A Magyar Kutyafajták Szakbizottságának szervezésében, valamint Harkány város Önkormányzatának rendezésében Magyar Kutyafajták CAC Speciál kiállítására kerül sor – a Gasztrofesztivál keretein belül – 2014. Május 31.-én a gyógyvizéről méltán híres Harkányban. A kiállítás helyszíne a – gyógyfürdőtől délre található – Zsigmondy sétány és őspark.
A Magyar Kutyafajták Szakbizottsága az 1999-es évtől kezdődően az ország különböző pontján évenként megrendezi a Nemzeti CAC Speciál kiállítást, a Magyar Kutyafajták tenyésztőinek/kiállítóinak országos találkozóját.
A 9 Magyar Kutyafajtánk, melyeket az Országgyűlés a 2004. április 19.-i határozatában a nemzeti állatfajtáinkkal együtt nemzeti kinccsé nyilvánított:
Pásztorkutyáink:
A Komondor – „Az egyik legősibb magyar pásztorkutyafajta, mely megjelenésében és viselkedésében megőrizte évezredes tulajdonságait. Ősi változata a vándorló, pásztorkodó ősmagyarokkal került a Kárpát-medencébe. Nagy teste, ereje és bátorsága alkalmassá tette, hogy felvegye a harcot a hasonló vagy nagyobb testű ellenségeivel a rábízott értékek védelmében. Ma már egyre inkább a ház, a tanya, a gazdasági udvarok védelmére szolgál.”
A Kuvasz – „Pontos eredetét homály fedi, feltételezhető, hogy már a népvándorlás idején, a mai kuvaszhoz nagyon hasonló kutyák szolgálták őseinket. A nyájat, a ménest és a gulyát folyamatosan védelmezni kellett a ragadozók és a tolvajok ellen. Megjelenése, mérete miatt impozáns, szikár, ellenálló kutyafajta. A törődést kamatostól hálálja meg. Amit egyszer megtanult, soha nem felejti el.”
A Puli – „Szerte a világon a legismertebb terelő magyar pásztorkutya, számos országban tartják, tenyésztik. A puli egy kecses, aprózó léptű, közepes testű kutya, amelynek dús, fürtös bundájából csak bájos fekete orrtükre látszik ki.”
A Pumi – „Hatalmas ésszel megáldott, vérbeli bohóc. A XVII. – XVIII. században a merinói juhokat hazánkba kísérő francia eredetű terrier jellegű terelő kutyafajták a pulival kereszteződtek, így jött létre a pulinál rövidebb szőrt viselő, bohókás, a felső harmadától bicsakló pom-pom fülű eb. A puli utolérhetetlen intelligenciájából egy jó adag ötvöződött benne a terrierek nyughatatlan, izgő-mozgó természetével.”
A Mudi – „Még Magyarországon sem ismerik túl sokan ezt az egészséges, értelmes, tetszetős küllemű terelőkutyát. Álló fülű, hullámos vagy göndörödő bundájú, pofáján és lábai első oldalán rövid, sima szőrt hordó terelőkutya. A mudi megőrizte kiváló terelő ösztönét, ezért hivatásos juhászok illetve a terelő sport iránt érdeklődők számára is ideális kutya. Sok egyéb sport kedvelői sem csalódnak, ha mudit választanak maguknak.”
Vadászkutyáink:
A Rövidszőrű Magyar Vizsla – „Kedves, meleg barna szemmel és huncut kópésággal néz a világba, mohó figyelemmel és vágyakozással a vad után. Lustán elnyújtózik otthon a forró kályha mellett vagy a kanapén, vég nélkül áhítozva a simogatásért, de egy pillanat alatt robbanó energia, végtelen vágtatás a mezőn a tűző napsütésben vagy a ropogó hóban. Ebből következik két alapvető tulajdonsága, alkalmazkodóképessége és könnyű taníthatósága. Ezeknek köszönhető, hogy egyre több híve van a világban.”
A Drótszőrű Magyar Vizsla – „A Drótszőrű Magyar Vizsla története 70 éve kezdődött. A fajtát a Rövidszőrű Magyar Vizsla és a Drótszőrű Német Vizsla kereszteződéséből hozták létre szigorú szelekció mellett. Szőrének köszönhetően igen ellenálló, rendkívül magas az intelligenciája, könnyen tanítható és fegyelmezhető, de a durva bánásmódot, keménykezű tanítást nem viseli el.”
Az Erdélyi Kopó – „A magyar királyi és az erdélyi fejedelmi udvar nélkülözhetetlen, jól megszokott lakója volt. Története az évszázadok során szorosan összefonódott a magyar történelemmel, ezen belül, különösen a magyar nemesség sorsával, mindennapjaival. Az Erdélyi Kopón jól láthatók a kopó jellegre utaló lógó fülek, sarló alakú farka és a jellemzően téglalapba foglalható test.”
A Magyar Agár – „Az agarak a legősibb kutyafajták, legrégebbi társai az embernek. Ők segítették az embereket a mindennapi megélhetést nyújtó vadászatban és gondoskodtak a család védelméről. A Magyar Agár története a honfoglalás korára vezethető vissza. Mint életrevaló fajta, az agarak könnyen és jól alkalmazkodtak a mai, modern világ megváltozott körülményeihez.”
Egy örökérvényű idézet a mai és a jövő kutyás nemzedékét megszólítva:
„Csak annak a nemzetnek van jövője, mely megbecsüli önmagát,
Csak az a nemzet becsüli meg önmagát, mely megbecsüli értékeit,
Szeressük és becsüljük meg a Magyar Kutyát.”
A 9 Magyar Kutyafajtát leíró jellemzéseket és a fenti szöveget is Ebugatta televízió által 2009-ben a Magyar Kutyafajtákról készített videójából idéztük.
Az Ebugatta Televízió által készített videóból további hasznos és érdekes információkat is megtudhatunk a 9 Magyar Kutyafajtáról:
Információk kiállítóknak:
Nevezési felhívás:
Bírói lista:
Komondor és Kuvasz: Vinnai András
Puli, Pumi és Mudi: Udvardiné Lukács Ilona
Magyar Vizsla és Erdélyi kopó: Kardos Vilmos
Magyar Agár: László István
Nevezési határidő: 2014. Május 23.
Nevezési díjak:
CAC Kiállítás | Szövetségi tagkártyával rendelkezők részére | Szövetségi tagkártyával NEM rendelkezők részére |
---|---|---|
Első kutya | 2000 Ft | 8000 Ft |
Második kutyától | 1750 Ft | 7000 Ft |
Veterán, Minor Puppy, Kölyök | 1250 Ft | 5000 Ft |
Díjazás:
I. díj – egyhetes Marienbad-i üdülés
II. díj: wellnes hétvége a harkányi Thermal Hotelben
III. díj: wellnes hétvége a harkányi Lídia Hotelben
Ezen felül értékes különdíjak is átadásra kerülnek.
Nevezést indíthatunk online erről a linkről>>.
Online nevezés esetén bankkártyával lehetséges a nevezés díját fizetni. A nevezés megtörténte után azonnal átirányítják a nevezőt az OTP Bank online felületére, ahol az internetes fizetésre alkalmas bankkártyán keresztül tudjuk rendezni a nevezési díjat. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!
Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a befizetett csekk vagy átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munka bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2014. évi szövetségi tagkártya másolatát.
Banki átutalás esetén a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége számlaszáma:
Budapest Bank Nyrt. – 10102086 – 09723300 – 01000009.
A megjegyzés rovatba minden esetben fel kell tüntetni a nevezési lapon szereplő e-mail címet, valamint a befizetett összeget – ez alapján fogják tudni beazonosítani a nevezett kutyát.
Nevezési cím postai feladás esetén:
Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége
Budapest XIX. Kerület
Hofherr Albert u. 38 – 40.
1194
További információk az alábbi oldalon tekinthetők meg>>.
További információkért hívd az alábbi telefonszámokat:
+36 70 457 2763; +36 70 616 3312.
A 2011. évben a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban megrendezett MEOE Puli, Pumi és Mudi Klubkiállításon az Ebugatta Televízió által készített videó megtekinthető:
A 2010. évben a MEOE Puli Klub rendezésében a Puli Fesztiválon az Ebugatta Televízió által készített videó megtekinthető:
A 2010. évben Nyíregyházán rendezett Magyar Kutyafajták CAC Speciál kiállításának Ebugatta Televízió által készített videója megtekinthető:
A 2010. évi Komárom CACIB kutyakiállításon az Ebugatta Televízió által készített videó felvétele, a kiállításon előtérbe helyezve a 9 Magyar Kutyafajta:
A Magyar Kutyafajtáinkról + a 2009. évi Magyar Kutyafajták CAC kiállításáról az Ebugatta Televízió által készített videó megtekintése:
A 2008. évben a Hungária Puli Klub rendezésében az I. Puli Speciál CAC Kutyakiállításról az Ebugatta Televízió által készített videó megtekinthető:
A Magyar Kutyafajták CAC kiállításának városa Harkány, mely gyógyvizéről és gyógyfürdőjéről híres. Harkány a Villányi-hegység déli lábánál fekszik, területe már a népvándorlás korában is lakott hely volt. A város a gyógyhatású vizének köszönhetően vált világhírűvé. Az itt élő emberek észlelték először a gyógyvíz jótékony hatását, abban áztatva köszvényes lábaikat gyors gyógyulást tapasztaltak. Miután elemzésekkel bizonyították a víz gyógyító erejét, elkezdődött a település fejlesztése. Ez pedig az eltelt 150 esztendő alatt egymillió fős vendégforgalomhoz vezetett. A harkányi gyógy- és strandfürdő területen található termálkutakban tör fel a 62 C° – os gyógyvíz, mely reumatikus panaszokra, ízületi gyulladásokra, bőrpanaszokra egyaránt megfelelő gyógymódot nyújt.
A Magyar Kutyafajták CAC Nemzeti Speciál kiállításának helyszíne a Zsigmondy sétány és őspark, mely a gyógyfürdőtől déli irányban található. A település fejlesztésének keretében folyamatosan alakították ki az őspark arculatát a mai szintre, a területet parkosították, sétautakat alakítottak ki, fákat, bokrokat ültettek, a sétautak köré szobrokat állítottak. A karsztvizet felszínre juttató kutak Zsigmondy Vilmos bányamérnök tervei alapján készültek el. Róla nevezték el az ősparkot, ahol számos képzőművészeti alkotás és kényelmes padok várják a megpihenni vágyókat.
Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a tavasz utolsó napján a Magyar Kutyafajták Szakbizottsága, valamint Harkány város Önkormányzata Harkányba a Magyar Kutyafajták CAC Speciál kutyakiállítására!