A MEOE Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezete CAC Nemzeti kutyakiállítást rendez 2016. Június 19.-én Nyíregyházán. A C.A.C kiállítás a már megszokott helyszínen, a régi hagyományokat őrző Sóstói Múzeumfalu területén kerül megrendezésre.
Az 1957-ben alakult Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezet már több mint 20 éve rendez folyamatosan kutyakiállításokat, mellyel évről-évre nagy tömegeket vonzanak a Sóstói Múzeumfaluba. A különleges helyszín, a barátságos légkör és a kellemes időjárás mind hozzájárul, hogy a kiállítók szeretnek „együtt kutyázni” és találkozni a többi kutyát szerető kiállítóval. A Nyíregyházi Szervezet által rendezett CAC kutyakiállítások különleges hangulata megfogja a kiállításon résztvevő kiállítókat és a kilátogató vendégeket egyaránt.
A kiállítás külön aktualitása a Babicz József emlékdíj átadása. Babicz József, sok éven át a nyíregyházi Szervezet Elnöke volt, ezen kívül, több mint húsz évet foglalkozott a Német Juhászkutya fajtával, tenyésztette és kiképezte őket, valamint Német Juhászkutya fajtaspecialista bírói vizsgával is rendelkezett, külföldi kiállításokon is eredményesen bírálta a fajtát. 2008-ban hunyt el hírtelen. Helyét 2011 augusztusától a Szervezet Elnöki tisztében fia, Babicz Csaba vette át.
A jelenlegi vezetőség tenyésztőkből és munkakutyás fiatalokból áll és így együtt azért is dolgoznak, hogy a fiatalabb nemzedéket már gyerekkortól kezdődően bevonják a kutyázásba, hogy megismertessék a gyerekekkel a felelős állatszeretetet és állattartást. A Szervezet kutyaiskolája az egyik legjobb forrása ennek, ahol a kutyát szerető családok, felnőttek és gyerekek is találkoznak, és szakképzett oktatók segítségével együtt tanulnak a kutyáikkal. Az iskola növendékei között szinte minden korosztály megtalálható, a 10 éves gyermektől, a 60 éves felnőttig.
A kutyaiskola szocializációs valamint engedelmességi tréninggel segíti a kutyatartókat, megtanítják az iskola növendékeit szeretettel és türelemmel kutyázni.
A több egy évtizede működő kutyaiskola jelenleg fegyelmező, őrző-védő és agility szakosztályokat működtet sikeresen, ezen felül vizsgákra, versenyekre és kiállításokra való felkészítést is vállalnak és a város problémás kutyáinak is próbálnak érdemben segítséget nyújtani. A kutyaiskola szívesen vesz részt különböző rendezvényeken is fegyelmező és őrző-védő bemutatókkal, amik nagyon népszerűek a nézők körében.
A Szervezők a kiállításra már reggel 07.00 órától várják a kiállítókat és a látogatókat egyaránt, a kiállítás megnyitása 9 óra 30 perckor kezdődik, a bírálatok körülbelül 10.00 órakor indulnak a ringekben.
A 2016. évi CAC kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük.
Információk kiállítóknak:
Nevezési felhívás:
A kiállítással egy időben és helyszínen megrendezésre kerül az I. Nyírség Kupa nem hivatalos, nyílt agility verseny is.
Online nevezés az agility versenyre>>.
Bírói lista:
Vezető bíró: Vinnai András | |
FCI I. fajtacsoport | |
Border Collie, Bearded Collie, Collie rough, Collie smooth, Shetland Sheepdog, Welsh Corgi Cardigan, Welsh Corgi Pembroke | László Krisztina |
Komondor, Kuvasz, Délorosz Juhászkutya | Vinnai András |
Fel nem sorolt kutyafajták | Szabó Sándor |
FCI II. fajtacsoport | |
Bordói Dog, Bullmasztiff, Mastino Napoletano, Tosa-Inu, Mastino Espanol, Pireneusi Hegyikutya, Tibeti Masztiff, Perro Dogo Mallorquin, Berni Pásztorkutya, Újfoundlandi, Hovawart, Leonbergi, Landseer, Szent Bernáthegyi | P. Szabó Béla |
Fel nem sorolt kutyafajták | Vinnai András |
Orosz fajták, Pinscherek, Schnauzerek, Újfoundlandi, Landseer, Berni Pásztorkutya, Szent Bernáthegyi, Sarplaninac, Leonbergi, Hovawart, fel nem sorolt fajták | Pettkó Csaba |
FCI III. fajtacsoport | |
Összes fajta | Radvánszky Katalin |
FCI IV. fajtacsoport | |
Összes fajta | Kiss Tibor |
FCI V. fajtacsoport | |
Összes fajta | P. Szabó Béla |
FCI VI. fajtacsoport | |
Összes fajta | Nagy István |
FCI VII. fajtacsoport | |
Szetterek, Magyar Vizslák, Német Vizslák, Pointer | Kiss Tibor |
Fel nem sorolt kutyafajták | Nagy István |
FCI VIII. fajtacsoport | |
Retrieverek | Kiss Zoltán |
Fel nem sorolt kutyafajták | Nagy István |
FCI IX. fajtacsoport | |
Összes fajta | Gröschl Ferenc |
FCI X. fajtacsoport | |
Összes fajta | Nagy István |
Meghosszabbított nevezési határidő: 2016. Június 10.
Nevezési díjak
CAC Kiállítás | Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére | Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére |
---|---|---|
Első kutya | 4000 Ft | 8000 Ft |
Második kutyától | 3500 Ft | 7000 Ft |
Veterán, Minor Puppy, Kölyök | 2500 Ft | 5000 Ft |
Átsorolás az utolsó nevezési határidőig | 2000 Ft/kutya | 4000 Ft/kutya |
CAC kiállítás helyszínen nevezhető | ||
Fiatal felvezetők | 2000 Ft | 4000 Ft |
Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport | 2000 Ft | 4000 Ft |
Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.
Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
A *- gal jelölt mezők kitöltése után, fel kell tölteni a nevezendő kutya iratmásolatait (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata). Ha minden *- gal jelölt mező kitöltésre került valamint az iratmásolatokat is feltöltöttük, a „Jelentkezés elküldése” gombra kattintva küldhetjük el a nevezésünket. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!
Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munkavizsga bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2016. évi szövetségi tagkártya másolatát.
Banki átutalás esetén a MEOE Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezetének bankszámlaszáma:
MKB RT. 10300002 – 10525883 – 49020012.
Nevezési cím postai feladás esetén:
MEOE Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezete
Nyíregyháza 2.
Pf.: 23.
4402
A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi email címen:
meoenyir@webmail.hu
Illetve az alábbi telefonszámon:
+36 30 377 7937.
További információk a MEOE Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezetének hivatalos weboldalán>>.
Nyomon követhetjük a MEOE Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezetét a hivatalos Facebook oldalán is>>.
A 2012-es Nyíregyháza CAC kutyakiállításról az Ebugatta Televízió által készített videó felvétel megtekinthető:
A 2012. évi Nyíregyháza CAC kutyakiállításról a Kölcsey Televízió által készített videó felvétel megtekinthető:
A 2010. évi Nyíregyházán rendezett Magyar Fajta CAC kutyakiállításról az Ebugatta Televízió videó felvétele megtekinthető:
A 2009. évi Nyíregyháza CAC kutyakiállításról készített Ebugatta Televízió videó felvétele megtekinthető:
A 2008. évi Nyíregyháza CAC kutyakiállításról az Ebugatta Televízió által készített videó felvétel első része megtekinthető:
A 2008. évi Nyíregyháza CAC kutyakiállításról az Ebugatta Televízió által készített videó felvétel második része megtekinthető:
A Kutyakiállítás városa Nyíregyháza, mely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye és Magyarország 7. legnagyobb városa, a Nyírség gazdasági és kulturális központja is egyben. Az 1990-as évektől folyamatosan fejlődő város turisztikai szempontból is kiemelkedik az ország keleti régióinak városai közül. Belvárosi látnivalói közül a legjelentősebbek a Városháza, a Korona Szálló, a Megyeháza, a Móricz Zsigmond Színház, a Jósa András Múzeum, a Római Katolikus, a Görög Katolikus, a Református és az Evangélikus templomok, valamint a Tuzson János Botanikus kert, mely a Nyíregyházi Főiskola területén található.
A város környéke vonzza a természet szerelmeseit is. A Sóstói Parkerdőt, a Városligetet és a Bujtosi Tó környékét a természet szeretetétől vezérelve számtalan kiránduló keresi fel évente.
Az ide látogató vendégeknek kellemes felüdülést ígér minden évszakban a Sóstói Gyógyfürdő, mely az üdülni és gyógyulni vágyók kedvelt pihenőhelye.
Sóstó üdülőövezetében található a Nyíregyházi Állatpark (Sóstó ZOO), az ország legnagyobb állatparkja, melyben 500 faj 5000 egyedét tekinthetjük meg a természeti élőhelyükhöz hasonló környezetben. A Nyíregyházi Állatpark a várostól 5 km-re a sóstói üdülőövezetben található, ahol strandfürdő, falumúzeum és egy parkerdő nyújt kikapcsolódást az idelátogatóknak. Az Állatpark ebben a természetes, szinte háborítatlan környezetben kapott helyet egy tölgyerdő mélyén és az itt megtalálható természeti kincseket érintetlenül hagyva illeszkedik a környezetébe. Az Állatparkban földrészenként elhelyezve csodálhatjuk meg az állatokat. Az elrendezés célja az volt, hogy a látogatók végigjárhassák a Földet és így megismerhessék az egyes földrészek állatvilágát.
Az Állatpark fontosnak tartja az élőhelyek megóvását, ezért a helyi természetvédelmi szervezetekkel együtt dolgozik a védett és fokozottan védett fajok sérült egyedeinek mentésében és gyógyításában.
Az Állatpark minden korosztály számára képes újat mutatni és tanítani. A látványos ismeretterjesztő és kulturális programjaik segítségével fokozottan odafigyelnek a gyerekek állatszeretetre való ösztönzésére, tanítására.
A CAC kutyakiállításnak hagyományosan a Nyíregyháza Sóstófürdőn található Múzeumfalu ad otthont. Ilyenkor a régi házak udvaraiban, a tornácokon, a portákhoz vezető utakon is „kutyások” százaival találkozhatunk.
Az 1979-ben megnyílt szabadtéri Múzeumfalu Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tájegységeinek jellegzetes építészetével, hagyományaival igazi látványosságot ígér az ide látogató vendégeknek, népi építészetének legszebb darabjait itt csodálhatjuk meg. A Múzeumfaluban betekintést nyerhetünk a régi időkből egy iskolába, szatócsboltba és kocsmába is. A Múzeumfalu a megye néprajzi múzeuma is egyben, mert itt található a Jósa András Múzeum teljes néprajzi gyűjteménye.
A Múzeumfaluban sok különböző és változatos programmal találkozhatunk szinte egész évben, ezen kívül állandó kiállításokkal is várják az idelátogató vendégeket. 1996-ban a Múzeumfalu elnyerte az „Év Múzeuma”, 2006-ban pedig a „Családbarát Múzeum” címet.
Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a MEOE Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezete június közepén egy különleges és színes CAC kutyakiállítással!
Amennyiben tetszett a cikk és hasznosnak véled, kérlek, oszd meg, hogy minél több kutyaszerető emberhez, családhoz eljuthasson! Köszönjük!
Köszönjük Ildikó!
MEOE NyÖJSz
Sikeres kiállítást kívánok!