A tavasz e májusi hétvégéjén Mosonmagyaróvárra látogatva részt vehetünk az Ebtenyésztők Mosonmagyaróvári Szervezetének rendezésében egy minden fajtás CAC nemzeti kutyakiállításon. A C.A.C kiállítás 2015. május 24.-én kerül megrendezésre Mosonmagyaróvári helyszínnel, a Kálnoki úton található Lovarda területén.
Az Ebtenyésztők Mosonmagyaróvári Szervezete egy nagy múltú kutyás Szervezet, melynek megalakulása az 1960-as évek végéig nyúlik vissza. Konkrétan 1968 év végén alakult meg 12 taggal, akkor még MEOE Mosonmagyaróvári Egyesülete néven. A megalakulást követően a Szervezet vezetői nagy hévvel láttak munkához, melynek egyik eredményeként 1970-ben már CAC kutyakiállítást is rendeztek. Az elkövetkezendő évtizedekben számos tenyésszemlét, kutyás sport rendezvényt és kutyakiállítást bonyolított le sikeresen az Egyesület.
A szervezetben a megalakulás óta magas szintű munka folyik, a tenyésztés koordinálásával egyetemben főképp a kutyatartás, a tenyésztés és kiképzés előtérbe helyezésével A szervezet célja minél több területen a kulturált kutyatartás népszerűsítése, a családok számára a helyes kutyatartás és nevelés megismertetése. Ennek érdekében a Mosonmagyaróvári Kutyaiskola és Óvoda is mindent megtesz a különböző képzési tanfolyamaival, melyek mindenki számára elérhetők.
A Kutyaiskola viselkedési, szocializációs valamint engedelmességi tréninggel segíti a kutyatartókat. Színes programkínálatukban megtalálható a klikker tanfolyam és a kiállításra való felkészítés is, valamint a népszerű kutyasport foglalkozásokon, az agilityn is nagyon sok kedvelő vesz részt. Az iskola növendékei között szinte minden korosztály megtalálható, de többségben a fiatalok és a gyermekek vannak. A foglalkozásokra vasárnap délelőttönként kerül sor. A Mosonmagyaróvári Kutyaiskola szívesen vesz részt különböző rendezvényeken is fegyelmező és őrző-védő bemutatókkal, amik nagyon népszerűek a nézők körében. A Egyesület évről évre megrendezésre kerülő rendezvényei is nagyon sok érdeklődőt vonzanak, ilyen például a kutyás futás, valamint a nyári kutyás tábor és a keverék kutyák szépségversenye is.
Az Ebtenyésztők Mosonmagyaróvári Szervezete a kutyakiállítások rendezése terén is nagy hagyományokat ápol, a 2000-es éveket átlépve több alkalommal is sikeres CAC kutyakiállítást szerveztek és bonyolítottak le. Az idei évben újból megkapták a jogot az anyaegyesülettől CAC kiállítás rendezésére.
A Szervezők a kiállításra már reggel 07.00 órától várják a kiállítókat és a látogatókat. A kiállítás megnyitása 9 óra 30 perckor kezdődik. A fajták bírálatai körülbelül 10.00 órakor kezdődnek a ringekben. A Best In Show 15.00 órától veszi kezdetét, amin a győztes kutyák vonulnak fel és közülük választják ki a kiállítás legszebb kutyáját.
A 2015. évi CAC kutyakiállítás fontosabb információit a következőkben ismertetjük:
Információk kiállítóknak:
Bírói lista:
Vezető bíró: | |
FCI I. fajtacsoport | |
Német Juhászkutya | Friederike Kappacher (A) |
Angol és Ausztrál Pásztor és Juhászkutyák | Gellén Tibor (HU) |
Fel nem sorolt fajták | Hargitai Gábor (HU) |
FCI II. fajtacsoport | |
Angol Bulldog | Erdős László (HU) |
Schnauzerek | Oleg Fintora (SK) |
Orosz fajták | Landi Éva (HU) |
Berni Pásztorkutya, Hovawart, Landseer, Leonbergi, Újfoundlandi, Pireneusi Hegyikutya, Sarplaninac, Szent Bernáthegyi, Tibeti Masztiff | Hargitai Gábor (HU) |
Bullmasztiff, Masztiff, Nápolyi Masztiff, Pireneusi Masztiff, Spanyol Masztiff, Pinscherek, Cane Corso, Dogo Canario | Gellén Tibor (HU) |
Dobermann, Német Boxer, Német Dog, Rottweiler, fel nem sorolt fajták | Friederike Kappacher (A) |
FCI III. fajtacsoport | |
Összes fajta | Dr. Stanislav Bucko (SK) |
FCI IV. fajtacsoport | |
Összes fajta | Ludmilla Fintorova (SK) |
FCI V. fajtacsoport | |
Összes fajta | Gellén Tibor (HU) |
FCI VI. fajtacsoport | |
Összes fajta | Landi Éva (HU) |
FCI VII. fajtacsoport | |
Magyar Vizsla, Szetterek, Pointer | Ludmilla Fintorova (SK) |
Fel nem sorolt fajták | Erdős László |
FCI VIII. fajtacsoport | |
Angol Cocker Spániel, Clumber Spániel, Springer Spánielek, Vízikutyák | Ludmilla Fintorova (SK) |
Amerikai Cocker Spániel, Retvieverek, fel nem sorolt fajták | Erdős László (HU) |
FCI IX. fajtacsoport | |
Uszkárok | Oleg Fintora (SK) |
Fel nem sorolt fajták | Gröschl Ferenc (HU) |
FCI X. fajtacsoport | |
Összes fajta | Oleg Fintora (SK) |
Nevezési határidő: Április 27.
Nevezési díjak:
CAC Kiállítás | Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére | Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére |
---|---|---|
Első kutya | 4000 Ft | 8000 Ft |
Második kutyától | 3500 Ft | 7000 Ft |
Veterán, Minor Puppy, Kölyök | 2500 Ft | 5000 Ft |
Átsorolás az utolsó nevezési határidőig | 2000 Ft/kutya | 4000 Ft/kutya |
CAC kiállítás helyszínen nevezhető | ||
Fiatal felvezetők | 2000 Ft | 4000 Ft |
Kutyapár, Tenyészcsoport, Utódcsoport | 2000 Ft | 4000 Ft |
Az első kutya nevezési díja egy darab katalógus árát tartalmazza! A nevezési díjak a Magyar kutyafajták esetében 50%-os kedvezménnyel számítanak.
Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Online nevezés esetén bankkártyával lehetséges a nevezés díját fizetni. A nevezés megtörténte után azonnal átirányítják a nevezőt az OTP Bank online felületére, ahol az internetes fizetésre alkalmas bankkártyán keresztül tudjuk rendezni a nevezési díjat. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!
Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munkavizsga bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2015. évi szövetségi tagkártya másolatát.
Banki átutalás esetén a bankszámlaszáma:
Duna Takarék Bank – 58600238 – 50033050
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a nevezési lapon szereplő e-mail címet, valamint a befizetett összeget – ez alapján fogják tudni beazonosítani a nevezett kutyát.
Nevezési cím postai feladás esetén:
Ebtenyésztők Mosonmagyaróvári Egyesülete
Máriakálnok
Templom u. 33/a.
9231
A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi email címen:
mmovarkki@gmail.com
Illetve az alábbi telefonszámon:
+36 203 670 998.
További információk az Ebtenyésztők Mosonmagyaróvári Szervezetének hivatalos weboldalán>>.
A CAC kutyakiállítás városa Mosonmagyaróvár, mely a Győr-Moson-Soproni régió harmadik legnagyobb városa, valamint Magyarország 16 történelmi városának egyike. A város földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően fontos gazdasági, pénzügyi, idegenforgalmi, közlekedési, ipari és kereskedelmi központ volt a történelme során mindig.
A város története a római korig nyúlik vissza, ekkor még Ad Flexum néven létezett és katonai bázisként működött. A következő évtizedben e tábor több részletben megsemmisült, ennek romjain épült fel a középkori város. A honfoglalás időszakában a város ispánsági központtá vált, majd később megyeszékhellyé. Akkoriban még Moson és Óvár két külön településként funkcionált. Moson szerepe a honfoglalás utáni időkben jelentősen erősödött, erős várként és forgalmas kereskedővárosként emlegették a 11. századi krónikák. A fejlődésnek 1271-ben szakadt vége, amikor a Mosoni erődítményt annyira lerombolták, hogy már nem volt érdemes újjáépíteni, így Óvár lett az ispánság központja. Magyaróvár fejlődéséhez nagyban hozzájárult kereskedelme és iparosodása. Erzsébet királyné Óvárt a királynéi városok rangjára emelte. A török uralom idején többször feldúlták. Míg Magyaróvár a térség ipari és kulturális központjává fejlődött, addig Moson a gazdálkodók, kereskedők lakta nagyközség volt. A két városrész 1939-ben egyesült, azóta együtt alkotják Mosonmagyaróvár városát.
Mosonmagyaróvárt műemléképületei, épületegyüttesei, középkori utcahálózata miatt sorolják a történeti városok közé. Egyedileg védett épületeiből 13 az országos jelentőségű műemlék. Az Óvári Vár a római település maradványaira épült rá a XIII. században. A Rákóczi szabadságharc után a katonai jelentőségét vesztett épületben agrár-felsőoktatási intézményt alakítottak ki, melynek jogutódja a mai időkben a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara. A vár épületében intézménytörténeti múzeum látogatható. A városban több barokk lakóház is található, köztük a város legrégebbi fogadója, a Fekete Sas Szálló és Étterem. A jelentős barokk emlékek közé sorolható még a Nepomuki Szent János szobor. A város gótikus ékessége a Cselley ház, melyben a Hansági Múzeum ipartörténeti kiállítása tekinthető meg, illetve pincéjében a Római kori Kőtár látogatható. A Hansági Múzeum a város és környékének történetét bemutató állandó kiállításnak ad otthont. Városi sétánk alkalmával katolikus, református és evangélikus templomokba térhetünk be.
2012-ben nyitotta meg kapuit Mosonmagyaróvár legújabb különlegessége, a FUTURA. A közel 300 éves volt magtár épületben egy olyan interaktív élményközpont jött létre, ahol a látogatók közelebbről megismerkedhetnek a természettudományokkal, a négy őselem keresztül. A FUTURA rendkívül izgalmas, élményékkel teli kiállításai játékra és egyben ismeretszerzésre csábítják a kicsiket és nagyokat egyaránt. A térségbe érkező vendégeket számos más olyan érdekes program is várja, mint például a városnézés, a sétahajózás, a lovaglás, a kerékpártúra, a sétakocsizás, valamint tárlatvezetés a mosonmagyaróvári múzeum képtárában.
Ma a város legnagyobb kincsét és vonzerejét a termálvíz jelenti, melyet 1967-ben gyógyvízzé nyilvánítottak. E gyógyvíz reumatikus és mozgásszervi megbetegedésekre, gyulladások, légzőszervi bántalmak kezelésére, gyomor- és bélbántalmak gyógyítására alkalmas. Az 1990-es évek közepétől jelentős beruházás indult a fürdő területén, hotel, étterem, apartmanok, szolgáltató és gyógyászati részlegek létesültek. Ma már mindezeket a sportolni, pihenni és gyógyulni vágyó vendégek magas színvonalon élvezhetik.
A kutyakiállítás konkrét helyszíne a Máriakálnoki Lovarda területe, ahová minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár az Ebtenyésztők Mosonmagyaróvári Szervezete egy különleges és színes CAC kutyakiállítással!
Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni a kiállításra kilátogatni szándékozó vendégeket, családokat a parkolási és belépési díjak mértékével kapcsolatosan:
A parkolási és a belépési díj mértékét minden esetben az adott kutyakiállítást rendező Ebtenyésztő Egyesület szabja meg, tehát annak számokban meghatározható értékét mi pontosan előre jelezni nem tudjuk, csak egy becsült összeget.
A parkolási díj mértéke 1000.- Ft illetve akár 4000.- Ft között alakulhat (attól függően, hogy mely városban kerül megrendezésre a kiállítás).
A belépési díj mértéke változó, 500.- Ft-tól 2000.- Ft-ig is terjedhet fejenként, de a legtöbb esetben a gyerekek és a nyugdíjasok vagy egyáltalán nem fizetnek, vagy nagyobb kedvezményt élveznek.