A tavaszi idény utolsó minden fajtás CAC kiállításának rendezési jogát az Ebtenyésztők Kapuvári Szervezete (volt MEOE Kapuvári helyi Szervezete) nyerte el a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségétől. A CAC nemzeti kiállítás Kapuváron, a Kresz-Park területén kerül megrendezésre 2014. május 25.-én.
A volt MEOE Kapuvári helyi Szervezete 45 éves múltra tekint vissza. A Szervezet megalakulása után a Győri Szervezet alszervezeteként működött, majd 4 év múltán a tagság folyamatos bővülésével már önálló Szervezetként folytatta tovább tevékenységét. Ezen időszak meghatározó volt a Szervezet életében, a tagság nőttön-nőtt és volt időszak, amikor számuk elérte a több százat. A MEOE Kapuvári Szervezete az elkövetkezendő évek során (egészen az 1990-es évekig) több alkalommal is sikerrel rendezett CAC kutyakiállításokat, valamint tenyésszemléket is.
A kutyaiskolájuk is méltán híres volt, olyan kutya is került ki az iskola tanulói közül, aki aztán Világgyőztes címmel is büszkélkedhetett. A kutyaiskola a jelenlegi helyszínen a megye egyik legszebb iskolájának számít.
2011-ben a Kapuvári Szervezet vezetősége jelentős változáson ment át, 2013-ban pedig a megújulás következő lépéseként teljesen átalakult és „Ebtenyésztők Kapuvári Egyesülete” néven tevékenykedik tovább.
A 2014. évi CAC kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük:
Információk kiállítóknak:
Nevezési felhívás:
Bírói lista fajtacsoportonként | ||
FCI I. fajtacsoport | Német juhászkutya | Bíró Zsolt (H) |
Angol pásztorkutyák, Ausztrál juhászkutya | Muzslai Ildikó (H) | |
FCI I. fajtacsoport fel nem sorolt fajtái | Gellén Tibor | |
FCI II. fajtacsoport | Kaukázusi juhászkutya, Közép-ázsiai juhászkutya, Orosz fekete terrier, Berni pásztorkutya, Leonberger, Újfundlandi, Landseer, Sarplaninac, Szent-Bernáthegyi, Pireneusi mastiff, Mastiff, Mastino Napoletano, Bullmastiff, Bordeauxi dog, Tosa inu, Fila brasileiro, Cane Corso, Pireneusi hegyipásztor: | Tamás Károly (H) |
Német dog | Korózs András | |
FCI II. fajtacsoport fel nem sorolt fajtái | Hartmann György (H) | |
FCI III. fajtacsoport | Komplett | Jaroslav Kubala (SK) |
FCI IV. fajtacsoport | Komplett | Borsfai Csaba (H) |
FCI V. fajtacsoport | Komplett | Gellén Tibor (H) |
FCI VI. fajtacsoport | Komplett | Borsfai Csaba (H) |
FCI VII. fajtacsoport | Komplett | Jana Janek (SK) |
FCI VIII. fajtacsoport | Komplett | Jana Janek (SK) |
FCI IX. fajtacsoport | Komplett | Kiss Ibolya (H) |
FCI X. fajtacsoport | Komplett | Korózs András (H) |
Nevezési határidő: 2014. április 25.
Nevezési díjak
CAC Kiállítás | Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére | Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére |
---|---|---|
Első kutya | 4000 Ft | 8000 Ft |
Második kutyától | 3500 Ft | 7000 Ft |
Veterán, Minor Puppy, Kölyök | 2500 Ft | 5000 Ft |
CAC kiállítás helyszínen nevezhető | ||
Fiatal felvezetők | 2000 Ft | 4000 Ft |
Kutyapár, Tenyésztési nagydíj, Utódcsoport | 2000 Ft | 4000 Ft |
Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.
Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Regisztráció, majd a személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!
Postai nevezés esetén a nevezési lap letölthető>>.
Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munkavizsga bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2014. évi szövetségi tagkártya másolatát.
Banki átutalás esetén az Ebtenyésztők Kapuvári Egyesületének bankszámlaszáma:
Rajkai Takarékszövetkezet – 59500193-11101947
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a nevezési lapon szereplő e-mail címet, valamint a befizetett összeget – ez alapján fogják tudni beazonosítani a nevezett kutyát.
Nevezési díjat postai feladás esetén a következő címre kell fizetni:
Ebtenyésztők Kapuvári Egyesülete
Kapuvár
Deák Ferenc út. 22.
9330
Nevezési cím postai feladás esetén:
Hód-Dog Kutyabarát Egyesület
Hódmezővásárhely
Pf.: 1.
6801
A kiállítással és a nevezéssel kapcsolatos további információk megtekinthetők a Hod-Dog.hu oldalán >>.
Illetve az Ebtenyésztők Kapuvári Egyesületének hivatalos honlapján>>.
Az Ebtenyésztők Kapuvári Egyesületének Facebook oldala>>.
A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi információs telefonszámon:
Hód-Dog: +36 62 228 238
További információ kérhető az Ebtenyésztők Kapuvári Egyesületénél az alábbi telefonszámon:
+36 30 947 4740.
Az Ebtenyésztők Kapuvári Egyesületének email címén is kérhetünk segítséget:
kapuvarikutyaiskola@gmail.com
A CAC nemzeti kutyakiállítás Kapuvári helyszínnel kerül megrendezésre.
A 11 000 lakost számláló Kapuvár, a Rábaköz és a Hanság találkozásánál fekszik. Területe már az őskortól lakott volt, kelták, rómaiak, avarok telepedtek meg itt a népvándorlás előtt. A település létrejötte a honfoglalás utánra tehető. A történelem viharaiban Kapuvár többször is idegen kézbe került, az Oszmán csapatok gyakorta elfoglalták, a Rákóczi szabadságharc idején pedig hadszíntérré vált és több alkalommal is gazdát cserélt. A 19. században Kapuvár mezővárosi rangot kapott, majd pár évtizeddel később ettől megfosztották és községgé minősítették át.
A város a XX. században rohamos fejlődésnek indult, az 1950-es évektől ipara és mezőgazdasága is felvirágzott, mindezekből adódóan 1969-ben városi rangot kapott. Kapuváron az 1990-es években jól működő ipari parkot, termálfürdőt és üdülőparkot terveztek.
A város műemlékei, múzeuma, a Fertő-Hanság Nemzeti Park bemutató háza, valamint további látnivalói sok turistát vonzanak.
A természet kedvelői is megtalálják Kapuváron a lehetőséget, hogy kedvenc szórakozásuknak hódolhassanak, hiszen a várost minden irányból 2-3 km hosszan erdők veszik körül, ezzel kiváló lehetőséget nyújtva az ide látogató vendégeknek a túrázáshoz, kiránduláshoz.
A város nagy kincse az 1762 méter mélyről feltörő gyógyvíz, melyet bő hozamú források táplálnak.
Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni a kiállításra kilátogatni szándékozó vendégeket, családokat a parkolási és belépési díjak mértékével kapcsolatosan:
A parkolási és a belépési díj mértékét minden esetben az adott kutyakiállítást rendező Ebtenyésztő Egyesület szabja meg, tehát annak számokban meghatározható értékét mi pontosan előre jelezni nem tudjuk, csak egy becsült összeget.
A parkolási díj mértéke 1000.- Ft illetve akár 4000.- Ft között alakulhat (attól függően, hogy mely városban kerül megrendezésre a kiállítás).
A belépési díj mértéke változó, 500.- Ft-tól 2000.- Ft-ig is terjedhet fejenként, de a legtöbb esetben a gyerekek és a nyugdíjasok vagy egyáltalán nem fizetnek, vagy nagyobb kedvezményt élveznek.
A szép tavasz utolsó napjaiban minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel fogad és vár az Ebtenyésztők Kapuvári Egyesülete Kapuvárra egy színvonalas CAC kutyakiállításra!
Lehetne-e tudni, hogy hány órakor kezdődik a kiállítás Kapuváron?
Kedves Regina,
Már mások is kérdezték :).
Sajnos ezt az információt nem tudtuk megszerezni, de amiben biztosak lehetünk, hogy a kiállításra már 7 órától be lehet menni. A bírálatok délelőtt 10 órától szoktak kezdődni (ez a többi kiállítás alapján feltehetően Kapuváron is így lesz). A Best In Show pedig du. 2-kor indul általában.
Köszönöm! 🙂
Érdeklődni szeretnék , hogy a látogatóknak mennyibe kerül a belépő jegy?
Kedves Adrián,
Sajnos a válasz már későn jön, de a cikk végén ott van egyébként, hogy „500.- Ft-tól 2000.- Ft-ig is terjedhet fejenként, de a legtöbb esetben a gyerekek és a nyugdíjasok vagy egyáltalán nem fizetnek”
Üdv,
István
Köszönöm a választ, csak hátha valami pontos összeget is tudni lehetett volna 🙂
Hát igazán nincs mit 🙂
Ha esetleg valaki tud pontos összeget, az kérem, írja be kommentbe!
Köszönettel
Indijan
Pontos információ az Ebtenyésztők Kapuvári Egyesületétől:
A kapuvári CAC kutyakiállításra a belépőjegy ára gyermekeknek egységesen 300.- Ft, a belépőjegy ára felnőtteknek egységesen 500.- Ft.