, gazdasági és vallási központja. A török időkben a város a szultán magánkincstárához tartozott, védelmére palánkvárat építettek, mely vár sajnos a tűz martalékává vált és már nem építették újjá. A város az 1848-49-es szabadságharcból is kivette részét, a jászságból toborzott önkéntesekből Jászberényben alakult meg a Lehel huszárezred. Az 1950-es évek után a város egyre inkább fejlődésnek indult, létrejöttek az első ipari nagyüzemek, melyek a lakosságnak több munkalehetőséget biztosítottak.
Jászberény látnivalói közül elsőként kell említenünk az 1931 óta működő Jász Múzeumot, mely állandó kiállításainak keretén belül mutatja be a jászok múltjának írásos és tárgyi emlékeit. A műemlék épületben kiállított gyűjtemény legértékesebb darabja a gazdagon faragott, elefántcsont kürt, Lehet kürtje, melyet a X. század végén Németországban kalandozó magyarok egyik hőse, Lehel vezér birtokolt a monda szerint. A Hamza-Múzeum és a Jász Galéria Hamza D. Ákos festőművész-filmrendező festői munkásságát reprezentálja, egyben a múzeum őrzi Hamza D. Ákos 600 kötetes könyvtárát is.
További történelmi látnivalók a városban a gótikus eredetű és barokk formavilágú Magyarok Nagyasszonya Katolikus Templom, a Ferencesek Temploma, mely a XV. században épült, a Jézus Mennybemenetele Római Katolikus Templom.
Jászberényben élénk kulturális élet működik az évente visszatérő rendezvényeinek köszönhetően, mint például a Nemzetközi Táncház és Zenésztábor, a Csángó Fesztivál, az Országos Mézvásár és a Jászberényi Nyár. A városban működik a nemzetközi hírű Jászság Népi Táncegyüttes, a Lehel Társastánc Klub, a Palotásy János Vegyeskar és a Székely Mihály Kórus is.
A családok számára igazi kikapcsolódást jelenthet az 1979 óta működő Állat- és Növénykert, mely a 4,5 hektáros területével Magyarország egyik legkisebb állatkertje. Az állatkert közel két évtizedig szinte állandó képet mutatott, a kilencvenes évek közepétől azonban nagy változások kezdődtek, a szűk zárt ketreceket tágas kifutókra cserélték és további természet közeli újításokat is bevezettek.
Az állatkert célja az állatoknak a lehető legjobb körülmények között tartása és bemutatása, ezért a kifutók a természetes élőhelyeket utánozva tágasak és környezeti elemekkel gazdagítottak. A hazai állatkertekhez hasonlóan fő feladatuknak tekintik az oktatást és természetvédelmi nevelést.
Az állatkertben mindennap zoopedagógiai látványetetésekkel várják a vendégeket. A 2001-ben elkezdett programok során az állatok megkapják a napi táplálékukat, amelyért gyakran meg is kell dolgozniuk, a látogatók pedig közben rengeteg információk hallhatnak az állatokról.
A 2003-as évben az állatkert elkezdett az arborétum felé terjeszkedni, a látogatókat szó szerint beviszik az erdőbe, ahol a 2 hektáros arborétumon belül három tanösvény is van, a látogatók ezeket végigjárva sok fontos dolgot megtudhatnak például a madár- és erdővédelemről. A Madárvédelmi Tanösvény 41 állomáson, 50 információs táblán több mint 90 állatfaj színes képével, 66 madárvédelmi eszközt, illetve módszert mutat be. A tanösvény kialakításának célja az volt, hogy a jászberényi állatkert mellett lévő arborétumot is bevonják a látogatók figyelmébe és ez által a környezeti nevelésbe.
Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár az őszi idény 45 éves Jubileumi CAC kutyakiállítására Jászberénybe a MEJÁSZ!
Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!